Pál Adrienn: Kocsis Ágnes Cannes-ban is díjnyertes filmje a Savaria moziban

Tavaly Cannes-ban debütált - és elnyerte a Fripresci-díjat - Kocsis Ágnes Pál Adrienn című nagyjátékfilmje, amely azóta is több jelentős fesztiválon megfordult. Csak a magyarországi forgalmazás akadozott. Az országos márciusi bemutató után most végre a Savaria moziban is megtapasztalhattuk az élményt. Hogy a főszereplő Gábor Éva a maga gömbszerű zártságában, természetességében (és Édes Anna-szerű tökéletességében)  telitalálat; hogy a mozaikos történetmesélést - minden "betétben" jobbnál jobb színészek - milyen bravúrosan tartja össze a képi motívumháló; és főleg, hogy a Pál Adrienn egyáltalán nem nyomasztó mozi. Ellenkezőleg: kopogó himnusz az élethez. Finom transzendencia-kereséssel a háttérben: a címadó név, a Pál Adrienn - mint jel és hívószó, kinek-kinek a magáé - elvezethet akár a Korinthusbeliekhez írt Pál-levélhez is, amelyben a "tükör által homályosan" állapot csak egy lépcsőfok a lehetséges értéshez, be- és elfogadáshoz. Piroska tükörbe néz (szó szerint is), önkeresőbe indul - és megrajzolva a nagy kört, látszólag ugyanoda tér vissza. Pedig nem: önmagához. ("Újraéled." ) Vagy talán nem is transzcendencia-keresés ez: az élet értelme - az élet. (És ebbe beletartozik a halál is.)

A Pál Adrienn (mint már jól tudjuk) "Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története, aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik."

A történet a mese morfologikus jegyeit viseli (ezért is lehet ennyire sikeres): a főhős feladatot kap, elindul, útján segítőkkel és akadályokkal találkozik - végül elnyeri jutalmát. (A mese mélyén pedig mindig a mítosz lapul.) A Pál Adrienn képi világának egyik meghatározó geometrikus formája a téglalap: mint alagút, folyosó, ágy, szekrény, lift, vonatperon, ösvény stb. A másik a gömb: Buddha-szerű, ruganyos gömb maga Piroska; a kékes üvegből készült mécsestartó gömbje nemcsak a lakásában köszön vissza, hanem a régi osztálytárs munkahelyén, a bárban is; de három gömb díszíti a belsőépítész elegáns, csupa üveg irodáját, ahogy Feketekúton (mélységes mély a múltnak kútja) szintén fölbukkan három, gömb formájú kis bokor. (Kinyílik a tér: a fák ágai között áttör a fény.) Sőt: a szabad ég alatt fagyizó Piroska mögött görbül horizont, a háttérben a játszótér gömb alakú mászókája látszik; a születésnapi partin pedig (ahol a gyerekkori, születésnapi plüssmacska-motívum is visszatér), a színek tobzódásában megvillan a kék léggömb. (A kék nemcsak az ég, a mindenség és a teljesség kékje, hanem a szívhangot - az életet - kékben mutató monitoroké is.)

A filmbeli Szent András-kórház elfekvő osztályának kékes-fehér derengésében minden szögletes - a gyámoltalan, kiszolgáltatott, öreg testek is -, és minden olajozottan, a rítus tárgyilagosságával működik. A kékes-fehér derengés és szögletes labirintus-érzet a világra kopírozódik: Piroska minimál-lakásának folyosói, a nyitva hagyott hűtőgépből vagy a tévéből szivárgó fény a krónikus osztály mitikus világának analogikus képe. (De nincs különbség az ételek - pl. lekvár - és a nyílt sebek látványa között sem.) Folyosókon, tokokban élünk. (Amikor pedig Piroska együtt teázik a Krisztus-szerű, Krisztus szépségű, Endre nevű újságíróval - Horváth Ákos -, a műanyagpohárból kifityegő teafilterben a halottak lábujjára kötözött azonosító-cédula képe köszön vissza. A film egyik legszebb jelenete, amikor a kórház folyosóján Piroska és Endre elsuhannak egymás mellett - akkor még ismeretlenül.)

A Pál Adrienn hangzásbeli motivikus rendjében meghatározó a kopogás: Piroska klumpájának monoton, végeérhetetlen kopogása a kórház folyosóin (meg a lakásában). "Úgy kellene, hogy minden elégedett, boldog ember ajtaja előtt álljon valaki, kalapáccsal a kezében és szüntelen kopogással emlékeztesse rá, hogy vannak boldogtalanok (...)" , mondja a Pöszmétebokor című Csehov-novella (Szőllősy Klára fordításában). Mintha ez a csehovi kalapács szólalna meg Kocsis Ágnes filmjében: a bezárt tokok falán visszhangzó kopogás, amely utat nyithat a teljességhez.

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

A Pál Adrienn (mint már jól tudjuk) "Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története, aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik."

A történet a mese morfologikus jegyeit viseli (ezért is lehet ennyire sikeres): a főhős feladatot kap, elindul, útján segítőkkel és akadályokkal találkozik - végül elnyeri jutalmát. (A mese mélyén pedig mindig a mítosz lapul.) A Pál Adrienn képi világának egyik meghatározó geometrikus formája a téglalap: mint alagút, folyosó, ágy, szekrény, lift, vonatperon, ösvény stb. A másik a gömb: Buddha-szerű, ruganyos gömb maga Piroska; a kékes üvegből készült mécsestartó gömbje nemcsak a lakásában köszön vissza, hanem a régi osztálytárs munkahelyén, a bárban is; de három gömb díszíti a belsőépítész elegáns, csupa üveg irodáját, ahogy Feketekúton (mélységes mély a múltnak kútja) szintén fölbukkan három, gömb formájú kis bokor. (Kinyílik a tér: a fák ágai között áttör a fény.) Sőt: a szabad ég alatt fagyizó Piroska mögött görbül horizont, a háttérben a játszótér gömb alakú mászókája látszik; a születésnapi partin pedig (ahol a gyerekkori, születésnapi plüssmacska-motívum is visszatér), a színek tobzódásában megvillan a kék léggömb. (A kék nemcsak az ég, a mindenség és a teljesség kékje, hanem a szívhangot - az életet - kékben mutató monitoroké is.)

A filmbeli Szent András-kórház elfekvő osztályának kékes-fehér derengésében minden szögletes - a gyámoltalan, kiszolgáltatott, öreg testek is -, és minden olajozottan, a rítus tárgyilagosságával működik. A kékes-fehér derengés és szögletes labirintus-érzet a világra kopírozódik: Piroska minimál-lakásának folyosói, a nyitva hagyott hűtőgépből vagy a tévéből szivárgó fény a krónikus osztály mitikus világának analogikus képe. (De nincs különbség az ételek - pl. lekvár - és a nyílt sebek látványa között sem.) Folyosókon, tokokban élünk. (Amikor pedig Piroska együtt teázik a Krisztus-szerű, Krisztus szépségű, Endre nevű újságíróval - Horváth Ákos -, a műanyagpohárból kifityegő teafilterben a halottak lábujjára kötözött azonosító-cédula képe köszön vissza. A film egyik legszebb jelenete, amikor a kórház folyosóján Piroska és Endre elsuhannak egymás mellett - akkor még ismeretlenül.)

A Pál Adrienn hangzásbeli motivikus rendjében meghatározó a kopogás: Piroska klumpájának monoton, végeérhetetlen kopogása a kórház folyosóin (meg a lakásában). "Úgy kellene, hogy minden elégedett, boldog ember ajtaja előtt álljon valaki, kalapáccsal a kezében és szüntelen kopogással emlékeztesse rá, hogy vannak boldogtalanok (...)" , mondja a Pöszmétebokor című Csehov-novella (Szőllősy Klára fordításában). Mintha ez a csehovi kalapács szólalna meg Kocsis Ágnes filmjében: a bezárt tokok falán visszhangzó kopogás, amely utat nyithat a teljességhez.

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

A Pál Adrienn (mint már jól tudjuk) "Piroska, egy túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő története, aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik."

A történet a mese morfologikus jegyeit viseli (ezért is lehet ennyire sikeres): a főhős feladatot kap, elindul, útján segítőkkel és akadályokkal találkozik - végül elnyeri jutalmát. (A mese mélyén pedig mindig a mítosz lapul.) A Pál Adrienn képi világának egyik meghatározó geometrikus formája a téglalap: mint alagút, folyosó, ágy, szekrény, lift, vonatperon, ösvény stb. A másik a gömb: Buddha-szerű, ruganyos gömb maga Piroska; a kékes üvegből készült mécsestartó gömbje nemcsak a lakásában köszön vissza, hanem a régi osztálytárs munkahelyén, a bárban is; de három gömb díszíti a belsőépítész elegáns, csupa üveg irodáját, ahogy Feketekúton (mélységes mély a múltnak kútja) szintén fölbukkan három, gömb formájú kis bokor. (Kinyílik a tér: a fák ágai között áttör a fény.) Sőt: a szabad ég alatt fagyizó Piroska mögött görbül horizont, a háttérben a játszótér gömb alakú mászókája látszik; a születésnapi partin pedig (ahol a gyerekkori, születésnapi plüssmacska-motívum is visszatér), a színek tobzódásában megvillan a kék léggömb. (A kék nemcsak az ég, a mindenség és a teljesség kékje, hanem a szívhangot - az életet - kékben mutató monitoroké is.)

A filmbeli Szent András-kórház elfekvő osztályának kékes-fehér derengésében minden szögletes - a gyámoltalan, kiszolgáltatott, öreg testek is -, és minden olajozottan, a rítus tárgyilagosságával működik. A kékes-fehér derengés és szögletes labirintus-érzet a világra kopírozódik: Piroska minimál-lakásának folyosói, a nyitva hagyott hűtőgépből vagy a tévéből szivárgó fény a krónikus osztály mitikus világának analogikus képe. (De nincs különbség az ételek - pl. lekvár - és a nyílt sebek látványa között sem.) Folyosókon, tokokban élünk. (Amikor pedig Piroska együtt teázik a Krisztus-szerű, Krisztus szépségű, Endre nevű újságíróval - Horváth Ákos -, a műanyagpohárból kifityegő teafilterben a halottak lábujjára kötözött azonosító-cédula képe köszön vissza. A film egyik legszebb jelenete, amikor a kórház folyosóján Piroska és Endre elsuhannak egymás mellett - akkor még ismeretlenül.)

A Pál Adrienn hangzásbeli motivikus rendjében meghatározó a kopogás: Piroska klumpájának monoton, végeérhetetlen kopogása a kórház folyosóin (meg a lakásában). "Úgy kellene, hogy minden elégedett, boldog ember ajtaja előtt álljon valaki, kalapáccsal a kezében és szüntelen kopogással emlékeztesse rá, hogy vannak boldogtalanok (...)" , mondja a Pöszmétebokor című Csehov-novella (Szőllősy Klára fordításában). Mintha ez a csehovi kalapács szólalna meg Kocsis Ágnes filmjében: a bezárt tokok falán visszhangzó kopogás, amely utat nyithat a teljességhez.

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

A filmbeli Szent András-kórház elfekvő osztályának kékes-fehér derengésében minden szögletes - a gyámoltalan, kiszolgáltatott, öreg testek is -, és minden olajozottan, a rítus tárgyilagosságával működik. A kékes-fehér derengés és szögletes labirintus-érzet a világra kopírozódik: Piroska minimál-lakásának folyosói, a nyitva hagyott hűtőgépből vagy a tévéből szivárgó fény a krónikus osztály mitikus világának analogikus képe. (De nincs különbség az ételek - pl. lekvár - és a nyílt sebek látványa között sem.) Folyosókon, tokokban élünk. (Amikor pedig Piroska együtt teázik a Krisztus-szerű, Krisztus szépségű, Endre nevű újságíróval - Horváth Ákos -, a műanyagpohárból kifityegő teafilterben a halottak lábujjára kötözött azonosító-cédula képe köszön vissza. A film egyik legszebb jelenete, amikor a kórház folyosóján Piroska és Endre elsuhannak egymás mellett - akkor még ismeretlenül.)

A Pál Adrienn hangzásbeli motivikus rendjében meghatározó a kopogás: Piroska klumpájának monoton, végeérhetetlen kopogása a kórház folyosóin (meg a lakásában). "Úgy kellene, hogy minden elégedett, boldog ember ajtaja előtt álljon valaki, kalapáccsal a kezében és szüntelen kopogással emlékeztesse rá, hogy vannak boldogtalanok (...)" , mondja a Pöszmétebokor című Csehov-novella (Szőllősy Klára fordításában). Mintha ez a csehovi kalapács szólalna meg Kocsis Ágnes filmjében: a bezárt tokok falán visszhangzó kopogás, amely utat nyithat a teljességhez.

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

A filmbeli Szent András-kórház elfekvő osztályának kékes-fehér derengésében minden szögletes - a gyámoltalan, kiszolgáltatott, öreg testek is -, és minden olajozottan, a rítus tárgyilagosságával működik. A kékes-fehér derengés és szögletes labirintus-érzet a világra kopírozódik: Piroska minimál-lakásának folyosói, a nyitva hagyott hűtőgépből vagy a tévéből szivárgó fény a krónikus osztály mitikus világának analogikus képe. (De nincs különbség az ételek - pl. lekvár - és a nyílt sebek látványa között sem.) Folyosókon, tokokban élünk. (Amikor pedig Piroska együtt teázik a Krisztus-szerű, Krisztus szépségű, Endre nevű újságíróval - Horváth Ákos -, a műanyagpohárból kifityegő teafilterben a halottak lábujjára kötözött azonosító-cédula képe köszön vissza. A film egyik legszebb jelenete, amikor a kórház folyosóján Piroska és Endre elsuhannak egymás mellett - akkor még ismeretlenül.)

A Pál Adrienn hangzásbeli motivikus rendjében meghatározó a kopogás: Piroska klumpájának monoton, végeérhetetlen kopogása a kórház folyosóin (meg a lakásában). "Úgy kellene, hogy minden elégedett, boldog ember ajtaja előtt álljon valaki, kalapáccsal a kezében és szüntelen kopogással emlékeztesse rá, hogy vannak boldogtalanok (...)" , mondja a Pöszmétebokor című Csehov-novella (Szőllősy Klára fordításában). Mintha ez a csehovi kalapács szólalna meg Kocsis Ágnes filmjében: a bezárt tokok falán visszhangzó kopogás, amely utat nyithat a teljességhez.

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

A Pál Adrienn hangzásbeli motivikus rendjében meghatározó a kopogás: Piroska klumpájának monoton, végeérhetetlen kopogása a kórház folyosóin (meg a lakásában). "Úgy kellene, hogy minden elégedett, boldog ember ajtaja előtt álljon valaki, kalapáccsal a kezében és szüntelen kopogással emlékeztesse rá, hogy vannak boldogtalanok (...)" , mondja a Pöszmétebokor című Csehov-novella (Szőllősy Klára fordításában). Mintha ez a csehovi kalapács szólalna meg Kocsis Ágnes filmjében: a bezárt tokok falán visszhangzó kopogás, amely utat nyithat a teljességhez.

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

A Pál Adrienn hangzásbeli motivikus rendjében meghatározó a kopogás: Piroska klumpájának monoton, végeérhetetlen kopogása a kórház folyosóin (meg a lakásában). "Úgy kellene, hogy minden elégedett, boldog ember ajtaja előtt álljon valaki, kalapáccsal a kezében és szüntelen kopogással emlékeztesse rá, hogy vannak boldogtalanok (...)" , mondja a Pöszmétebokor című Csehov-novella (Szőllősy Klára fordításában). Mintha ez a csehovi kalapács szólalna meg Kocsis Ágnes filmjében: a bezárt tokok falán visszhangzó kopogás, amely utat nyithat a teljességhez.

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)

(A Pál Adriennt ősszel ismét vetíti a Savaria mozi.)