Kultúra

2011.05.09. 13:06

Rióban száguldunk Halálos iramban: Ötödik sebesség – filmajánló

Halálos iramban – 2001-ben sokak agyába beleégett a címe annak a filmnek, amely egy addig sokak számára ismeretlen világba, az utcai autóversenyzésbe, a tuningautók világába nyújtott bepillantást. A film ötödik része a mozikban, amiből kiderül, hogy lesz hatodik is.

Garai Antal 'Atom'

Épp most fut (avagy inkább száguld) a mozikban a Halálos Iramban: Ötödik sebesség című film. Ha van egy film, amelynek első két része sikert arat, a harmadik kilóg a sorból, a negyedik jó (bár néhol sok a meseszerű jelenetet tartalmaz), akkor kicsit persze félve ülünk be a moziba az ötödik részre, hiszen hajlamosak a rendezők a CGI túlkapásokra és az „utolsó pillanatban megmenekülnek” jelenetekkel történő telitűzdelésre. Ennek ellenére a film megnézése után elmondható: kellemesen csalódtunk. Ez egy kőkemény akciófilmre jobban hajaz, mint egy tuningverdás látványfilmre.

A sztori
Újra összeáll a család Rióban, Dom (Vin Diesel), húga Mia (Jordana Brewster), és annak barátja Brian (Paul Walker) találkoznak Vince-szel (Matt Schulze), akit az első Halálos Iramban óta nem láttunk. A hatóságok elől menekülő „család” kifogyóban van tartalékaiból, így elvállalnak egy melót, amivel magukra haragítják Rió legnagyobb bűnözőjét. Persze ha már felidegesítik a várost uraló maffiózót, akkor rádupláznak, a tét 100 millió, az eredmény pedig ebből következik: ez az utolsó meló. Nehezítésképp a csapatra vadászik Rió összes bűnözője, korrupt rendőre, és még a Szikla is (Rock), aki Amerikából jött, és híres mestersége címere, hogy befogja az FBI által sikertelenül hajhászott rosszfiúkat.

Justin Linnek – a rendezőnek nem volt könnyű dolga, hiszen olyan filmet kellett összehoznia, ami elég nagyot dobbant ahhoz, hogy ne egy „sokadik folytatás” legyen, hanem egy olyan epizód, ami megállja a helyét az előző négy után és a kritikusok nem a tányér szélére lökendő zsírszövetnek veszik, hanem inkább finom falatnak, az idei akciófilmek közül. Úgy véljük, hogy ez sikerült. A második és harmadik részből kiderült már, hogy ehhez a filmhez kell az üzemanyag, Diesel nélkül hiányérzete lesz a nézőknek. Az is kiderült már, hogy az előző részek szereplőit is elő kell keríteni, de mindezt úgy, hogy ne egy újabb ország versenyzési szokásait mutassa be. Nagyon jól tudjuk, hogy mindegyik szereplő profi versenyző, nem kellett újabb köröket futni ez ügyben. Az első részből, hogy milyen az utcai versenyzés. Azt is, hogy milyen ez, amikor Miamiban zajlik, sok millió dollár kíséretében. Aztán Tokió következett, ahol a driftelést tanulmányozhattuk közelebbről s a negyedik részben a bűn elleni harc is jobban kidomborodik.

Azért volt egy kis klasszikus utcai versenyzés is a filmben, de leginkább a rablás áll a középpontban, illetve végig sulykolják belénk a testvériség, a család összetartozását. Ezért is kezdődik a film az előző rész utolsó jelenetével, azaz a rabszállító buszon ülő Domot megmentik barátai, és a már törvényen kívüli egykori nyomozó, Brian. Szerencsére nem csak autókkal menekülnek, s a bódévárosban is alig akad autós üldözés, hiszen az sok-sok bodega szétzúzásával járt volna. Helyette láthatjuk, hogy miképp menekülnek hőseink futva, épületek tetejéről ugrálva és több klasszikus öklözést is láthatunk, amik persze általában Vin Diesel és hozzá illő izomdús ellenfél, Rock közt játszódik le.

A film közben és után, a rablás tervezésekor hallani lehetett a közönség soraiban, hogy az Ocean’s 11-t illetve az Olasz melót emlegetik. Hozzátesszük: feleslegesen, ez nem az a kategória, felesleges keresni a párhuzamot. Persze nekünk is beugrott egy pillanatra, amikor összehívták a régi szereplőket, de azért egy film attól még nem Olasz meló, hogy összeáll egy csapat a rablás előtt, amelynek tagjai egyenként ehhez-ahhoz értenek. Ha bankot akarunk rabolni robbantással és meneküléssel, és figyelemeltereléssel, akkor hívunk egy jó nőt, egy robbanószerekhez értő embert, illetve egy jó sofőrt. Ettől mi még mindig csak egy bankrablást eszelünk ki és nem az Olasz melót, sőt, ha tizenegy emert hívunk össze, akkor sem válik vezetéknevünk "Ocean"-né. Csupán mindegyik régebbi epizódból van visszatérő szereplő, s persze őket kellett visszahozni keretsztoriban (ennek nagyon örültünk), viszont vannak kérdések is, mert ha jól emlékszünk, akkor a harmadik részben Han meghalt, most pedig simán besétál a képbe.

A legjobb az egészben, hogy a rendező kiéhezteti az utolsó nagyjelenetre a nézőket, akik azért várják e filmet, mert olyat szeretnének látni, amit a tuning-golfjuk, vagy a családi szedánjuk soha sem él meg, tehát a nagy száguldozás a film végére marad, ami nagyon látványos (véleményünk szerint egyszerű jelzővel illetve: király). Persze amellett sem mehetünk el, hogy a film után sokat hallhattuk: „Nincs olyan kuplung, ami elbírná ezt!” – vagy: „Az első kanyarban simán leszakadt volna a kocsik hátulja!” – Na de kérem! 2011-ben nem ülünk be úgy egy akciófilm ötödik részére, hogy azt várjuk minden valóságos legyen. Ha valaki azt nézi, hogy a valóságban vajon elbírna-e egy Dodge karosszéria, vagy kuplung egy tíztonnás széfet, amit drótkötelekkel rángatnak végigszáguldozva a városon, az rosszul állt neki a filmnek. Mi az utolsó akciójelenet első másodperceiben (amikor ráakasztják a kampókat a széfre, miután a falat áttörve bejutnak a rendőrségre), vettünk egy nagy levegőt, és inkább élveztük a képsorokat, ahelyett, hogy firtattuk volna. Jól tettük. S végezetül megjegyeznénk, hogy érdemes megvárni a végefőcím közepét, ugyanis itt tudjuk majd meg, hogy ha lesz hatodik rész, akkor mi fogja az ötödik rész végén elviekben örökre megpihenő Dom Torettót visszahívni az utcára, hogy újra rendőrök és rosszfiúk elől száguldozzon.

Ajánlott olyanoknak, akik látták az első négy részt, vagy ha azt nem is, akkor fogékonyak a téma iránt. A különleges autók előtti tisztelet, a tuning iránti érdeklődés, vagy az eddigi négy epizód ismeretének hiányában egy nem túl nagy szám akciófilmmé válhat időközben, s kijőve a moziból csak azt mondogatja majd, hogy: Leszakadt volna az autó hátulja, nem bírja a kuplung, meg összelopkodott film, mert Ocean's 11 meg Olasz meló...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!