Kultúra

2011.04.18. 10:57

Ryan O'Neal, a Love Story főszereplője 70 éves

A hetvenes évek elején Hollywood egyik legígéretesebb fiatal csillagának számított az április 20-án hetvenedik születésnapját ünneplő Ryan O'Neal. Nevét két szerelmi történet tette ismertté: az első a Love Story főszerepe volt, a másik az a való életben is halálig tartó románc, amely a szexszimbólum Farrah Fawcetthez fűzte.

MTI

Szülei a filmes szakmában mozogtak, ő azonban sportolói karrierről álmodozott, nem is esélytelenül: amatőr bokszolóként 13 meccset nyert kiütéssel. 19 évesen kellett szögre akasztania a kesztyűket, amikor a család Németországba költözött, itt állt először - kaszkadőrként - kamera elé. Hazatérve kisebb tévészerepek után 1964-ben megkapta a Peyton Place című tévésorozat főszerepét, s elindult a hírnév felé.

Élete nagy pillanata 1970-ben érkezett el, amikor 300 jelentkező közül őt választották ki a Love Story főszerepére. A gazdag fiú és a szegény lány társadalmi korlátokat és szülői ellenkezést elsöprő, tragikus végű szerelme az évtized egyik legnagyobb kasszasikerének bizonyult. Milliók zokogtak a szőke, jóképű színésszel együtt, amint kedvesét kapcsolatuk beteljesedésekor gyógyíthatatlan betegség ölte meg. A melodráma a sztárság mellé egy Oscar-jelölést is hozott O'Neal számára.

1972-ben Barbra Streisand oldalán bolondozott a habkönnyű Mi van doki? című komédiában. Élete legjobb alakítását a következő évben nyújtotta a nagy gazdasági válság idején játszódó Papírhold című drámában, partnere akkor tízéves lánya, Tatum volt, aki minden idők legfiatalabb Oscar-díjasa lett. O'Neal karrierje ettől kezdve leszálló ágba került, ezen még a Love Story folytatása, a balul sikerült Oliver története sem tudott segíteni. A hollywoodi legenda úgy tartja, mindez alakulhatott volna másként is, hiszen eredetileg neki szánták A keresztapa és a Rocky főszerepét is, de végül Al Pacinót, illetve Sylvester Stallonét választották a stúdiók.
   
Az új évezredben jobbára tévésorozatokban tűnik fel, így szerepel a Született feleségek című komédiában és a Doktor Csont című bűnügyi sorozatban. A tárgyalótermek világát a való életben is jól ismeri: a vérmes színészt már fiatalon két hónap elzárásra ítélték garázdaság miatt. Lánya, Tatum azt írta emlékirataiban, hogy apja annyira féltékeny volt rá a Papírhold sikere miatt, hogy megverte őt. 2007-ben felnőtt fiával verekedett össze, és rálőtt a piszkafával hadonászó fiatalemberre, egy év múlva egy másik fiával együtt vették őrizetbe kábítószer birtoklása miatt.

 

A lapok címoldalára az elmúlt évtizedekben már inkább magánéletével került föl. O'Neal kétszer nősült és vált el, de élete igazi szerelme Farraw Fawcett, a hetvenes évek szőke szépsége, Charlie egyik angyala lett. 1980-tól éltek együtt, gyermekük is született, de soha nem házasodtak össze. Az élet aztán mintha ismételni akarta volna a filmet: a színésznek a valóságban is át kellett mindazt élnie, amit annak idején a filmvásznon. Ő maga 2001-ben leukémiát kapott, de kigyógyult belőle, a kór azonban 2006-ban kedvesét támadta meg. Farrah a rákkal vívott küzdelméről nagy vihart kavaró dokumentumfilm is készült, amely milliókat rendített meg. A kezelés azonban nem használt, és Farrah 2009 nyarán elhunyt - néhány nappal azelőtt, hogy O'Neal végre elvehette volna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!