Minden a gyerekvasúttal kezdődött Schrott Péter életében

A fürdőkáddal kezdődött, már ami Schrott Pétert és a Kalandor-kör októberi programját illeti. Október kalandoraként ugyanis egy fürdőkádas fotót láthattunk róla, amely kőszegi otthonukban készült, életének negyedik évében.

Schrott Pétert faggatta Grünwald Zsolt a Kalandor-kör újabb előadásán. Fotó: Horváth Csaba

- Sajnos a képeket úgy kalapoztam össze ma estére, barátoktól, családtól, ugyanis  Pesten maradtak - mondja az est vendége, Schrott Péter, énekes, hangmérnök, az Iseumi Szabadtéri Játékok által életre hívott Jézus Krisztus Szupersztár produkciójának Jézusa, de térjünk vissza a kezdetekhez.

- Kőszegen születtem, aztán a kórház is bezárt - mondja mókázva Péter és ez a hangulat végigkíséri a másfél órás beszélgetést, sosem tudjuk, mikor beszél komolyan vagy élcelődve.

- Szüleim a pedagógus pályát választották. Aztán jött egy törés, válásnak lehet mondani, és mi hárman, testvérek édesanyámmal felköltöztünk Budapestre. Így a kőszegi évek nem voltak annyira meghatározóak életemben, mint a pestiek. Persze édesapánkat látogattuk, így a kapcsolat sosem szakadt meg - mondja Péter, majd azt is hozzáteszi, amikor már jóval nagyobb volt, sokat jártak vissza baráti társaságokkal is, szórakozni, kirándulni. Látunk is erről néhány fotót. Ugyan ugrálunk az időben, hiszen a képeken Péter már felnőtt, de azért aggodalomra semmi ok, visszatérünk a gyermekkorhoz is, ami szintén nem mentes a kalandoktól.

- Kilencéves lehettem, amikor az osztálytermünkbe fiatalok jöttek, mint megtudtuk toborzók voltak, mégpedig a gyermekvasúttól jöttek. Engem egyetlen dologgal tudtak igazán megfogni és motiválni: 15 naponta, amikor szolgálat volt, nem kellett iskolába menni. Sokan lelkesedtek ezért, de végül csak én maradtam egyedül. Életem legjobb döntése volt, és nem csak a szabadnapok miatt. Itt leltem rá az első igazi közösségre, arra, amely szinte a mai napig megvan. Nagyon jó és számomra fontos emberekkel kerültem kapcsolatba, és végül a zenélést is ehhez az életszakaszomhoz köthetem.

Mert ne feledjük el, Péter elsősorban zenész. A Scorpions Tribute Band és a Tűzmadár zenekarok tagja, de azok se gondoljanak másik Schrott Péterre, akiknek a Voice című műsorból lehet ismerős, ő is az.

- Egy családi nyaralás során, lehettem vagy kilencéves, mondtam édesanyámnak, szeretnék egy gitárt. Vettek is nekem egy nem túl drágát, gondolták, két hét múlva úgyis a sarokban hever majd. Két hét múlva szinte véresek voltak az ujjaim, annyit gyakoroltam. Így volt ez az énekléssel is, amikor 1999-ben megalakult a Tűzmadár együttes, énekest kerestünk. Amíg nem volt, beálltam én énekelni. Anya azt mondta, ne erőltessem. Azt hiszem, ennek a mondatnak köszönhetem az énekesi pályámat, ugyanis elmentem énektanárhoz. Olyannyira jól sikerült a dolog, hogy két év múlva már a gitárt is elhagytam, maradt az ének - emlékszik vissza Péter.

A zenekarokkal együtt számtalan helyre eljutott, bár azt sajnálja, hogy egyelőre csak Európában sikerült egy-két helyen körülnéznie, de azért Portugália és az óceán látványa leírhatatlan. Péterék emellett megfordultak nemcsak a nyugati, hanem a keleti végeken is, illetve hozzáteszi, szíve egyik részét már Erdély ejtette rabul. Ugyan szereti Horvátországot, és számtalan baráti nyaralás kötődik ehhez a vidékhez, de leginkább Spanyolország és az említett Portugália felé húzza a szíve. És persze a zenélés felé.

- Ez az életem, polgári foglalkozásomat tekintve is ehhez köt, ugyanis stúdióban dolgozom hangmérnökként. A zenekar még  megvan, emellett szólókarrierem is elindult. A voice kétségkívül sokat lendített rajtam, bár a célom mindössze az volt, hogy kipróbáljam magam és vigyek egy kis rockzenét a kereskedelmi csatornák főműsoridejébe. Sűrű volt az elmúlt egy év, úgy tűnik, mintha legalább három-négy telt volna el, hiszen idén tavasszal pedig kaptam egy megkeresést az Iseumi Szabadtéri Játékok szervezőitől. Ez sem volt egy egyszerű menet, főleg, hogy nem vagyok színész, de miután kiderült, hogy én leszek Jézus, minden erőmmel azon voltam, hogy helyt álljak. A közönség majd eldönti, sikerült-e. Pedig én Júdás akartam lenni...