Kultúra

2012.09.22. 08:20

Egy hajdani bárókisasszony, Ambrózy Teréz emlékezete

A bárónő a semmiből jött elő. Miközben bátyját, a jeli arborétum megalapítóját, gróf Ambrózy-Migazzi Istvánt évek óta ünnepeljük, sédeni báró Ambrózy Terézről nem tudtunk. Pedig ő is kivételes ember volt.

Némethy Mária

- Gyermekkoromban édesanyámtól hallottam először róla. Megmaradt bennem, hogy milyen nagy csodálattal és tisztelettel beszélt a bárónőről. Kislányként egy dedikált szentképet is kapott tőle, ami aztán halála után hozzám került. Az utóbbi években, a falutörténeti kutatásaim során viszont lépten-nyomon találkoztam Ambrózy Teréz emlékével, alakjával, hitbuzgalmi, karitatív, egyházpatrónusi és emberbaráti cselekedeteivel. A Vasszécsenyi Múltidéző több számában is foglalkoztam vele.

Így emlékezik rá Tóth Csaba festőművész, aki P. Csány Péter SDB  plébánossal, a szombathelyi Szent Kvirin Szalézi Plébánia és Rendház irodaigazgatójával közösen írt könyvet a Híres szombathelyi nők című sorozatban Ambrózy Terézről.

Nem vállalkoztak könnyű feladatra. Kevés emlék maradt fenn Terézről elsősorban azért, mert 1945 tavaszán lakóhelyén, a tanai kastélyban az Ambrózy család levéltárával fűtöttek be az oroszok. Semmi nem maradt a dokumentumokból. A kastély berendezése is az enyészeté lett, a közeli uradalmi major trágyadombjára hordták.

Ki is volt Ambrózy Teréz?

- "A jóság fejedelemasszonya volt, a poraiból megelevenedett Szent Erzsébet" - idézi a Szalézi Értesítőben 1942-ben megjelent találó megállapítást róla Csány Péter, aki hosszasan beszél arról, mi mindent köszönhet a szalézi rend és Szombathely a kivételes lelkülettel bíró bárónőnek.

- Szent életű nő volt, minden nap misére járt, elsősorban Lipártra, de Kajdra is. Ha pedig helyben nem volt mise, akkor begyalogolt Szombathelyre. Jellemző volt rá, hogy minden dicséretet, dicsőséget elhárított magától - hallom a szalézi szerzetestől.

Teréz karitatív személyiségéről rengeteg történet maradt fenn. Ha a misén látta, hogy valamelyik gyermeknek nincs cipője, harisnyája, mise után egy cérnadarabbal méretet vett a lábáról, a következő misére már hozta magával a cipőt, a harisnyát. Egyszerű ruhában járt, feketében vagy szürkében. Sokzsebesben, amelyből sétái során mindig cukrot adott a faluban seregestől köréje gyűlő gyerekeknek. Házhelyet, fát is osztott szét a rászorulóknak. Aki kért, kapott tőle, mindenkin segített. Egy visszaemlékező szerint "a baronessz nagyon jószívű volt. A kászli tele volt liszttel. Volt egy literes pohár, s ha jöttek a vépi cigányasszonyok, mindegyiknek egy pohárral kellett adni." Ezek után természetes, hogy különböző karitativ szervezetekben fontos megbizatásokat vállalt. Ő volt a Szombathelyi Katolikus Leányvédő Egyesület elnöke, szerepet töltött be a Szent Erzsébet Egyesületben is. Élete legnagyobb feladata, munkája az volt, amit a szaléziakért tett.

- 1919-ben találkozott először szalézi pappal - meséli Csány Péter. - Dr. Törnár Ede szalézi áldozópapot hallotta, s azután jelmondatává lett: "Lelkeket adj nekem, Uram, a többit vedd el!" 1920-ban a tartomány bölcsőjének számító Péliszentkereszten kiürült az éléskamra. Varga Dénes házgondnok akkor elindult Vas megyébe, a jó nevű szalézi munkatárshoz, Ambrózy Teréz bárónőhöz. Teréz is adott, és ajánló soraival sorra járta a környékbeli falvakat, így neki köszönhetően sok adományt összegyűjtve mehetett haza. Varga Dénes alázatos egyszerűségének láttán határozta el a bárónő: mindent megtesz azért, hogy Szent Márton városában megtelepedjenek a szaléziak. Mozgalmat indított ezért Szombathelyen és a vármegyében.

Sikerrel. Elsők között nyerte meg támogatónak gróf Mikes János püspököt, de külföldről is jelentős adományok érkeztek. Felkarolta az ügyet dr. Vass József népjóléti miniszter is. Így jött létre Szombathelyen a maga nemében egyedülálló négyszintes, szociális intézmény, a Szalézi Intézet - amely 110 szegény sorsú gyermeket fogadott be -, s a rendház.

- A könyv megírása, az adatgyűjtés, a visszaemlékezések összegyűjtése is nagyon izgalmas volt, de ennél is sokkal érdekfeszítőbb volt a bárónő emléktárgyainak a felkutatása, feltalálása - folytatja Tóth Csaba. - A kezdeti, szinte teljesen reménytelen próbálkozások után egy "segítő kéz" egyszer csak feltárta az eddig lappangó, elfeledett tárgyait. Szisztematikusan fel kellett keresni azokat a helyi - tanai, kajdi, lipárti és szécsenyi - családokat, akiknél a korábbi nemzedékek kapcsolatban lehettek a bárónővel. Kis meggyőzés - az ügy fontossága - után kinyíltak a régi szekrények, fiókok, és feltárulkoztak a féltve őrzött relikviák. Tanakajd község szeretné kiszélesíteni a már meglévő Ambrózy emlékszoba anyagát, immár Ambrózy Teréz emléktárgyaival, kéziratos dokumentumaival is.

Ambrózy Teréz Ambrózy-Migazzi István húga, egy évvel volt fiatalabb nála. Miután 1914-ben István a felvidéki Malonyáról feleségével és családjával Tanába költözött, újra együtt lakott a két testvér közel két évtizeden át, Ambrózy-Migazzi István 1933-ban bekövetkezett haláláig.

- Egy család voltak, egy háztartást vezettek, Teréz a tanai birtokot, István a jelit igazgatta - magyarázza Tóth Csaba. - Mindketten nagyon közeli, meghitt kapcsolatban álltak a természettel. Teréz naponta nagy sétákat tett, birtokait bejárva, István megszállottan dolgozott Jeliben. Esténként kölcsönösen elmondták egymásnak napi élményeiket. Ambrózy-Migazzi István húgához hasonlóan mélyen vallásos volt. Ez eddig nem került be a köztudatba. Malonyai kastélyán a tanaihoz hasonló fakorpusz volt felállítva. A jeles egyházi ünnepeken ugyanolyan önzetlenül ajándékozta meg alkalmazottait, azok családtagjait, mint Teréz.

Bátyjáéhoz hasonlóan élő már Teréz emléke is. Életéről színdarab készült, emléktárgyai láthatók lesznek Tanakajdon. A szaléziak, akikre ráhagyta tanai kastélyát, minden évben gyalogos kirándulást szerveznek majd oda, egykori lakhelyére. Azon az úton gyalogolnak, amelyiken ő járt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!