Kultúra

2013.01.15. 14:54

Tömegeket vonz ma is az operett - Szombathelyen is

Szombathely - Ahogy meghirdették: tényleg fergeteges volt vasárnap este a Sportházban az újévi operett gála.

Burkon László

Amennyire igaz, hogy nem múlhat el egyetlen este sem a világban valamelyik Kálmán Imre-sláger elhangzása nélkül, úgy arra is nagy eséllyel fogadhatunk, hogy az "operett" és az "Oszvald Marika" hívószavakra megtelik az Agora Művelődési és Sportház. Így volt ez vasárnap este is, amikorra a HungarOperett, illetve a "Fiatalok a magyar operettért alapítvány" hirdette meg újévi operett gáláját.

Az utcákat már jócskán belepte a hó, de százak igyekeztek hosszú tömött sorokban a helyszín felé, ahol aztán hamar feledni lehetett havat, fagyot és mindent, ami kicsit vagy nagyon is megnehezíti az ember mindennapjait. Odakint maradt a "Te rongyos élet", belül pedig mindent kitöltött egyik részről a fellépő művészek zenészek, táncosok és énekesek szinte túláradó szeretetével megfűszerezett csaknem három órás előadás, másfelől a közönség ugyancsak túláradó hálája, amit leginkább a visszatapsolásokkal igyekezett kifejezésre juttatni.

Igazán kitett magáért a sok fiatal előadóművész, s persze az est igazi nagy sztárja, Oszvald Marika is, akitől most is láttunk cigánykereket, spárgát és még számos, akrobatikus elemet sem nélkülöző megmozdulást. A HungarOperett koncertzenekara is hozta a remek hangulatot, vezetőjük, Berki Sándor hegedűművész még azt is bemutatta, hogy akkor is szól a pacsirta, ha más ajka alatt van a hegedűje. Kollár Péter Erik, a gála művészeti vezetője pedig azzal, hogy szinte minden produkcióban benne volt, szinte végig ölelte a társulatot és a közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!