Viszáki módra

„A művész úr reggel a kemence sarkába betette a töltött káposztát”, invitál közelebb Pungor Gézáné, egyébként Szarvas József harmadik szomszédja Viszákon: otthonosan tevékenykedik a Szarvas-portán, ahol most indul a nyári kulturális-művészeti szezon. Éva néni pedig (szólítsuk így) rögtön meg is mutatja a kemence hasában üldögélő gömbölyded fazekat, csak előbb üdvözli a régi ismerőst, Ambrus Lajos írót, aki az avatásra készülő népes közönségtől kissé távolabb, a kerti fák árnyékában álló asztalnál elmélkedik a világ folyásán – mint valami derűs viszáki Buddha, vagy inkább Dani uraság a hetyei méhesből – és piheni ki a délelőtti tündérkerti elfoglaltság fáradalmait. Az asztalon orgonacsokor. A Tündérkert-mozgalom pedig „őrizd meg a jövődet!” mottóval „minden tájegységet, régiót és falut arra támogat és buzdít, hogy gyűjtse össze, leltározza fel saját lakóhelye pusztuló, már nyomokban is alig föllelhető gyümölcsészeti hagyományát. (...) Minden érdeklődőtől kéri, tanulja meg a szemzés és oltás nemes tudományát. (...) Mindenki ültessen egy fát nagyszülei hagyatékából!” A felhívást aláíróként Ambrus Lajos, Kovács Gyula és Szarvas József jegyzi; Viszák természetesen úttörője a Tündérkert-mozgalomnak. (Ma már kb. 60 Tündérkertet tartanak számon a Kárpát-medencében. Kár, hogy lakótelepi erkélyen nem lehet gyümölcsfát ültetni.)

Készülődés Viszákon, a Szarvas-portán. (Fotó: Kiss Teodóra)

Szóval a töltött káposzta (egy sor káposzta, egy sor hús stb., jól megfokhagymázva), amelynek két órát kell eltöltenie a kemencében. Az ötvennyolc őrségi perec – se több, se kevesebb – a helybeli asszonyok műve. Illetve most már kevesebb: kapunk kóstolót belőle. A kondérban babgulyás gőzölög „viszáki módra”. Attól viszáki, hogy „ahány ház, annyi szokás”. A hajdinás vargányaleves őriszentpéterről érkezik. Közben a ház sarkánál, egy ölelő kis ficakban véget ér Kovács Géza – nem mellesleg a szombathelyi Mesebolt igazgatója – előadása; igazi csemege az is, ritkán látható, ki kell fogni. Egyszemélyes játék, mégis illő a többes szám („játszottuk”), a bábművész-rendezőt két közreműködő kolléga kíséri. És akkor rögtön megörülhetünk annak, hogy lám: egyedül nem megy, ahogy Szarvas József is közösségi térnek álmodta meg a Pajtaszínház és Galériát (vagy kultúrpajtát), amely most már valóban akként működik. Ebben a szellemben bocsátotta annak idején a közösség rendelkezésére a nagyszülői házat Kaszás Attila is a felvidéki Zsigárdon; sokat beszélgetett/gondolkodott erről Szarvas Józseffel: nemcsak kollégájával,hanem barátjával. Zsigárd polgármestere is eljött Viszákra az avatás alkalmából.

Szarvas József a frissen fölavatott Kaszás Attila-domborműnél. A koszorút a rábagyarmati színjátszók hozták (Fotó: Kiss Teodóra)

Itt vannak a pankaszi iskolások, föllép az őriszentpéteri alapfokú művészeti iskola citeraegyüttese, a felsőmaráci és a viszáki asszonykórus; itt van a Béri Balog Ádám Néptáncegyüttes. A bábelőadás után Szarvas József arra kéri a közönséget, hogy padostul, székestül hurcolkodjon egy kicsit arrébb a füvön: mindenki jól lásson, amikor lehull a lepel a galéria bejáratánál elhelyezett Kaszás Attila-domborműről, amely Krisztiáni Sándor munkája. Tragikus sorsvariáció, hogy az 1975-ös születésű szobrászművész időközben, 2011-ben meghalt. ő volt 2007-ben a viszáki galéria első kiállítója. És ő volt az, aki Kaszás Attila halála után elkészítette a színművész első képmását:a Nemzeti Színház falára. Ahogy Szarvas József mondja: „Nem tudtam, hogy Sándor azzal az alkotásával nem volt egészen megelégedve, és megfogalmazta ezt a munkát, amelyet aztán megkaptam örökül a családjától. Azt viszont azonnal tudtam, hogy nekem ezzel kezdenem kell valamit. Számomra a hagyomány, az emlékezés nem múzeumi gondolat,hanem a saját ügyem: örököse vagyok Krisztiáni Sándornak. Ez a dolga Szarvas Jóskának; nem akartam – ez lett. Az,hogy ma ilyen sokan itt vagyunk: a kezdet.” Itt van Krisztiáni Sándor édesapja, Krisztiáni István, aki a domborműgipszmintáját Zsigárdnak ajándékozza. Gál Tamás színész elmondja a Szózatot (aztán mindjárt énekel-gitározik),a domborművet Tenk László festőművész avatja (nemsokára kiállítása lesz itt). Előttünk Kaszás Attila, az örökké fiatal. Ez volt a szobrász célja: a színész örökké változó arcában megörökíteni az ideális vonásokat. Szarvas József Arany Jánossal és a Walesi bárdokkal készült. (Még egy összecsengés: benn az In memoriam Krisztiáni Sándor-tárlaton van egy Arany János-portré is.)

Aztán a házigazda azt mondja, hogy nincs protokoll: „Akkor jó étvágyat mindenkinek!” Mosolygó perecek és afű friss illata.

Fele Leonce, fele Valerio

Tényleg ő lett a holdbeli csónakos: a vágyak elérhetetlen tárgya. Az idén 100 éves Weöres Sándor Holdbelicsónakosának bemutatója 2003-ban volt a Nemzeti Színházban, Kaszás Attila játszotta-énekelte a címszerepet, a hangja most is a fülében van annak, aki hallotta. Az előadást máig műsoron tartja a Nemzeti, a címszerepet 2007 óta más játssza: ez az élet, és talán ez a halhatatlanság is. Volt persze még sok előadás. Köztük egy, az elsőnagy siker: különös felnőttmesejáték az is (mint a Holdbeli). A fiatalon meghalt Büchner Leonce és Lénája, 1991-ben a Józsefvárosi Színházban, Eszenyi Enikő rendezésében. Az a helyzet, hogy Popó birodalom trónörökös hercege királyi palotájában unatkozik. Az élet titkain töpreng, de élni nem akar. Ekkor kerül útjába Valerio, a vidám kalandor: tele élettel. Közben a herceg apja, Péter király a tekintélyes államtanács által megerősítve elhatározza, hogy utódja köteles elvenni Pipi Birodalom trónörökösét, Léna hercegnőt. Leonce ellenáll. Léna hercegnő se akar hozzámenni a trónörököshöz. Úgyhogy Leonce Valerio társaságában útnak indul: elmenekül a kényszerházasság elől. Egy távoli világban persze összetalálkozik és egymásra talál a herceg és a hercegnő –nem tudva arról, hogy pont ők azok, akiket úgyis egymásnak szánt a szülői hatalom. Mi a sors? Mi a véletlen?Van-e szabad akarat? Van-e választás? Vagy mindez csak illúzió?

Abban az 1991-ben bemutatott Leonce és Léna-előadásban Kaszás Attila volt Leonce, és Szarvas József Valerio. Leonce és Valerio: az érem két oldala, az ember két oldala – az emberi egész. A föld és az ég, az álom és a realitás, a szomorúság és a nevetés. Együtt vannak Viszákon is.