Kismumus a könyvespolcról

Vasárnap délelőtt a Mumus a padláson című Rákos Péter-meseregény Kolozsi Angéla-átiratának bemutatója tartja áhítatos csendben, feszült figyelemben vagy bugyborékoló nevetésben a Mesebolt Bábszínház közönségét. A figyelem vezetésében Sáry Bánk zenéje sokat segít.

A felnőttnek talán ez a legnagyobb, megszokhatatlan és megunhatatlan élmény: újra meg újra megtapasztalni, hogy a gyerekek szeretik a jót (a jót szeretik). Ha kell, Shakespeare-i közönség módjára rögtön elmondják a véleményüket is, hozzászólnak az események alakulásához. Most például figyelmeztetik Bencét (a tárgyakkal kapcsolatba lépő Kovács Bálintot), hogy éppen hol, melyik fiókban, melyik polc mögött tűnik föl a Kismumus. (Aki a felnőtt mumusok örökös tiltásai, utasításai elől megszökött Mumusországból. Az ajtót se csukta be maga után.)

Ja, és a gyerekek pontosan tudják, hova jöttek. Még nem kezdődik el az előadás, amikor már szemügyre veszik a vidám színpadot, többen azt firtatják, hogy akkor ez lesz-e a padlás, ahol a mese játszódik.

Az előadás rendezője, a színpadi átirat szerzője a mai gyerekszínházi élet egyik meghatározó szereplője, a Blattner-díjas Kolozsi Angéla, a kecskeméti Tintaló Társulás tagja, akivel többször találkozhatott már a szombathelyi közönség. Az Amália című meseboltos előadásnak 2009-ben ő volt a címszereplője: a Boldizsár Ildikó-mesékből idevarázsolt boszorkány, Tengely Gábor rendezésében. Az Amália négy éve elnyerte az V. Gyermekszínházi Szemle fődíját és az Üveghegy-díjat. Kolozsi Angéla később A rút kiskacsa-előadás színpadi átiratának szerzőjeként tért vissza a Meseboltba. És most itt van a Mumus a padláson.

Az előadásban – ha talán nem is olyan mindent átható intenzitással – az Amáliában látottakhoz hasonlítható különleges, otthonos „animizmus” működik. Minden mozog, mindennek lelke van, a tárgyak önálló életre kelnek (a piros tornacipőtől a könyveken és a merőkanálon át a vajas kenyérig és a zenélő poharakig). Vagy inkább eleve élnek (éljen a bábszínház); bánjunk velük jól. Ehhez kell a láthatatlanul látható, vagy inkább érzékelhető bábszínészek (Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel, Kőmíves Csongor/Dénes Emőke) bábmozgató ügyessége, felkészültsége. A láthatatlan láthatóságot – és észrevétlenül a játékot – szolgálja a padlástér variálható berendezése (öt elem, mind gördíthető, fordítható), mint valami óriási építőjáték. De ha úgy adódik, „paravánná”, képernyővé válik a gáztűzhely sütőjének nyílása: onnan néz ki a két felnőtt mumus, akik már nagyon aggódnak az elcsatangolt borzas mumusgyerekért. (Tervező: Grossmid Erik, bábtervező: Bérczi Katalin.)

A halk és udvarias pedagógiai üzenet pedig úgy szól, hogy tiltás helyett néha jobb a tapasztalás és a belátás erejére bízni a dolgot. Meg úgy, hogy a gyereknek mindig éreznie kell: a felnőttekhez visszavezető ajtó nyitva áll. És hogy közelről a mumusok nagyon kedvesek. Legalábbis a Mesebolt padlásán.