Kultúra

2010.10.29. 06:19

Soltis Lajos Színház: a Fehérlófia szerzője és rendezője Somogyi István

Nyakukon a főpróbahét: a Fehérlófia premierje november 6-án 17 órakor kezdődik a Soltis Lajos Színház kamaraépületében, a Koptik Odó utcában. A szerző és a rendező: Somogyi István.

Ölbei Lívia

Nagy Gábor érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban megérkezett a színház számlájára a 2010-es fenntartásra-működtetésre szánt központi támogatás egy része, 4 millió 280 ezer forint. További 1 millió novemberben várható. Ez a - minden évben pályázattal elnyerhető - pénz a független társulatoknak megítélt összeg 64 százaléka. Ahogy arról az évad elején sok szó esett, a kulturális kormányzat az előadó-művészeti tanács kuratóriuma által elfogadott összegek 34 százalékát zárolta. Hogy ehhez a bizonyos 34 százalékhoz hozzájutnak-e a független formációk, nem tudni.

A Soltis Színház a kiemelkedően sokat játszó független társulatok közé tartozik: saját bevételeivel igyekszik pótolni a hiányt. De nem feledkezik meg azokról sem, akinek segítségre van szükségük - talán éppen azért, mert maga sincs könnyű helyzetben. A múlt héten a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára ajánlották fel egy előadás teljes bevételét: a Végzetes szerelem játéka című Capek-előadás 45 ezer forintot hozott.

A közelgő Fehérlófia-premier a 30. születésnapját ünneplő színház jubileumi évének kiemelkedő eseménye; a jubileumi év hivatalosan a jövő januári Soltis-fesztivállal zárul. Aztán hamarosan újabb évforduló késztet számvetésre: 2011. tavaszán lesz tíz éve, hogy Celldömölkre költözött a társulat. Nagy Gábor azt mondja, ez az évforduló remélhetőleg jó alkalmat ad arra, hogy számba vegyék, mi mindent adott a színház a városnak, mennyire ágyazódott be a helybéli kulturális életbe (előadások, fesztiválok, ünnepi fellépések, színistúdió stb.); és mit adott a város a színháznak. Mindenképpen jó volna, ha a Koptik Odó utcai kamaraépületben - amelyet az "isten is színháznak teremtett" - végre hosszabb távon tervezhetnének.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!