2013.09.10. 17:07
Bartókkal játszott
A Szülőföld Kiadó Arcképcsarnok – Híres szombathelyi nők című sorozatában jelent meg a Bárdos Alice (1896-1944) hegedűművészt és -tanárt bemutató kötet, Gál József tollából.
A huszonkét kötetesre tervezett sorozat ötödik darabja küllemében végre mintha megszabadult volna mindazoktól a sallangoktól, amelyek – nyilván a szépség és a jóság keresésének jegyében – eddig kicsit túlcifrázták ezeket a hiánypótló és üdvözlendő köteteket. (Úgy látszik, egy ilyen heroikus vállalkozásnak is megvannak a maga gyerekbetegségei.) Bár a belső könyvlapok még mindig fénylenek – ezt írjuk az érthető reprezentáció számlájára –, kicsit akadályozva az olvasást. Pedig a sorozatban bemutatott „híres szombathelyi nők" fénylenek úgyis: fénylik a sorsuk, életútjuk – még akkor is, vagy akkor még inkább –, ha ezek az életutak nem mentesek a tragédiáktól. (A valami mást akaró, új úton elinduló erős nők sorsa többnyire ilyen.) Bárdos Alice – az ünnepelt hegedűművész, a szigorú zenetanárnő – élete hatványozottan jelképes, éppen a halála által. 1944 nyarán Auschwitzban ölték meg. Mert zsidó volt.
A kötet elegáns címlapja. Művészeti szerkesztő: Nagy Georgina. Fotó: Horváth Csaba
A kötet előszavában Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója azt írja, hogy tanuljunk Bárdos Alice életéből: tisztességet, alázatot. És azt parancsot, hogy „nem tűrhetjük embertársaink megalázását, legyen bármilyen a bőrszínük, vallásuk vagy politikai meggyőződésük". Márkus Sándor, a Szombathelyi Hitközség elnöke köszöntőjében „a húszas évek modern nőideáljaként" határozza meg Bárdos Alice-t, akinek emlékét – amint a köszöntő hangsúlyozza – „a város elismerősen ápolja".
Gál József helytörténeti kutatásainak jelentőségét nem lehet eléggé méltatni. A Bárdos Alice-kötet egyik jellegzetessége, hogy a művész, művészetszervező és pedagógus pályáját a virágzó korabeli szombathelyi zenei élet kontextusában mutatja be, gazdag dokumentációval.
„Következetes, szigorú számonkérő volt. A nagy tempónak meg is lett az eredménye. Nem lehetett lazítani. Nagy súlyt helyezett a gazdag, tömör tónus kialakítására", mondja Bárdos Alice-ról egyik, a kötetben is megidézett tanítványa. Gazdag, tömör tónus – ez jellemzi Gál József kötetét is. A tárgyilagos tényfeltárás nyomán még szorítóbb a kérdés: hogy azok, akik évekig ünnepelték Bárdos Alice-t Szombathelyen, a zsidótörvények bevezetése nyomán miképpen voltak képesek rögtön elfordulni tőle (lásd! a zeneiskolai nyugdíjazási procedúrát). És lám: Budapest akkor is messzire volt. Amikor Bárdos Alice Szombathelyre jött férjhez, megritkultak fővárosi koncertjei. De ő így élt teljes életet: feleség, anya, hivatás, művészet.
Gál József a kutatásaira, és soha nem feltételezésekre támaszkodik. Van viszont egy kicsi feltételes mondat, amely nagy távlatokat nyit: „A 600 fős közönség soraiban bizonyára ott ült Bartók 1934-es szonátapartnere, Bárdos Alice és férje is." Bartók 1940-es, márciusi szombathelyi koncertjéről van szó – amely a zeneszerző utolsó vidéki magyarországi koncertje volt. Aztán, mint tudjuk, nem volt itthon maradása.