Zoli és Sziszi ismét a rekeszizmokra volt a legnagyobb hatással

A SzínházSzerda mindig képes megújulni, évadról évadra újabb és újabb dolgokat produkál. Idén is kétféle ötlettel kedveskednek állandó és alkalmi közönségüknek. A nézőtér sorai között jó néhány ismerős arc akad, olyanok, akik igazi hű rajongói nemcsak a színházi szerdának, hanem Zolinak és Sziszinek. Ki ne ismerné őket? Vass Szilárdról és Kálmánchelyi Zoltánról van szó (ha valaki mégsem hallott volna még róluk), a Weöres Sándor színház színészei. A hónap harmadik szerdája az övék, Szombathelyi aktuális – a'la carte Zoli&Sziszi címmel.

Egyórás produkcióban tálalják az elmúlt hónap eseményeit. Zoli azt mondja, legalábbis korábban ez volt az elképzelés, aztán kicsit szelektálni kellett, egy hónap nagy idő, az agy is szelektál, nem őrzi meg az információt. Az információt pedig az újságcikkekből nyerik, ez az alapja a fél-, de olykor teljes improvizációnak, amely valahogy mindig betalál, a közönség pedig hálás, nevet, hahotázik.

Sziszi kiáll, Zoli takarásban. Előbbi komolyan kezdi: a mai napon, immáron 25 éve a magyar kultúra napját ünnepeljük. Ez alkalomból elszavalnék egy verset. Egyébként óvodás korom óta szeretnék szavalni. Arany János Családi kör című verse hangzik fel, persze sajátos hangzásvilággal elegyítve. A komolyság hamar elillan, a jókedv, a nevetés válik uralkodóvá. Zoli és Sziszi keményen dolgozik is érte. Látszik, rákészülnek egy-egy szösszenetre, s az otthoni munka sem marad el.

– Hogy honnan ez a hang(zás)? Hát a torkomból – meséli mosolyogva. Zoli felel ugyanis a produkció hangjáért, míg Sziszi a test, a mozgás, ha akarom, akkor a pantomimes.

– Gyerekként sokat legóztam egyedül, olyankor hangokkal szórakoztattam magam. Aztán később, felnőtt fejjel is megmaradt, ha sétáltam, akkor is mindig figyeltem az utca zaját, gyűjtöttem a hangokat, utánoztam őket – így Zoli, aki hozzáteszi, szerencse, hogy Sziszi pedig a „mozgás szerelmese”. Így alkotnak ketten együtt tökéletes párost.

Még akkor is, amikor azt szeretnék bebizonyítani (a bankfiók robbantásának apropóján), hogy bombát bármiből lehet készíteni. Gyorsan kérnek is egy kis segítséget a nézőtérről, néhány tárgyat, eszközt, pechjükre kapnak is: tabletta, kiskanál, mobil, szemüveg, fülhallgató, szatyor, de a legkedveltebb az „izé”. Meg is születik rá a szlogen: robbanószerkezet házilag - színes kötött „izé”. A közönség hahotázik, már csak azért is, mert Sziszi játssza Zoli két karját. A hatás így természetesen nem marad el.

Zoli és Sziszi, avagy Kálmánchelyi Zoltán (jobbra) és Vass Szilárd (balra) színész. A két „jómadár” ismét nem kímélte közönségét (Fotó: Ohr Tibor)

– Mennyit készülünk egy-egy előadásra? Sok időnk azért nincs, általában hétfőre és keddre szorítkozunk. Színészként az improvizáció kimarad, itt azonban kiélhetjük magunkat. Vannak olyan helyzetek, amelyek teljes mértékben erre épülnek. Hiszen, ha a közönség segítségét kérjük, vagy azt, hogy vágjanak hozzánk néhány szalagcímet, arra nem tudunk felkészülni. De ez adja a dolog szépségét. A kihívás, a feladat, hogy valami jó kerekedjen ki belőle - meséli Sziszi.

Miközben a srácok épp karácsonyi narancsos-rozmaringos-gesztenyés pulykamell receptjüket prezentálják a színpadon, azon töprengünk, műfajkavalkáddal szembesülhetünk minden előadás alkalmával. A végén aztán választ is adnak a felmerülő kérdésre.

– Nevezhetjük ezt stand-up-nak, de nem abban az értelemben, ahogy ez a fogalom ma Magyarországon meghonosult. Más jelentéstartalommal bír, ami nem baj. A külföldi stand-up műfajt prezentálók valóban nem csak beszélnek, hanem improvizálnak, mozognak, énekelnek – valami hasonlót csinálunk mi is.

Romhányi: A teve fohásza

Ha már a magyar kultúra napja, és az előadást a fiúk ezzel, pontosabban verssel indították, hát lezárásként sem következhetett más. A komolyság most is ajtón kívül rekedt. Senki sem bánta, hiszen a srácok ismét tanújelét adták, hogy nem egészen normálisak, de fantasztikus adottságokkal rendelkeznek. Romhányi József: A teve fohásza szólt a színpadról - napszemüvegben, sapkában, csak egy kicsit bëlgásan.