Kultúra

2012.09.25. 06:35

A képzőművészet erőssége a Hegyhátnak, amire építeni lehet

Vasvár - "Vasvár Vas megye Szentendréje lehet" - ezt a valamelyik kiállításmegnyitón elhangzott gondolatot erősíti fel Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója, amikor a képzőművészet területén is jelentősen megerősődő város jövőképét vázolja fel.

Merklin Tímea

Az ihletet egy Vasvárról 1914-ben készült látkép adja, amelynek másolata most a Nagy Gáspár Kulturális Központban látható, az eredetije pedig a Békeházban megnyílott Vasi Alkotók Gyűjteményének kiállításán a bejáratnál.

Gergye Rezső - a kép kulturális központba való bekerülésének kalandjától indulva - végiggondolja azt a szerves fejlődést Vasvár  képzőművészeti életében, amely a jövőt is meghatározhatja. Visszagondol a "80-as évek végére, amikor Vasvár ismét városi rangot kapott, és felmerült az igény,  hogy nívós kiállítások legyenek a településen. Az 1978-ban  indították a  Hegyháti Napok  kiemelt eseményét a Hegyháti Képzőművészeti Kiállítást. A kolostorban működő művelődési ház folyosóján előbb fotó és másolt alkotások képeiből rendeztek kiállítást, majd megjelentek festmények, szobrok is. Állandó, négy-öt hetenkénti váltásban láthatott a látogató új alkotásokat. A Hegyháti Képzőművészeti Kiállítás szakmai színvonala erősödött. Nyaranta alkotótáborokat rendeztek. Már a ş90-es évek elején megérlelődött a gondolat az előtéri Galéria ki-alakítására.     Pályázati forrásokkal  teremtett alapot az intézmény. Zágorhidi Csaba tervei alapján,  Erdei Ferenc asztalos mester és segítői révén, sok-sok önkéntessel együtt készült el a Castrum Galéria, amely  1995. március 15-én nyílt meg. A 17 év alatt 202 kiállítás zajlott le több mint ötvenezer látogatóval. A Városi Galéria létrehozásának ötlete már akkor megvolt. A  Sárkány-torony régi nem használt termét javasolták helyszínnek. Ide kerültek aztán  Török Richárd szobrász alkotásai. Tovább keresték a Városi Galéria helyét, mert az évek folytán a kulturális központban  kiállító művészek egy-egy művel gazdagították az alkotások körét. A cipőgyár megszűnésével is kaptak néhány képet. Olyan mennyiségű és minőségű gyűjtemény jött létre, ami állandó kiállítóhelyet kíván.

A Városi Galéria helyszíneként merült fel a Tretter-ház. Tóth Csabának és Torjay Valternak köszönhetően a felújított Tretter-házban, mai nevén Békeházban, nyílt meg magángyűjtemények felajánlásából a Vasi Alkotók Gyűjteménye. Ez lett a  vasvári képtár, ami óriási dolog a kisváros életében, de a kultúrházban lévő alkotásoknak továbbra sincs helye. Gergye Rezső és munkatársai szorgalmazzák a kulturális központ tetőterének  kialakítását kiállítási célra.  Javasolják a Szombathelyi Képtárban lévő,  Rombay István: Vasvári Búcsú című kép megvásárlását.  Az intézmény munkatársai azóta keresik a vasvári kötődésű képeket, mióta  a Rombay-képet egyszer bemutatták.  G. Szakály Georgina hosszú kutatás után nyomára bukkant a Vasvárról 1914-ben készült képre.  Kiderítette, hogy a Pécsi Galéria tulajdona. Félretetették a Nagy Gáspár Kulturális Központ részére, míg forrást nem találtak a vásárláshoz. A pénz  Közkincs pályázatból teremtették végül elő. A kép 2009-ben került a kulturális központ tulajdonába, Tóth Csaba mutatta be a Kultúrházak éjjel-nappal program keretében. Feltételezhető, hogy  a kép alkotója Soproni Horváth József lehet, aki nagybányai szellemiségű alkotó volt.  A Rombay-kép is nagybányai ihletésű.

Gergye Rezső emlékszik: néhány évvel ezelőtt a Hegyháti Képzőművészeti Kiállítás kapcsán megfogalmazódott egy projekt: "Nagybányai lélekkel a Hegyháton" címmel. A Vasvár-Nagybánya képzőművészeti kapcsolatot is ki lehet építeni, fel lehet erősíteni. Az igazgató úgy véli, a Békeház kiváló alkotói terep, maga a Hegyhát szintén. Felveti, hogy az 1914-ben Vasváron  készült kép 100. évfordulójára egy jelentős alkotótelep alapjai születhetnek meg Vasváron.

A kultúrház munkatársai egy nem túl távoli jövőt vizionálnak: igazi képzőművészeti "nagyhatalom" lehet Vasvár. Nem kitaláció révén - fogalmaznak -, hanem több évtizedes szerves fejlődési folyamat eredményeképpen, amely szükségszerűen, logikusan magában hordja a jövőképet is. 

 

Mi mindent írtak a kép hátára?

Erősítik a  Castrum Galériához kötődő művészekkel a kapcsolatot. Népszerűsítik a "hegyháti hegyeket", mint alkotási helyszíneket. Alkotótáborokat szerveznek. Kirándulásokat visznek Nagybányára. Nagybánya-Vasvár konferenciát, nemzetközi szimpóziumot rendeznek 2014-ben. A város közterein további művek  születhetnek. Köztéri szoborpark létesülhet. Új alkotó közösségek alakulhatnak. Új gyűjteményeket kaphat a város. Művészeket lehet  letelepíteni a Hegyhátra. Zsennyével kapcsolatot építenek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!