Oroszy-sejtések a falakon

Oroszy Csabát láttuk már a belvárosban a saját (konkrét) keresztjét cipelni; volt, hogy a szép emlékű K17 Galériában emelt valódi eseménnyé egy-egy tárlatnyitót. Legutóbb pedig a 11-es Huszár úti Vitalitas Galériában azzal lepte meg a közönséget, hogy a megnyitó meghirdetett időpontjában egy darab kép se volt még a falon.

„Tapasztalataim szerint a tárlatnyitók vendégei többnyire nem is találkoznak az alkotásokkal: alig várják, hogy pogácsázzanak, aztán elmennek. Ezért gondoltam, hogy teremtek egy szokatlan, tanácstalan helyzetet, illetve átfordítom művészi helyzetté ezt mindennapi, megszokott koreográfia szerint működő szituációt. Kiállításnyitó van, de az alkotások sehol. Mi legyen? Várjuk a képeket – remélhetőleg mindjárt megérkeznek.

A helyi főpostának – a rendelkezésünkre bocsátott formaruhának – köszönhetően a Weöres Sándor Színház színésze, Orosz Róbert megtévesztésig hasonlított egy kézbesítőre, ráadásul olyan átéléssel játszotta a szerepét, hogy amikor megérkezett a bőrönddel, voltak, akik az első pillanatokban igazinak hitték. Jó játék, figyelemfölkeltő performansz lett a megnyitóból. Amikor a postás kinyitotta a bőröndöt, különös változás állt elő: furcsa, a habitusához nem illő mondatokkal kommentálta a képeket. Marcus Aurelius-idézetek voltak ezek, a császár bölcsességére nagy szükségünk van ma is. Igen, nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a művek hatottak a kézbesítőre”, mondja Oroszy Csaba a most már „hagyományosan működő” Vitalitas-tárlat terében, a régi bőröndre támaszkodva. Ebben a térben a bőrönd is tekinthető műalkotásnak, különben „funkcionális tárgy”: „Családi bőrönd, gyerekkorom utazásaihoz kötődik, régóta tudom, hogy egyszer újra szükségem lesz lesz rá – és most a képek meg a bőrönd egymásra találtak. Minden kép valós történetet hordoz – éjszakai autózások, hóesés, világító ablakok –; de a valós pillanatok mögött a mindig jelen lévő, aztán egyszer csak, váratlanul megnyíló más típusú dimenziókat villantja föl. Sejtéseknek hívom ezeket az áttűnéseket. Mindig is útkereső voltam, sorozatokban gondolkodom: azt kutatom, hogy az életünk vajon miképpen – min keresztül – válik teljesebbé. Azt hiszem, van valami magasztosság bennünk, amit a hétköznapokban elfelejtünk. Ezek a képek reményeim szerint ennek a magasztosságnak a fölismeréséhez nyitnak utat, láthatóvá teszik a láthatatlant: hátha valaki ráismer a pillanatra.”

A 67/21-es bőröndanyag – 21 kis méretű kép az 1967-es születésű művésztől, akit inkább expresszív, nagyméretű vásznairól azonosíthattunk. Az impressziókra, sejtésekre alapozott expresszivitás persze most is megvan, ráadásul a Vitalitas-tárlaton látható egyetlen nagyobb méretű munka már egy újabb sorozathoz vezet át. Oroszy Csaba folyton elemzi, vizsgálja a saját alkotásait, a mesterség – az előálló „festészettechnikai szituáció” – és a mesterségbeli tudás révén megérzékített gondolat felől egyaránt: „Nem tudhatom, hogy melyik kép rejti a továbblépés lehetőségét. Mint egy alkimista: a képeim elemzése belső igény. Mindegyiknek ki kell állnia az idő próbáját. Nem egyet többször átfestek, újrafestek. De az életművemben is egymásra rakódó elemekre bukkanhatunk: a régi eredményekhez kapcsolom az újat.”

Bár a 67/21-es bőröndanyag darabjai – mint az Oroszy-képek általában – a magasztosságot kutatják, a bőröndnyi képpel (önmagával) házaló művész képe öniróniát, tragikomikumot is sejtet; és nem csak azért, mert ebben a képben rögtön megképződik Miller bőröndös ügynökének figurája. Oroszy Csaba azt mondja, erre nem gondolt, de gálánsan utat enged a befogadói értelmezésnek. Különben titokban azt reméli, hogy a „bőröndanyag” egyben kel el; de azért azt se bánja, ha egy-egy darabját kiemelik a sorozatból, hogy valakinek a lakásában éljen tovább.

(József Attila. mert muszáj: „Csomagodat ne bontsd ki, / ha véginségre jutsz. / Azért véredet ontsd ki, / amiért sírni tudsz. (...) Amit szemeddel sejtesz, / sziveddel várd ki azt, / amit szivedbe rejtesz, / szemednek tárd ki azt.”)