Oravecz Imre a celli könyvtárban

Aztán azzal folytatja, hogy Oravecz Imre a Heves megyei Szajláról majdnem háromszázötven kilométert vezetett, hogy eleget tegyen a celli könyvtár meghívásának; ezért pedig külön jár a köszönet. Az író nemcsak Az „amerikás" trilógia közbülső regényének, a Kalifornai fürjnek néhány példányát hozta magával, hanem a most készülő záró darab első fejezetét is; amelyet mindjárt maga olvas föl a közönségnek.

Oravecz Imre a celli Kresznerics könyvtárban. Fotó: Szendi Péter

Csak előbb Németh Tibor összefoglalja a sok más díja mellett mellett 2003-ban Kossuth-díjjal is elismert író életútját. Oravecz Imre Szajlán született 1943-ban, többször töltött hosszabb időt az Amerikai Egyesült Államokban. Ő irodalmi ösztöndíjas és egyetemi oktató volt abban az országban, azon a vidéken, ahol anno a felmenői egészen másképpen próbáltak szerencsét: akkor, amikor az útrakelést nem disszidálásnak, hanem kivándorlásnak hívták. A múlt századfordulón Amerikába kivándorolt magyarok sorsa a kulcsa a celldömölki estének. Közben azért más kapcsolódási pontokra is fény derül. Például hogy a Heves megyei fiút, Oravecz Imrét Szentgotthárdon gyógyították ki a („nem túl súlyos") tbc-ből, innen van, hogy ebben a vasi kisvárosban érettségizett. Aztán hogy bár sokáig „köze volt ehhez a tájhoz", Csöngén sosem járt, Celldömölköt pedig eddig csak a vonatablakból volt módja konstatálni). a százéves Weöres Sándornak viszont sokat köszönhet. Weöres nemcsak első megjelent verseinek méltatója volt, hanem barátságába is fogadta őt: amikor például szétosztotta hét-nyolc kolléga között a Kossuth-díjával járó összeget, abban a körben Oravecz Imre is benne volt.

Az est világa azonban főleg tényleg a befejezéséhez közeledő regénytrilógia világára támaszkodik: a múlt századfordulón egzisztenciális okokból tömegesen kultúrát-hazát váltó, Amerikában letelepedett magyarok generációinak sorsáról – az előzményekről és a folytatásról – van szó.

Németh Tibor nagyapja szintén ezt az utat járta be. Az unokája egy ideig hiába böngészte a kivándorlókat (bevándorlókat) számon tartó ellisisland.org honlapot, a keresett nevet nem találta meg. Aztán elolvasta a Kaliforniai fürjet – és az élmény inspirációjában újra nekilátott a kutatásnak. Sikerrel járt – ezért is köszönet az írónak. De a közönség soraiban is van olyan Oravecz-olvasó – vagy talán helyesebb rajongót mondani –, aki időközben szintén sikerrel azonosította be valamelyik felmenőjét, ezzel talán saját sorsát sokszorozva meg, tágítva ki.

Oravecz Imre különben nem találta meg a nagyszülei nevét. Ki tudja, talán pont ezért kell megszületnie a regénytrilógiának, amelynek tematikája hosszú évtizedekig motoszkált benne titokban, mire kiszabadult a napvilágra. Oravecz Imre költőként indult, a celli könyvtárba prózaíróként kapott meghívást; de éppen ő az a szerző, akinek életművében a próza és a vers olyan nehezen elkülöníthető. „Nagyon várom a folytatást", mondja Németh Tibor, és kezdődik a fölolvasás: harmadik rész (még csak munkacíme van), első fejezet. A 30-as évek elején járunk, Árva István fia, Steve felnőtt, autószerelőként dolgozik. Az első mondat: „Délután volt, április." És fújni kezdett a forró szél –Steve házasságában is. A mexikói feleség fogta magát, és elment, viszont Steve-re hagyta azt a kisfiút, akit ő hozott ebbe a házasságba, Steve viszont apjaként szereti: felelősséget vállal érte. A fejezet végeztével többen azt firtatják, lesz-e még Steve boldog. Arra a kérdésre, hogy időben meddig követheti az olvasó a generációk hullámzását, Oravecz Imre azt válaszolja, hogy tervei szerint „elviszi 56-ig".

Úgyhogy másnap indul is vissza Szajlára, mondhatni saját emigrációjába: ahol született, ahova visszatért, és amely ma már irodalmi név, irodalmi tér is. „Szajla Heves megyében van, a Mátra lábában. A hegység déli peremét Mátraaljának hívják, északon viszont, mint minden rendes hegynek, lába van." Így kezdődik a trilógia első része, az Ondrok gödre. Szóval Szajla nem Mátraalján van, hanem a Mátra lábában. A különbség a celli könyvtárban is előkerül: az író rögtön pontosít. Erről a konkrét helyről indul útnak a történet, hogy megteremtse a maga regénybeli valóságát. Azt a valóságot, amelynek megvan az esélye arra, hogy igaz legyen.