Kultúra

2011.03.31. 09:55

142 ezren érettségiznek 2011-ben

Több mint 142 ezer diák - mintegy háromezerrel több, mint tavaly - tesz érettségi vizsgákat az idén a május 2. és június 28. közötti vizsgaidőszakban.

MTI

Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a vizsgák 1.187 helyszínen, 3.723 vizsgabizottság közreműködésével zajlanak majd. A diákok együttesen 485 ezer érettségit tesznek le, ebből 31 ezer az emelt szintű vizsga, 454 ezer a középszintű.
   
Az adatok szerint az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest 14 százalékkal, négyezerrel emelkedett. A diákok választása alapján - az idegen nyelven tett vizsgákat külön számolva - 192 tárgyból lesz középszintű és 57 tárgyból emelt szintű érettségi.
   
A mostani vizsgaidőszak újdonsága, hogy emelt szintű vizsga csak azokból a tárgyakból tehető, amelyek a felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők - közölte a hivatal elnöke.
   
Az MTI kérdésére elmondta: az érettségi vizsgák megszervezésére az idén is 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre.
   
A vizsgák május 2-án kezdődnek és június 28-án zárulnak. Az írásbeliket május 2-től május 23-ig tartják, az emelt szintű szóbelik június 2-8. között lesznek, míg a középszintűek június 14-28. között.
   
A diákok ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a hét vizsgafajta mindegyikével. A legtöbben "rendes" érettségit tesznek majd, szám szerint 417.900-at, ez az összes vizsga 86 százaléka. A már érettségivel rendelkezők csaknem 14,5 ezer ismétlő vagy kiegészítő vizsgát tesznek, ez a vizsgák 3 százaléka. Emellett több mint 8100 szintemelő vizsga lesz, 33 százalékkal több, mint tavaly.
   
A hivatal elnöke kiemelte: változás az is, hogy az Oktatási Hivatal megszűnt regionális igazgatóságának feladatait a vizsgák szervezésében az újonnan alakult egyes kormányhivatalok látják el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!