2011.04.18. 02:28
A Matyi-maximum
Szombathely (öl) - Jubilál az idén a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó: huszadszor lépnek színre a felmenő rendszerű versengésben a gyerekcsoportok.
Az MMIK-ban tegnap rendezték meg a találkozó Vas megyei bemutatóját, nyolc csoport részvételével. A területi fordulón Vas megyét a celldömölki Soltis színház gyermekstúdiója és a szelestei Hóvirág képviseli (ők arany minősítést kaptak). A zsűri ezenkívül javasolja még az ezüst minősítéssel zott Reményik Suliszínház meghívását is (a területi bemutatót rendezők döntik el, hogy tudják-e őket is fogadni). Sokféle élményt szerezhetett, aki vasárnap délelőtt benézett az Ady téri művelődési központba.
A megyei bemutatón rendszerint a Magyar Drámapedagógiai Társaság által zsűri - ezúttal Szűcsné Pintér Rozália, Tegyi Tibor és Lázár Péter - hivatott eldönteni, hogy mely csoportok képviselhetik a megyét a 4 megyés (Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas és Zala megye) Észak-dunántúli regionális találkozón, amelyet az idén május 14-én a győri Bartók Béla Megyei Művelődési Központban rendeznek meg. Az országos találkozó rendezvénysorozatának záró gálaműsorára Debrecenben kerül sor június 10-11-12-én. (A színjátszó találkozó támogatója: Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiuma.)
A Vas megyei bemutatón a kőszegi Csodaszarvas, a szelestei Fenyő csoport, a szintén szelestei Hóvirág, a büki Sok-szín-pad Társulat Lurkó csoportja, a celli Soltis Lajos Színház Gyermekstúdiója, a szombathelyi Reményik Suliszínház, a Csepregi Színjátszók és a csehimindszenti Pöttyös Hagyományőrző Gyermekcsoport lépett színre.
A sokféleségre jellemző, hogy amíg például a csehimindszenti Pöttyös - ahogy a csoporttól megszokhattuk népi játékokra alapozva mutatta be A Jóka ördögét, a Csepregi Színjátszók kísérletképpen, paravánnal, zenével, bábjáték és színjátszás kombinációjával vittek színre egy Gombóc Artúr-epizódot (az alapmű szerzője Csukás István); ahogy az a találkozón kiderült, nem csak a legkisebbek örömére.
A büki Lurkó csoport az önfeledt és jól kitalált játékra apelláló, vérbeli színházat produkált: a csoport Lúdas Matyi-átirata - Major Ágota rendezésében - a kellékek minimumával és a képzelet maximumával hozta élményszerűen közel a Döbrögi-verő Lúdas Matyi Fazekas Mihálytól ismert (jaj, de mennyire örökérvényű) történetét.