Az Európa Kiadó alkut kötött a közönséggel

Na, csak azért... Mert nem kell kerülgetni a témát, bizony izgultunk. Hiszen még jól emlékeztünk arra, amikor nyáron a Rába-parton megfogadtuk: soha többet... Ennyi volt, így múlik el a világ, tudni kell abbahagyni: soroltuk a közhelyeket lógó orral, mint az elhagyott szerető, aki soha nem tanul semmiből, és a huszadik pofára esés után is eljátssza, hogy hisz a szerelemben, mondván: ez most tényleg más lesz...Valahogy mi is így voltunk az Európa Kiadó hétvégi szombathelyi koncertjével: bár még fájt a nyári körmendi csalódás, de azt hiszem, jobban fájt volna otthon maradni. Reméltük, hogy ez most tényleg más lesz...

Míg a mozi aulájában a Soulwave melegítette a színpadot, a kávézóban minden férfitekintet a televízióra szegeződött. Kezdtünk aggódni, amikor láttuk, hogy Menyhárt Jenő is bele-belepillant a csúfos holland-magyar csatába, de kár volt izgulni... Nyolc-egy ide vagy oda, az aulában hatalmas buli kerekedett. A negyvenesek vitték a prímet, de akadt néhány huszonéves, aki már feltehetően az óvodába jövet-menet, az autós gyerekülésbe csatolva megtanulta, hogy Athéni szél és spártai eső / Ülünk a tűznél, én meg az idő. De az már végképp meglepő, hogy a gyerek mindenre emlékszik, így velünk együtt üvölti, hogy Leköpöm a cipőm s kifényesítem, aztán a bárba lemegyek, négykézláb rohanok majd utána, és a lábai elé heverek... Aztán a többi, elmaradhatatlan dalt: mert sorra került a Mocskos idők, a Popzene, a Küldj egy jelet, az Ez a város, a Megalázó, a Toporzékolok. Igen, úgy tűnt, Menyhárt Jenőék alkut kötöttek régi, kitartó közönségükkel. (Mert lássuk be: az EK koncertjein mindig ugyanazokkal az emberekkel találkozunk, és ez így van jól, a szentgotthárdi csapat nélkül például semmit nem érne a buli...) Szóval az alku kimondva, kimondatlanul megköttetett: kevesebb új nóta és sokkal több régi. Ez Szombathelyen működött is, az igazgató úrra és barátaira pedig nem lehetett panasz, hiszen (majdnem) minden olyan volt, mint régen. És az a majdnem sem a hiány jele, sokkal inkább azé, hogy tudjuk, érezzük, vagy legalábbis másnap egészen biztosan rádöbbenünk, hogy teljesen olyan már soha nem lesz. És mert lassan eljön az az idő, amikor már ciki az első sorban ugrálni, énekelni, és ebbe bizony egy kicsit (nagyon) nehéz beletörődni...

Külön jó pont Menyhárt Jenőnek, aki a koncert után is maradt, és szívesen beszélgetett aszatloknál, teraszon. (Tetszik ez a ráérős tempó is: másnap Győrben koncerteztek, így nem rohantak vissza Pestre, inkább Szombathelyen éjszakáztak.) És bár a tekintetben nem jutottunk dűlőre, hogy pontosan mikor is volt az a bizonyos koncert az agárdi Popstrandon (szerintem 1985 körül), azért azt Menyhárt Jenő is elismerte, hogy a legutolsó nyári körmendi buli rajta van az első tíz legcikibb koncert listáján. De hát vannak rossz napok, rossz színpadok, magyarázta Menyhárt, mi pedig jó rajongó módjára elfelejtettük azt a kis malőrt... Sőt, többen is megígértük, hogy próbálunk megbarátkozni az új dalokkal, és igen, az új dalok szövegeire is figyelni fogunk. Végül is az okostelefontól is idegenkedtünk először, aztán azt is megszoktuk....