Kultúra

2011.03.11. 14:10

Ranschburg Jenő nagy felkészültségű tudós volt

75 esztendős korában csütörtökön elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, a pszichológia tudományok kandidátusa.

MTI

Mint lánya, Ranschburg Edit az MTI-nek elmondta: a népszerű pszichológus, tanár, számos szakkönyv szerzője vasárnap került kórházba, ahol csütörtökön délután hunyt el. Ranschburg Jenő 1935. december 19-én született Budapesten. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán 1961-ben diplomázott, majd az ELTE pszichológia-magyar szakát is elvégezte. 1961-63-ban Velencén, aztán Budapesten, a kőbányai kisegítő iskolában volt gyógypedagógiai tanár. Innen az MTA Pszichológiai Intézetébe került munkatársnak, 1965 és 1977 között pedig az ELTE Pszichológiai Tanszékén adjunktus, majd docens volt. Innen ismét a Pszichológiai Intézetbe vezetett az útja, ahol 20 éven keresztül tudományos osztályvezető volt. 1997-ben vonult nyugdíjba, de 2002-től a Szolnoki Főiskolán tanított, 2007-től a Károly Róbert Főiskola emeritus professzora volt.

Több tudományos tisztséget is betöltött, többek között volt a Magyar Pszichológiai Társaság főtitkára és a Magyar Pszichológiai Szemle rovatvezetője is. Tagja volt a Nemzetközi Pszichológiai Társaságnak és a Nemzetközi Fejlődéslélektani Társaságnak, 1992-től 1996-ig az Országos Gyermekvédő Liga elnökeként tevékenykedett. Fő kutatási területe a fejlődéslélektan, a szocializáció, a klinikai gyermeklélektan, a fejlődési pszichopatológia volt. Szellemi elődeinek, mestereinek Binét Ágnest, Mérei Ferencet, Radnai Bélát, valamint Kardos Lajost tartotta. Ez utóbbi inspirálta arra, hogy pályája során lehetőleg mindig a tiszta, közérthető fogalmazásra törekedjék. Okfejtéseit, a gyermekekkel, a családdal, a szocializációval kapcsolatos nézeteit, véleményét mindig úgy közvetítette, hogy azt a laikus, az átlagolvasó, néző is könnyűszerrel megértse. Méltán volt népszerű a televízióban futó Családi kör szakértőjeként, majd a Mesterkurzus előadójaként.

A tudományos ismeretterjesztést mindig is szívügyének tekintette, a családi és iskolai gyereknevelés témakörében számos cikket jelentetett meg a különböző szak- és napilapokban, folyóiratokban, s emellett szerte az országban tartott előadásokat, vezetett tanfolyamokat a pedagógusok számára. Több könyve is megjelent, amelyek közül a legismertebbek a Félelem, harag, agresszió, a Személyiségünk titkai (Popper Péterrel), A nő és a férfi, a Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban, a Jellem és jellemtelenség, A meghitt erőszak, a Rögök az úton: egyén és család, a Szülők könyve, a Gyerekségek címmel pedig saját verseiből adott közre válogatást. A fejlődéslélektan kutatásában és oktatásában végzett munkásságáért, a gyermekek védelme érdekében folytatott tevékenységéért 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2006-ban Budapest díszpolgára lett, 2009-ben Prima Primissima-díjat kapott, 2010-ben a Hazám-díjat vehette át.

"Ranschburg tanár úrról először is azt kell elmondani, hogy nagyszerű előadó volt, imádták a hallgatók azokban az években, amikor az ELTE-n tanított, persze nyilván később is, másutt is, de erről kevesebb hírem van. Ezenkívül egy makulátlan és nagy felkészültségű tudós volt, aki hihetetlenül tájékozott volt az 'anyagban', de ez nem lett volna elég, közölni is tudta mindazt az emberekkel, amit a legmélyebb és legmagasabb tudományból merített, képes volt átadni tudását" - méltatta Vekerdy.

Mint emlékeztetett: Ranschburg évtizedekig a Magyar Televízió Családi kör című műsorában volt kommentátor, amikor sokat tett azért, hogy az itt-ott még meglehetősen merev magyar nevelési rendszer a hideg és szigorú szabályoktól elforduljon a meleg és engedékenyebb szabályozás felé. Valami olyasmi felé, amelyről évtizedekkel később kiderült, hogy a legfontosabb a gyerek érdekében, és ez az érzelmi biztonság megadása.

"Példamutató őszinteséggel vállalta mindig saját magát, saját életútját, saját családját, és ez szintén nagyon fontos" - tette hozzá Vekerdy. Ranschburg életének utolsó időszakáról szólva felidézte: "őszinte szorongással töltötte el számtalan jelenség, amely manapság tapasztalható közéletünkben, és ennek hangot is adott. Ezzel természetesen nem volt egyedül, sokan vagyunk, akik több okból, gyerekeket illetően is szorongunk".
A két ismert gyerekpszichológus nem dolgozott sohasem egy helyen, Révai Gábor ötlete volt, hogy összehozta őket egy kötetben, mely a Beszélgetések nem csak gyerekekről Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással címmel jelent meg.

"Megrendülten hallottuk a hírt, fontos támogatónkat vesztettük el személyében" - reagált az MTI megkeresésére Matusek Zsuzsanna, az Országos Gyermekvédő Liga (OGYL) elnöke. "Ranschburg Jenő megálmodója és szellemi apja volt az 1989-ben újjáalakult, immár 104 éves hagyományokra visszatekintő ligának, végig aktív tagja és támogatója volt a szervezetnek, haláláig tiszteletbeli elnökünk volt, a szülőknek tartott tanácsadással, előadásokkal, fogadóórákkal segítette a munkánkat. Kapcsolata a gyerekekkel nem szűnt meg az utolsó pillanatig sem, megértéssel, melegséggel fordult a gyerekek és a szülők felé egyaránt" - tette hozzá Matusek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!