Kultúra

2014.04.15. 14:05

Turnémérleg: öt nap, nyolc előadás, ezernyolcszáz néző

Celldömölk - Szovátától Szilágykrasznáig: öt nap, nyolc előadás, mintegy ezernyolcszáz néző – ez a celli Soltis színház erdélyi turnéjának mérlege.

Ölbei Lívia

A Soltis színház ezúttal a cigány folklór motívumaira építő katartikus előadással, Az üvegtemplommal utazott Erdélybe. Ahogy lenni szokott, ilyenkor Erdőszentgyörgy (Celldömölk testvérvárosa) a főhadiszállás: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkörben régi barátok vannak, a helyi önkormányzat pedig nagyvonalúan díjmentesen bocsátja a kisváros vendégházát a vendégek rendelkezésére.

Kezdődik Az üvegtemplom, a mese a hátára veszi a valóságot. Fotó: Szendi Péter

A turné első „munkanapja" Szovátán érte a társulatot, itt mindjárt két előadást is tartottak; Böjte Csaba árváinak természetesen belépő nélkül. (Különben a tavaszi turnék bevétele a Soltis színházat illeti, ebből nagyjából fedezhetők az utazás költségei. Az őszi turné az erdőszentgyörgyieket támogatja, akik a celli társulattal közösen szerveznek-tartanak fönn nyári tábort.) Egy turné mindig különleges helyzeteket produkál. Nagy Gábor, a Soltis színház vezetője például azt meséli: előfordult, hogy 25-30 perc is eltelt, mire a két-háromszáz gyerek elfoglalta a helyét a nézőtéren. Ennek azért van jelentősége, mert Az üvegtemplom nyitott függönnyel kezdődik: a játékosok már mind ott vannak a színen – a cigány közösség éli mindennapi életét. A történet előrehaladtával éppen ez a mindennapi realitás lendül át a képzelet kötélhágcsóján a mesék birodalmába. A második napon Segesvár következett, szintén két előadással. Ez már Szászföld: a szórványban élő magyarok gyerekeinek jött létre a kollégiumként működő Gaudeamus-ház, ahol színházterem is van. A harmadik napon a házigazdáknál, Erdőszentgyörgyön lépett föl a társulat. És mert ez volt a Romániában a tavaszi szünetet megelőző „Iskola másként"-hét ideje, drámafoglalkozásokra is meghívták az iskolába a Soltis színház (frissen végzett) drámatanárait. Volt már példa hasonlóra, épp azért támadt igény az ismétlésre. A negyedik napon Szászrégenbe utazott a társulat. Ez a település többek között arról nevezetes, hogy négy kiváló magyar színjátszó csoport működik a helyi művelődési házban. Az ötödik napon a– már hazafelé – Szilágykrasznát ejtették még útba az „üvegtemplomosok"; a kisváros korszerűen fölszerelt Petőfi művelődési házában öröm játszani. És mert a színház komplex élményt nyújt, egyre több román kisgyerek is megnézi – a pedagógusoknak köszönhetően – a Soltis színház előadásait; így volt ez Szikágykrasznán is.

A szilágykrasznai színjátszók pedig itt lesznek április végén a Soltis színház celli Ezerlátó Mesefesztiválján, jön velük Ludas Matyi.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!