A tamagocsi visszavág, avagy hiába fürösztöd önmagadban

A Nemzeti Színház 2008-ban tíz szerzőt kért föl, hogy írjanak drámát a Tízparancsolat egy-egy passzusából. Garaczi Lászlóhoz került a hatodik parancsolat: Ne paráználkodj! Így született meg a Szépet fogtok álmodni! című darab (az író műfaji megjelölése szerint csalás-verziók ), amely 2010-ben - a híradások szerint izgalmas és távlatos - felolvasószínházi előadás formájában került színre a Nemzetiben, Gigor Attila rendezésében. (Ahogy a Revizoron olvasható: A néző egy ma élő, középosztálybeli család életébe, családi életének szétesésébe pillanathat bele. )

A celli stúdiós-előadás - értelemszerűen - a fiatal generációra helyezi a hangsúlyt, nem a családi keret a fontos (illetve fontos, csak nem az van a szemünk előtt), hanem az önmagukat úgy tűnik, hiába kereső tizen-, huszonévesek útjai és zsákutcái. Vagy mindenféle kapcsolatba belebonyolódnak, vagy képtelenek kapcsolatot teremteni, a kettő tulajdonképpen egyre megy. Pygmalion még márványból faragta ki szívszerelmét, és a tökéletes nőt jutalomból életre is keltette a szerelemre fogékony isteni erő; Garaczinál beprogramozható szuper-tamagocsi veszi át a hatalmat a viszonzott és feltétlen gyöngédségre vágyó fiatalember fölött. A virtuális tér pedig úgy áttetsző, hogy hogy el lehet benne bújni. Ezt a szerepet, azt a szerepet fölpróbálni. Középpont nincs.

A családi keret ezúttal nagyjából el is tűnik, bár a két lány apja kiégni készülő, becsajozó negyvenes; ez a jövőkép? - bizarr konstellációban tűnik föl, a vérfertőző görög sorstragédiák miniatűr fuvallatát sodorva át a játéktéren. (Istenem, hogy múlik az idő: Bruckner Roland kamaszlányok apját játssza.) A direkt módon elhelyezett rettenetes sejtés végül is ki feküdt be az akkor 15 éves Kriszta mellé azon a nyári éjszakán? - jó ritmusban tisztázódik; és talán még egy kicsi katarzis lehetőségét is magában rejti. A mozaikként vagy hálózatként, esetleg képsorozatként (a képregény vetített formában konkrétan is megjelenik) összefűzött jelenetek határait össztánc jelöli ki, mintha ebből a süket és masszív, bulizó tömegből-hangzavarból válnának ki néhány percre az egyes életek. Az előadás rendezője, koreográfusa Benkő Ágnes, aki nagy nyeresége a társulatnak Minden játékosból a maximumot hozza ki: igazi Bagira-típus. Úgy kedves, hogy kemény és határozott; úgy tanít, hogy levegőt hagy; úgy tart meg, hogy elenged. (A Soltis színház szórakoztató és csodálatosan emberi A dzsungel könyve-előadásában ő játssza Bagira szerepét.)

Jó volna, ha minél több tizenéves láthatná az előadást. És mielőtt a fölnőttek álszent módon föllázadnának a benne itt-ott - sosem öncélúan - elhangzó csúnya beszéd ellen: Garaczi szövege szép, szellemes és főleg életes. Hamlet is megmondta, hogy a jó színház tükröt tart, foglalata a kornak. Hát íme.