Tényleg tündér: Rózsa, Ibolya, Soltis Színház

Az egész évben  harmincadik születésnapját ünneplő Soltis Lajos Színház szinte ontja az előadásokat. A múlt hét végén mutatta be a társulat Celldömölkön, a Koptik Odó utcai kamara-épületében a ma már szinte népmeseként működő, Arany János klasszikusa nyomán keletkezett Rózsa és Ibolya című mesejátékot.

Az örökfényű archetípusokat és alapszituációkat felvonultató történet eleven színházzá változik a társulat kezén; az egyesületi keretek között működő független társulat vezetője, Nagy Gábor rendezésében. (Megint kiderül például, hogy a férfi-nő viszonyban a női kurázsinak mekkora, de mekkora szerepe van; akár a jóságos, de tutyimutyi öreg király és második boszorkányos felesége, akár Rózsa királyfi és Ibolya királykisasszony viszonyát nézzük. De ez most nem fontos; a fontos az, hogy a szépség és a jóság győzzön. Legalább a mesében.)

Az előadás minden didaktikus magyarázkodás nélkül, a levegővétel természetességével mutatja föl és választja szét a jót meg a rosszat, a szépet meg a csúnyát;  tulajdonképpen eszköztelenül, a már számtalanszor jól bevált paraván  előtt, néhány kellék (boszorkányorr és boszorkányseprű, ibolyacsokor és virágkosár), plusz néhány magától értetődően bemozgatott és kimozgatott díszletelem (Ibolya kisasszony toronyszobája, a király trónja) segítségével. És letisztult, sűrű népdalokkal. Ráadásul ritka szép példáját nyújtja a manapság olyan divatos, csak ritkán eltalált  interaktivitásnak, vagyis okosan, ügyesen vonja be a figyelmes gyerekközönséget a játékba.

Kedden délelőtt főleg óvodások nézték Rózsa királyfi és Ibolya királykisasszony - tényleg tündér! -  történetét a megszokott színházterem helyett az MMIK egyes klubjában, amely valójában a legjobb helyszín kamaraszínházi produkciók befogadására. (Ha még emelkedő nézőteret is ki lehetne alakítani, tényleg tökéletes volna de hát ne akarjunk túl sokat.) A gyerekek hol susogó erdőként vettek-vehettek részt az egyébként is intenzív  - vagyis mindenképpen bevonódást, bekapcsolódást követelő - játékban, hol Rózsát és Ibolyát helyettesítette a színpadon egy bátor kisfiú és kislány (hogy hangjukkal becsapják a gonosz mostohát, amíg a fiatalok messzire menekülnek).  Hol meg mondókával figyelmeztették a mostoha átka nyomán emlékezetét vesztő Rózsa királyfit, hogy hagyja a csudába a cseh királylányt  hiszen ő Ibolyát szereti. Talán ez a legszebb, észrevétlenül célba érő üzenet: hogy a felejtéssel meg kell küzdeni, hogy ami életben tart (érzést, embert), az az emlékezet.

A záródalt  - "Tavaszi szél vizet áraszt" - délelőtt néhány felnőtt kísérő, pedagógus, szülő is együtt énekelte a  társulattal: B. Péter Pállal (Rózsa királyfi), Nagy Zsuzsival (Ibolya királykisasszony), Pilnay Sárával (Nefelejcs, Ibolya szolgálólánya), Kazári Andrással (Pipacs, Rózsa szolgálatában), Stangl Franciskával (cseh királylány), Ziembiczki Dórával (mostoha) és Bruckner Rolanddal (Ibolya királyapja).

Roland kedden az életben is apa lett: reggel megszületett Bruckner Anna.