Holdbeli csónakosok földje: gálával ünnepelte születésnapját a Weöres Sándor Színház

Azt mondja  a szótár, hogy a gála nem más, mint fényűző keretek között megrendezett előadás, díszest. A spanyolból nemzetközivé lett  szó eredeti jelentése díszruha, ünnepi öltözet, amelyet természetszerűleg a díszesteken illett viselni. A spanyol szó pedig  az ófranciára vezethető vissza: a "gale" azt jelenti, hogy szórakozás, élvezet. Mindezt csak azért, hogy kellőképpen alátámaszthassuk: a Weöres Sándor Színház 5. születésnapjára szervezett, a közönségnek átadott  műsoros est  minden ízében megfelel a gálával szemben támasztott követelményeknek.

Felhőtlen, örömös, vastapsos ez a vasárnap este az Akacs 7-ben, ahol a jókedv mellé a megrendülést és a világmindenség végtelenségét is becsempészi egy-egy pillanatra előbb Kaszás Attila eleven  énekhangja (ő volt a Nemzeti első, felejthetetlen Holdbeli csónakosa), aztán Fekete Ernő derűsen  egyszerű, épp azért  lélegzet-elállítóan mély versmondása. Persze hogy ő is Weöres Sándort hozott,  a Rongyszőnyeg-ciklusból:  félóra  vagy több évszázad, ki tudja, melyik a kevés, melyik a sok.

És öt év? A  2007 őszén  megalapított WSSz történetét néhány percben összefoglaló fekete-fehér burleszkfilm - a gálán Darvas Ferenc zongorakíséretével - egy-egy kockája ma már történelem: istenem, például  az a velőtrázó haka a megyejáró  bérlettoborzó turnéról.  Az 5. születésnapját ünneplő Weöres Sándor Színházat  - és a másodszor is igazgatónak választott Jordán Tamást - a gála elején dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere köszönti, nem feledkezve meg a polgármesteri székben elődjéről, dr. Ipkovich Györgyről sem: a színházalapításról az előző közgyűlés döntött, az új (alaposan megújult) épületet már az önkormányzati választás után létrejött testület avatta föl.   A városi polgármesteri emléklap  mellé a Vas megyei közgyűlés elismerő oklevelét a végén Kun László jegyzőtől veszi át Jordán Tamás, mert "közös szenvedélyünk a színház".

A zenés-változatos  ünnepi műsorban  a szombathelyi színészek mellett föllépnek vendégművészek is. Itt van ismét Verebes István, aki egyrészt  bizonyos Illetékes úr/elvtársnak (vagy kinek), az biztos, hogy  Koltai Róbertnek gyűjt a nézőtéren profi módon kérdéseket, másrészt  briliáns, szemérmesen szeretetteljes és önironikus monológban foglalja össze a Jordán-jelenséget, amelynek lényege véleménye szerint  az a  csodálnivaló, gyermeki  idealizmus, amely Jordán Tamás 60-as évekbeli amatőrszínészi  múltjából fakad, és amely ma is hinni engedi, hogy a kizökkent hamleti idő  a közösségépítés, az összefogás erejével visszazökkenthető.

A születésnapi gálaest megkoronázása a Holdbeli csónakos-díjak átadása: az utolsó kép az, hogy megtelik a színpad, a kollégák ünneplik Orosz Róbertet és Nagy Kornélt, aki azzal köszöni meg az elismerést, hogy "csináljuk együtt továbbra is - működjön ez az egész".