Kultúra

2012.10.05. 05:27

Megfogható természet

Szombathely - Mókusok és madarak étterme címmel nyílt új kiállítás a Kámoni Arborétumban csütörtök délután.

Ambrózai Zsuzsanna

Mókusok és madarak étterme - avagy a Kámoni Arbotérum 101 termése címet viseli az új kiállítás, mely az Ökoturisztikai és Látogatóközpontban található. Az interaktív tárlat apropóját az Erdők hete adja.

Szendi Zsuzsa, a látogatóközpont vezetője elmondta, ez az első olyan saját kiállításuk, mely valóban az arborétumhoz kötődik, hiszen az ott megtalálható termésekből gyűjtöttek össze 101 darabot, s rendezték interaktív kiállítássá.  Elsősorban az óvodásoknak, iskolásoknak szánjuk, de a felnőttek számára is izgalmas és érdekes. Látványos, szerethető, hangulatos, s tematikájában is illeszkedik, lévén, hogy ősz van - így a vezető.



A kiállítás interaktív mivoltát több dolog is igazolja. Egyrészt szinte minden megfogható, mozdítható, másrészt játékokkal és feladatokkal is kiegészül. A gyermekek kipróbálhatják a memóriajátékot, amely természetesen termésekből áll össze. Emellett lehetőség van különböző cédulákra felírni  információkat, melyeknek birtokában van a látogató, s odatűzni az adott terméshez. Vagyis ezáltal a kiállítás tovább alakítható. Fontos szempont volt, hogy a tárlat informatív is legyen, így precíz és tudományos, de ugyanakkor közérthető leírásokkal is lehet találkozni. Többek között eloszlatja azt a tévhitünket, miszerint a toboz az termés. Mindezek mellett komoly történeti érték is helyet kapott, mag- és termésgyűjtő szekrényt helyeztek ki, amelyet az 1950-es évektől használtak. A kiállítás november végéig látogatható.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!