Kultúra

2013.02.15. 18:29

A múzeumhoz csatolták a Vasi Szemlét

Régóta ismerem dr. Gyurácz Ferencet, a Vasi Szemle főszerkesztőjét. A rendszerváltáskor bátor kiállásával beírta nevét a megye történetébe. Most két éve tartó szívatásról beszél.

Némethy Mária

- 1994-től vezetem a Vasi Szemlét főszerkesztőként, azelőtt az Életünk egyik szerkesztője voltam. Szombathelyi munkámat a Savaria Múzeum néprajzosaként kezdtem 1983-ban. Egész eddigi tevékenységem három - irodalmi, társadalomtudományi és közéleti - szálon futott, s mindhárom hasznosul a Szemlében, amely az idén ünnepelhetné a 80. születésnapját – ha volna oka ünnepelni. De nincs.

- Miért?

- Mert évek óta tartó, és az elmúlt évben kiteljesedő vergődésünk, megaláztatásunk egyelőre nem akar véget érni. Hiába az egykor Pável Ágoston szerkesztette folyóirat országosan is egyedi múltja és a hozzáértők által ma is elismert értéke, a Vasi Szemlében csupán költségvetési tételt látó személytelen hatalom láthatóan nem tud mit kezdeni velünk. Azért beszélek a hatalom személytelenségéről, mert itt nem X. vagy Y. politikusról, nem is egyik vagy másik pártról van szó, hanem a bürokrácia gépezetének elhatalmasodásáról. Ez pedig sem szellemet, sem lelket nem ismer, csak rubrikákat és hatalmi lojalitást. Akik voltak katonák még Kádár alatt, azok ismerik a szívatás klasszikus fogalmát. No hát: ezt csinálják velünk közel két éve. Az idén még egy borítékot vagy szappant sem vehettünk, s amikor majd mégis megtehetjük, akkor ennek kapcsán öt vagy hat pecsétes papírt kell gyártani. Készen van az idei első számunk, de nem nyomathatjuk ki időben, mert valami formai ok miatt nem köthetünk szerződést a nyomdával. Hiába sikerült olcsóbb nyomdai árat elérni, mint bármikor. Hogy ilyenek miatt már eddig is hány olvasót veszítettünk, az csak minket érdekel. Nem kell mondanom, hogy az ilyen ügymenet kiöli a szívből az örömöt, ami pedig a kultúra lényege. Rosszkedvűen nem szabad dolgozni, és én nem is vagyok rá hajlandó. Ha észreveszem magamon, hogy már nem tudok nevetni, abban a pillanatban elmegyek csavargónak vagy a kertemet művelni. Pedig három kiskorú gyermekem van.

Dr. Gyurácz Ferenc 1994 óta a Vasi Szemle főszerkesztője. A folyóirat az idén 80 éves, de nincs ok az ünneplésre (Fotó: Kiss Teodóra)

- Szokatlan szavak ezek tőled...

- Nagyon tisztelem a Vas Népe olvasóit, de nincs könnyű dolgom, amikor egy felhígult kultúrában szeretnék érvelni egy értelmiségi fórum mellett, amit még a döntéshozók nagy része sem olvas. Az ezredfordulóra felfejlődött a lap, kívül-belül megújult, előfizetőinek száma két és félszeresére nőtt, tematikus számaink országos figyelmet is keltettek. Rendszeresen kiadhattuk nívódíjunkat, 1999-ben elindíthattuk honlapunkat. Azóta sok mindent fel kellett adnunk, ismét újítani kellene, de a ma is meglévő 1000-1500 olvasónk (plusz akik a honlapot látogatják) még mindig tényező. Főként a legképzettebb, legműveltebb vasiak közül kerülnek ki, akiknek a véleményére mások is hallgatnak. Egy értelmiségi laptól ennél több alig várható. Ráadásul a mi lapunk nemcsak a jelennek szól. A folyóirat közleményei beépülnek a kultúrába, egy-egy közleményünket évtizedek múltán is előveszik, felhasználják. Alig akad jeles vasi vagy Vassal kapcsolatban lévő tudós (elsősorban a humán tudományok köréből), aki már ne lett volna szerzője a Szemlének. A Vasi Szemle az egész Kárpát-medence legrégibb vidéki tudományos folyóirata, s ilyenként, úgy vélem, nemzeti érték.

- Mit jelent a lap számára, hogy az idei évtől a Savaria Múzeum tagintézménye, és nem megyei, hanem városi fenntartásúvá lett?

- Az önállóságunk megszűnésének talán, remélem, legelviselhetőbb módját jelenti, hiszen szerzőink körében eddig is számos muzeológust tisztelhettünk, s most velük kerültünk egy intézménybe. Csakhogy maga az önállóság megszüntetése nem volt indokolt. Fölösleges szervezeti kötöttséget, időrabló értekezleteket hozott, miközben anyagi megtakarítást nem jelent: a szerkesztőségi helyiségeket eddig is ingyen használtuk, pénzügyi adminisztrációnkat eddig sem mi intéztük, hanem fenntartónk. Pontosabban jelent megtakarítást: meg lehet takarítani az eddigi vezetői pótlékom egy részét, a nyelvvizsgáim után a közalkalmazotti törvény szerint járó pótlékot is, harmadára csökken állítólag. Ez a megtakarítás. Ezt az egeret szülték a sokáig vajúdó hegyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!