Kultúra

2011.07.26. 02:28

Savaria Régi Zene Műhely

Az idén augusztus 3-ától 11-éig tart a Savaria Régi Zene Műhely - ez lesz a hetedik nyári kurzus; több nyilvános koncerttel. A sorozat a Sokarcú régi zene címet kapta.

Tóth Róza

Békefi Antal Attila további információkkal is szolgált: "új helyszíne lesz a rendezvénynek a Bartók Béla Zeneiskola frissen felújított koncertterme. Nagy nyeresége lett városunknak ez az esztétikailag, akusztikailag egyaránt jól sikerült, mintegy 100-120 főt befogadni képes légkondicionált kamaraterem. Egy-két házi rendezvényt leszámítva szinte először hallhat itt muzsikát a nyitó koncert közönsége. A kurzusok professzorai - Prehoffer Gábor, Kalló Zsolt, Kónya István, Papp Rita, Krommer Lúcia - és a Capella Savaria művészei barokk concertókat játszanak augusztus 3-án. A kurzusokon elkészült legsikeresebb produkciókból pedig itt rendezzük augusztus 11-én a kurzuszáró növendékhangversenyt. Az evangélikus templom a kezdetektől - sőt, a Műhely elődjének, a Régi Zene Nyári Akadémiának is - helyszíne kurzusainknak. Korábban orgonistáink számára nyújtott gyakorlási lehetőséget, majd hangversenyeket is szerveztünk a szép, jó akusztikájú, központi helyen fekvő templomban. Gregersen-Labossa György lelkész úr készségesen befogadott bennünket, s messzemenő rugalmassággal segítette munkánkat. Ez alkalommal két hangversenyre kerül sor ezen a helyszínen: augusztus 5-én Reneszánsz egyházi kórusmuzsika címmel hívjuk az érdeklődőket. A szegedi canticum novum kamarakórus művészeti vezetője az egykor a tanárképző főiskolán tanító Kovács Gábor, aki Angliában végzett tanulmányai révén a régi zene mellett a historikus táncoknak is avatott szakértője. A másik hangverseny augusztus 9-én lesz, ahol hallgatóink mutatkozhatnak be a nyilvánosság előtt. Az idén orgonakurzust nem tudtunk meghirdetni, de hogy ne hallgasson ez idő alatt a Kálvária-templom barokk építésű Eule-orgonája, 6-án Szekendy Tamás ad szólókoncertet. A másik kamarazene hangversenyt a Régi Zene Műhelynek helyet adó ferences kolostor templomában hallhatják 7-én az érdeklődők, ahol barokk kamarazenét játszanak a kurzusok vezetői. A nehéz gazdasági körülmények ellenére szeretnénk, ha résztvevőink ebből minél kevesebbet érzékelnének. Megtartjuk kísérő programjainkat: a Boglya együttes és Gergácz Gábor magyar táncházát, a fakultatív kóruséneklést és a hangszerjátékot segítő tornát. Idén napi rendszerességgel épül be a reneszánsz és barokk tánc a közel 50 résztvevő napirendjébe".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!