Magyar zombi 2.

Nyár van, szép szombat este; éppen fellélegzett egy kicsit a késő délután. Az iskola előtti placcon gyülekezünk: íme, a valami jóra, minőségire, pikánsra - esetleg kicsit alternatívra - vágyó közönség. Azt játsszuk, hogy színháznézők vagyunk. Ahhoz "nickname -re" sincs szükség. Pócza Zoltán, a várszínház igazgatója az elegáns bárpincér szerepében pezsgővel kínálja az érkezőket - és azt ígéri, hogy ezen az éjszakán bármi megtörténhet. Aztán kitárják a szárnyas ajtót.

A Kupidónak tavaly decemberben az Iparművészeti Múzeum dísztermében - kupidós, gyönyörű textilek között, decens világításban - volt a bemutatója. Ez a díszlet természetesen nem szállítható, de az illúzióhoz itt és most elég a mobil színpad, meg az a néhány, a múzeumi miliőhöz illő, könnyen mozgatható kocka-puff. (Ezekből épül föl a Mucsi-Oberon-gólem is.) Mégis, talán a hely, a visszhang teszi, hogy az első hosszú percekben kicsit mintha élettelen volna az előadás - bár akkor is pontosan tudjuk, hogy fantasztikusnál fantasztikusabb színészek járkálnak szinte-pucéran az orrunk előtt. Aztán egyszer csak, mintegy "varázsütésre" minden életre kel. A hírek szerint Tasnádi István kifejezetten Für Anikónak írta a swingerklubos éjszakába belemenekülő Cate szerepét; sőt: eredetileg úgy volt, hogy az Örkény Színházban mutatják be az előadást, amelyet aztán végül az Örkény, az ALKA.T, a Nézőművészeti Kft. és az Orlai Produkciós Iroda - és a még mindig krétakörös alapokon nyugvó színész-szabadcsapat - a múzeumban hozott tető alá.

A kulcs Für Anikó, aki az Örkény Színház Tasnádi-előadásában, a versben beszélő Finitóban - a fájdalmasan nevettető zalaegerszegi ősbemutatón még a Magyar zombi címet viselte - eljátszotta a férjét médiahalálba kergető Blondin Gáspárnét. Az ember hajlamos azt hinni, hogy nem véletlen az egybeesés, hiszen: Cate nem más, mint a nagyvárosi Blondinné. A "proletár nem él, hanem azt nézi, hogy mások hogyan élnek" (a tévében); a nagyvárosi "felső tízezer" pedig megpróbál úgy tenni, mintha élne; és azon van, hogy mindenáron szabadságnak nézze az ásító ürességet. Például éjszaka swingerklubba megy - amely valóságos páholyként működik, ahol nagy döntések születnek. (Közbeszerzés, üzlet, ilyesmi.) A nyelvzsonglőr Tasnádi itt is, ott is elég poént gyárt ahhoz, hogy sokat nevessünk; az Örkény Színház Finitóját el is vitte a nevetés (Mácsai-rendezésben).

A Kupidó rafináltabban mérgez. Tasnádi István most is sok iróniával és öniróniával szövi bele a saját, eleven színházi gobelinjébe a kultúrtörténeti-irodalmi előképeket. Mindjárt, jól láthatóan Shakespeare-t: Mucsi Zoltán a Szentivánéji álomból választott nevet, éjjel Oberonként grasszál. Csak ami Shakespeare-nél az élet teljességét, a nappalt és éjszakát, jót és rosszat, szépet és csúnyát egybefogó költészet és varázslat (vagy legalábbis annak látszik), az ma már - egyszerűen nincsen. Jelölők szaladgálnak egy szál alsógatyában, nem is jelölteket, csak más jelölőket keresve. A nőkön több ruha van - mégis ők a sebezhetőbbek.

Mind megnyílik előbb-utóbb: a talányosan szép Cate - Für Anikó - az álmaival és a könnyeivel; Merteuil márkinő - Csákányi Eszter - a váratlan monológjával; Meryll - Budai Zsófia - a kiabálásával; Mia - Takács Nóra Diána - a gyerekhangon megszólaló telefonjával. A férfiak mintha jobban bírnák: a simulékony-érzéketlen Elnök - Scherer Péter; a kaján Oberon - Mucsi Zoltán -; a guminőjét akkurátusan összecsomagoló Leech - Katona László. Gazdag Tibornak meg egy szerencséje van: elég jó színész ahhoz, hogy előadás közben ne jusson eszünkbe - ő is egy azok közül, akiket élet helyett nézni szoktunk a tévében.

Nyár van, szép szombat este; éppen fellélegzett egy kicsit a késő délután. Az iskola előtti placcon gyülekezünk: íme, a valami jóra, minőségire, pikánsra - esetleg kicsit alternatívra - vágyó közönség. Azt játsszuk, hogy színháznézők vagyunk. Ahhoz "nickname -re" sincs szükség. Pócza Zoltán, a várszínház igazgatója az elegáns bárpincér szerepében pezsgővel kínálja az érkezőket - és azt ígéri, hogy ezen az éjszakán bármi megtörténhet. Aztán kitárják a szárnyas ajtót.

A Kupidónak tavaly decemberben az Iparművészeti Múzeum dísztermében - kupidós, gyönyörű textilek között, decens világításban - volt a bemutatója. Ez a díszlet természetesen nem szállítható, de az illúzióhoz itt és most elég a mobil színpad, meg az a néhány, a múzeumi miliőhöz illő, könnyen mozgatható kocka-puff. (Ezekből épül föl a Mucsi-Oberon-gólem is.) Mégis, talán a hely, a visszhang teszi, hogy az első hosszú percekben kicsit mintha élettelen volna az előadás - bár akkor is pontosan tudjuk, hogy fantasztikusnál fantasztikusabb színészek járkálnak szinte-pucéran az orrunk előtt. Aztán egyszer csak, mintegy "varázsütésre" minden életre kel. A hírek szerint Tasnádi István kifejezetten Für Anikónak írta a swingerklubos éjszakába belemenekülő Cate szerepét; sőt: eredetileg úgy volt, hogy az Örkény Színházban mutatják be az előadást, amelyet aztán végül az Örkény, az ALKA.T, a Nézőművészeti Kft. és az Orlai Produkciós Iroda - és a még mindig krétakörös alapokon nyugvó színész-szabadcsapat - a múzeumban hozott tető alá.

A kulcs Für Anikó, aki az Örkény Színház Tasnádi-előadásában, a versben beszélő Finitóban - a fájdalmasan nevettető zalaegerszegi ősbemutatón még a Magyar zombi címet viselte - eljátszotta a férjét médiahalálba kergető Blondin Gáspárnét. Az ember hajlamos azt hinni, hogy nem véletlen az egybeesés, hiszen: Cate nem más, mint a nagyvárosi Blondinné. A "proletár nem él, hanem azt nézi, hogy mások hogyan élnek" (a tévében); a nagyvárosi "felső tízezer" pedig megpróbál úgy tenni, mintha élne; és azon van, hogy mindenáron szabadságnak nézze az ásító ürességet. Például éjszaka swingerklubba megy - amely valóságos páholyként működik, ahol nagy döntések születnek. (Közbeszerzés, üzlet, ilyesmi.) A nyelvzsonglőr Tasnádi itt is, ott is elég poént gyárt ahhoz, hogy sokat nevessünk; az Örkény Színház Finitóját el is vitte a nevetés (Mácsai-rendezésben).

A Kupidó rafináltabban mérgez. Tasnádi István most is sok iróniával és öniróniával szövi bele a saját, eleven színházi gobelinjébe a kultúrtörténeti-irodalmi előképeket. Mindjárt, jól láthatóan Shakespeare-t: Mucsi Zoltán a Szentivánéji álomból választott nevet, éjjel Oberonként grasszál. Csak ami Shakespeare-nél az élet teljességét, a nappalt és éjszakát, jót és rosszat, szépet és csúnyát egybefogó költészet és varázslat (vagy legalábbis annak látszik), az ma már - egyszerűen nincsen. Jelölők szaladgálnak egy szál alsógatyában, nem is jelölteket, csak más jelölőket keresve. A nőkön több ruha van - mégis ők a sebezhetőbbek.

Mind megnyílik előbb-utóbb: a talányosan szép Cate - Für Anikó - az álmaival és a könnyeivel; Merteuil márkinő - Csákányi Eszter - a váratlan monológjával; Meryll - Budai Zsófia - a kiabálásával; Mia - Takács Nóra Diána - a gyerekhangon megszólaló telefonjával. A férfiak mintha jobban bírnák: a simulékony-érzéketlen Elnök - Scherer Péter; a kaján Oberon - Mucsi Zoltán -; a guminőjét akkurátusan összecsomagoló Leech - Katona László. Gazdag Tibornak meg egy szerencséje van: elég jó színész ahhoz, hogy előadás közben ne jusson eszünkbe - ő is egy azok közül, akiket élet helyett nézni szoktunk a tévében.

A Kupidónak tavaly decemberben az Iparművészeti Múzeum dísztermében - kupidós, gyönyörű textilek között, decens világításban - volt a bemutatója. Ez a díszlet természetesen nem szállítható, de az illúzióhoz itt és most elég a mobil színpad, meg az a néhány, a múzeumi miliőhöz illő, könnyen mozgatható kocka-puff. (Ezekből épül föl a Mucsi-Oberon-gólem is.) Mégis, talán a hely, a visszhang teszi, hogy az első hosszú percekben kicsit mintha élettelen volna az előadás - bár akkor is pontosan tudjuk, hogy fantasztikusnál fantasztikusabb színészek járkálnak szinte-pucéran az orrunk előtt. Aztán egyszer csak, mintegy "varázsütésre" minden életre kel. A hírek szerint Tasnádi István kifejezetten Für Anikónak írta a swingerklubos éjszakába belemenekülő Cate szerepét; sőt: eredetileg úgy volt, hogy az Örkény Színházban mutatják be az előadást, amelyet aztán végül az Örkény, az ALKA.T, a Nézőművészeti Kft. és az Orlai Produkciós Iroda - és a még mindig krétakörös alapokon nyugvó színész-szabadcsapat - a múzeumban hozott tető alá.

A kulcs Für Anikó, aki az Örkény Színház Tasnádi-előadásában, a versben beszélő Finitóban - a fájdalmasan nevettető zalaegerszegi ősbemutatón még a Magyar zombi címet viselte - eljátszotta a férjét médiahalálba kergető Blondin Gáspárnét. Az ember hajlamos azt hinni, hogy nem véletlen az egybeesés, hiszen: Cate nem más, mint a nagyvárosi Blondinné. A "proletár nem él, hanem azt nézi, hogy mások hogyan élnek" (a tévében); a nagyvárosi "felső tízezer" pedig megpróbál úgy tenni, mintha élne; és azon van, hogy mindenáron szabadságnak nézze az ásító ürességet. Például éjszaka swingerklubba megy - amely valóságos páholyként működik, ahol nagy döntések születnek. (Közbeszerzés, üzlet, ilyesmi.) A nyelvzsonglőr Tasnádi itt is, ott is elég poént gyárt ahhoz, hogy sokat nevessünk; az Örkény Színház Finitóját el is vitte a nevetés (Mácsai-rendezésben).

A Kupidó rafináltabban mérgez. Tasnádi István most is sok iróniával és öniróniával szövi bele a saját, eleven színházi gobelinjébe a kultúrtörténeti-irodalmi előképeket. Mindjárt, jól láthatóan Shakespeare-t: Mucsi Zoltán a Szentivánéji álomból választott nevet, éjjel Oberonként grasszál. Csak ami Shakespeare-nél az élet teljességét, a nappalt és éjszakát, jót és rosszat, szépet és csúnyát egybefogó költészet és varázslat (vagy legalábbis annak látszik), az ma már - egyszerűen nincsen. Jelölők szaladgálnak egy szál alsógatyában, nem is jelölteket, csak más jelölőket keresve. A nőkön több ruha van - mégis ők a sebezhetőbbek.

Mind megnyílik előbb-utóbb: a talányosan szép Cate - Für Anikó - az álmaival és a könnyeivel; Merteuil márkinő - Csákányi Eszter - a váratlan monológjával; Meryll - Budai Zsófia - a kiabálásával; Mia - Takács Nóra Diána - a gyerekhangon megszólaló telefonjával. A férfiak mintha jobban bírnák: a simulékony-érzéketlen Elnök - Scherer Péter; a kaján Oberon - Mucsi Zoltán -; a guminőjét akkurátusan összecsomagoló Leech - Katona László. Gazdag Tibornak meg egy szerencséje van: elég jó színész ahhoz, hogy előadás közben ne jusson eszünkbe - ő is egy azok közül, akiket élet helyett nézni szoktunk a tévében.

A Kupidónak tavaly decemberben az Iparművészeti Múzeum dísztermében - kupidós, gyönyörű textilek között, decens világításban - volt a bemutatója. Ez a díszlet természetesen nem szállítható, de az illúzióhoz itt és most elég a mobil színpad, meg az a néhány, a múzeumi miliőhöz illő, könnyen mozgatható kocka-puff. (Ezekből épül föl a Mucsi-Oberon-gólem is.) Mégis, talán a hely, a visszhang teszi, hogy az első hosszú percekben kicsit mintha élettelen volna az előadás - bár akkor is pontosan tudjuk, hogy fantasztikusnál fantasztikusabb színészek járkálnak szinte-pucéran az orrunk előtt. Aztán egyszer csak, mintegy "varázsütésre" minden életre kel. A hírek szerint Tasnádi István kifejezetten Für Anikónak írta a swingerklubos éjszakába belemenekülő Cate szerepét; sőt: eredetileg úgy volt, hogy az Örkény Színházban mutatják be az előadást, amelyet aztán végül az Örkény, az ALKA.T, a Nézőművészeti Kft. és az Orlai Produkciós Iroda - és a még mindig krétakörös alapokon nyugvó színész-szabadcsapat - a múzeumban hozott tető alá.

A kulcs Für Anikó, aki az Örkény Színház Tasnádi-előadásában, a versben beszélő Finitóban - a fájdalmasan nevettető zalaegerszegi ősbemutatón még a Magyar zombi címet viselte - eljátszotta a férjét médiahalálba kergető Blondin Gáspárnét. Az ember hajlamos azt hinni, hogy nem véletlen az egybeesés, hiszen: Cate nem más, mint a nagyvárosi Blondinné. A "proletár nem él, hanem azt nézi, hogy mások hogyan élnek" (a tévében); a nagyvárosi "felső tízezer" pedig megpróbál úgy tenni, mintha élne; és azon van, hogy mindenáron szabadságnak nézze az ásító ürességet. Például éjszaka swingerklubba megy - amely valóságos páholyként működik, ahol nagy döntések születnek. (Közbeszerzés, üzlet, ilyesmi.) A nyelvzsonglőr Tasnádi itt is, ott is elég poént gyárt ahhoz, hogy sokat nevessünk; az Örkény Színház Finitóját el is vitte a nevetés (Mácsai-rendezésben).

A Kupidó rafináltabban mérgez. Tasnádi István most is sok iróniával és öniróniával szövi bele a saját, eleven színházi gobelinjébe a kultúrtörténeti-irodalmi előképeket. Mindjárt, jól láthatóan Shakespeare-t: Mucsi Zoltán a Szentivánéji álomból választott nevet, éjjel Oberonként grasszál. Csak ami Shakespeare-nél az élet teljességét, a nappalt és éjszakát, jót és rosszat, szépet és csúnyát egybefogó költészet és varázslat (vagy legalábbis annak látszik), az ma már - egyszerűen nincsen. Jelölők szaladgálnak egy szál alsógatyában, nem is jelölteket, csak más jelölőket keresve. A nőkön több ruha van - mégis ők a sebezhetőbbek.

Mind megnyílik előbb-utóbb: a talányosan szép Cate - Für Anikó - az álmaival és a könnyeivel; Merteuil márkinő - Csákányi Eszter - a váratlan monológjával; Meryll - Budai Zsófia - a kiabálásával; Mia - Takács Nóra Diána - a gyerekhangon megszólaló telefonjával. A férfiak mintha jobban bírnák: a simulékony-érzéketlen Elnök - Scherer Péter; a kaján Oberon - Mucsi Zoltán -; a guminőjét akkurátusan összecsomagoló Leech - Katona László. Gazdag Tibornak meg egy szerencséje van: elég jó színész ahhoz, hogy előadás közben ne jusson eszünkbe - ő is egy azok közül, akiket élet helyett nézni szoktunk a tévében.

A Kupidó rafináltabban mérgez. Tasnádi István most is sok iróniával és öniróniával szövi bele a saját, eleven színházi gobelinjébe a kultúrtörténeti-irodalmi előképeket. Mindjárt, jól láthatóan Shakespeare-t: Mucsi Zoltán a Szentivánéji álomból választott nevet, éjjel Oberonként grasszál. Csak ami Shakespeare-nél az élet teljességét, a nappalt és éjszakát, jót és rosszat, szépet és csúnyát egybefogó költészet és varázslat (vagy legalábbis annak látszik), az ma már - egyszerűen nincsen. Jelölők szaladgálnak egy szál alsógatyában, nem is jelölteket, csak más jelölőket keresve. A nőkön több ruha van - mégis ők a sebezhetőbbek.

Mind megnyílik előbb-utóbb: a talányosan szép Cate - Für Anikó - az álmaival és a könnyeivel; Merteuil márkinő - Csákányi Eszter - a váratlan monológjával; Meryll - Budai Zsófia - a kiabálásával; Mia - Takács Nóra Diána - a gyerekhangon megszólaló telefonjával. A férfiak mintha jobban bírnák: a simulékony-érzéketlen Elnök - Scherer Péter; a kaján Oberon - Mucsi Zoltán -; a guminőjét akkurátusan összecsomagoló Leech - Katona László. Gazdag Tibornak meg egy szerencséje van: elég jó színész ahhoz, hogy előadás közben ne jusson eszünkbe - ő is egy azok közül, akiket élet helyett nézni szoktunk a tévében.

A Kupidó rafináltabban mérgez. Tasnádi István most is sok iróniával és öniróniával szövi bele a saját, eleven színházi gobelinjébe a kultúrtörténeti-irodalmi előképeket. Mindjárt, jól láthatóan Shakespeare-t: Mucsi Zoltán a Szentivánéji álomból választott nevet, éjjel Oberonként grasszál. Csak ami Shakespeare-nél az élet teljességét, a nappalt és éjszakát, jót és rosszat, szépet és csúnyát egybefogó költészet és varázslat (vagy legalábbis annak látszik), az ma már - egyszerűen nincsen. Jelölők szaladgálnak egy szál alsógatyában, nem is jelölteket, csak más jelölőket keresve. A nőkön több ruha van - mégis ők a sebezhetőbbek.

Mind megnyílik előbb-utóbb: a talányosan szép Cate - Für Anikó - az álmaival és a könnyeivel; Merteuil márkinő - Csákányi Eszter - a váratlan monológjával; Meryll - Budai Zsófia - a kiabálásával; Mia - Takács Nóra Diána - a gyerekhangon megszólaló telefonjával. A férfiak mintha jobban bírnák: a simulékony-érzéketlen Elnök - Scherer Péter; a kaján Oberon - Mucsi Zoltán -; a guminőjét akkurátusan összecsomagoló Leech - Katona László. Gazdag Tibornak meg egy szerencséje van: elég jó színész ahhoz, hogy előadás közben ne jusson eszünkbe - ő is egy azok közül, akiket élet helyett nézni szoktunk a tévében.