Kultúra

2013.07.26. 12:33

Agota Kristof/Kristóf Ágota szenvedéstörténete

Kőszeg - A kőszegi önkormányzat, a Kőszegi Várszínház és Gergye Krisztián Társulatának képviselői szombat délelőtt 11 órakor az emlékezés virágait helyezik el Agota Kristof/Kristóf Ágota sírján a kőszegi temetőben. A megemlékezés természetesen nyilvános: várják az írónő tisztelőit.

Ölbei Lívia

A végletes hiányból, hasadtságból, idegenségből  egyetemest alkotó: francia nyelvű íróként világhírűvé lett Agota Kristof (1935-2011)  saját végrendelkezése szerint Kőszegen nyugszik. Egészen fiatalon - különös, vagy inkább törvényszerű  módon Ottlik Gézához, az Iskola a határon szerzőjéhez hasonlóan - itt szerezte azokat az alapvető élményeket, amelyek életreszóló metaforává váltak számára. Amikor A Nagy Füzet című regényének végén a főszereplő ikerpár egyik fele átlépi az országhatárt, a másik pedig marad, akkor ebben a képben, jelenetben nem nehéz felfedezni azt a végzetes - a két névváltozatban is megnyilvánuló - hasadtságot, amely Kristóf Ágota/Agota Kristof életét, pályáját   jellemzi. De tulajdonképpen valamennyiünkét. A nyelv  beszél. Kristóf Ágota - nemsokkal a szombathelyi érettségi után - 1956-ban hagyta el Magyarországot,  Svájcban telepedett le.  Versei még magyarul jelentek meg a párizsi Magyar Műhelyben, de prózáját (regényeit, novelláit, színműveit) színműveit franciául írta. Szikár életműve az idegenség, a magány  leküzdésének, a  nyelv birtokbavételének - és a leküzdés, a birtokbavétel lehetetlenségének letaglózó története.  Univerzális történet, kelet-európai történelmi háttér előtt.

És talán éppen azért olyan pontos, szikárságában is szókimondó A Nagy Füzet (amely aztán Trilógiává bővült), mert az író nem az anyanyelvén, hanem felnőttkorban megszerzett "idegen" nyelven  fogalmazta meg: egyáltalán nem gátolták a tudattalanban elraktározott, észrevétlenül működő  gyerekkori tiltások, tabuk, nehezen föloldható szégyenérzetek.

A Nagy Füzet központi kategóriája az írás, a rögzítés (az igazság). "A Nagyvárosból jövünk. Egész éjszaka utaztunk. Anyánknak vörös a szeme. Egy nagy papírdobozt cipel, mi ketten pedig egy-egy kis bőröndöt a ruháinkkal meg Apánk lexikonát, felváltva, mert nehéz, húzza a karunkat." Ez a második világháború fölismerhetően kőszegi kulisszái között (a hosszú utca, amely a vasútállomásról a városba vezet, a határ, a kocsmának berendezett pince a kastély közelében stb.)  játszódó  regény nyitó képe, Bognár Róbert fordításában.  A lexikon, vagyis a tudás, az ismeret, a kultúra, az emlékezet  (egy kicsit úgy, mint Csehov Cseresznyéskertjében) nem más, mint teher.  (Hasonló funkciót tölt be  a levél is.) De az ikrek mindent lejegyeznek (följegyeznek).   Ez  A Nagy Füzet.

Agota Kristof/Kristóf Ágota szenvedéstörténete akkor hozhat megváltást, ha megismerjük őt. Több kötete  hozzáférhető magyarul. Eddig is sokat tett az életmű megértéséért Petőcz András író, irodalmár. És sokat tett a kőszegi születésű, nemzetközi ismertségű, egyetemes értéket létrehozó kortárs-táncos, koreográfus, rendező, színész, Gergye Krisztián, aki - saját  és korunk - alapkérdéseit ("Raped Europeans") fedezte föl Agota Kristof könyveiben. Szombat délelőtt  ő is ott  lesz, társulatával együtt,  az írónő sírjánál: abban a börtöncsíkos jelmezben, amit az általa rendezett  tavalyi kőszegi Agota Kristof-ősbemutató, az Egy elsurranó patkány  alkalmával viselt. Sőt: abban lép színre  a határokat feszegető Opera amorale-előadásban is.

Katonák a mi országunkból

"Dzsip tűnik fel az útkereszteződésben, tisztek ülnek benne. A dzsip lassan halad, mögötte katonák jönnek; a puskájuk vállszíjra vetve. Mögöttük embernyáj közeleg. Gyerekek, mint mi. Asszonyok, mint az anyánk. Öregemberek, mint a cipész. Kétszázan, háromszázan vannak, katonák veszik körül őket, a mi országunkból való katonák. Néhány asszonynak kisgyereke van. a hátán viszi vagy a nyakában vagy a melléhez szorítva. Egyikük elesik; kezek nyúlnak a gyerek és az anya után, viszik őket, mert egy katona már rájuk fogta a puskáját.

Senki sem beszél, senki sem sír; mindenki mereven nézi a földet. Csak a katonák vasalt csizmájának csattogása hallatszik.

Előttünk sovány kar nyúl ki a tömegből. Egy hang azt mondja: - Kenyeret! A szolgálólány mosolyogva úgy csinál, mintha oda akarná adni a maradék vajas kenyerét (...)"

Az idézet A  Nagy Füzet Az embernyáj című fejezetéből való. Agota Kristof csizmacsattogáshoz hasonlatos tőmondatai mögött valódi ("referenciális") kőszegi emlékek húzódnak. (A Nagy Füzetet örök jelenben vezető  ikrek különben is megfogadják, hogy csak azt írják le, ami van, ami történik. Semmi minősítés, semmi értékítélet. Csak a tények.) Nem véletlen, hogy a tavalyi  ősbemutató   helyszínéül a kőszegi téglagyári barakkot,  a második világháborúban  munkaszolgálatra terelt zsidók gyűjtőhelyét választotta Gergye Krisztián.

Az embernyáj-fejezet végén a szolgálólány azt tanácsolja az ikreknek, hogy felejtsék el, amit láttak: "Jól van, nyugodjatok meg! Nektek ehhez semmi közötök. Veletek nem fog előfordulni. Ezek az emberek állatok." (Milyen ismerős  érvelés,   nem?) De az ikrek soha semmit nem felejtenek el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!