Kultúra

2010.12.03. 14:50

Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja

A sorozat harmadik epizódjában Lucy és Edmund Pevensie egy festménynek köszönhetően visszajut Narnia varázslatos földjére, ahol újabb próbákat kell kiállnium Caspian herceggel és Aslannal a hátuk mögött.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Lucy és Edmund unokatestvérükkel, Eustace Scrubb-bal egy festmény segítségével a világ végére hajózó Hajnalvándor nevű hajó fedélzetére kerülnek. Útjuk a Magányos szigeteken túlra vezet, ahol sárkányokkal, rabszolgakereskedőkkel, tengeri népekkel és sok-sok fura lénnyel találkoznak. A hajó legénysége - Caspian király vezetésével - Narnia hét elveszett urát keresi lélekszakadva, s ismét megjelenik Jadis, a fehér boszorkány is.

 

Az első két epizódot ugyan még a Disney égisze alatt forgatták, ám a Caspian herceg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (anyagi szempontból). A harmadik részt már a Fox Walden Media gondozásában dolgozták fel az alkotók. A film a becslések szerint 140 millió dollárból készült el, és december 9-től vatítik a magyar mozik. A Harry Potter-sorozat sikerén felbuzdulva a a Fox szeretné a fennmaradó négy részt is filmre adaptálni.

Magyar cím: Narnia krónikái – A Hajnalvándor útja
Eredeti cím: The Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader
Rendező: Michael Apted (Csillagpor, Viharszív)
Magyar bemutató: 2010. december 9.
Műfaj: Kaland, fantasy, Családi
Forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely
Szereplők: Georgie Henley, Skandar Keynes, Ben Barnes, Will Poulter, Gary Sweet, Bruce Spence, Arthur Angel, Shane Rangi, Liam Neeson
Filmstúdió: Fox Walden

Trailer:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!