Kultúra

2014.06.13. 15:55

Kócsagot, nőt csak szépen

Vannak dolgok, amiket érdemes szépen lefesteni. A kócsagokat és a nőket például, vallja a grafikus-festő-lakberendező. Tarpataki Károly a nyolcvanas évek közepe óta él a fővárosban. Műterem-otthonában találkoztunk.

Rózsa Melinda

– Régen a Vas Népében jelentek meg grafikái.

– 1973-74 környékén kezdtem el a komolyabb grafikáimat készíteni, úgynevezett pontozásos technikával. Ez egy tus-toll technika, amit az újságnak könnyű volt megjelentetnie. Az Élet és Irodalom is elég sokat leközölt akkoriban, Vennes Aranka újságírónőnek köszönhetően. Ő szerkesztette azt a könyvet is, amelynek tavaly készítettem el a borítóját. Egy 1956-ban Amerikába disszidált úr, Arany Tibor visszaemlékezéseit tartalmazza, néhány hónapja jelent meg. Jött, mint vadvirág a réten a címe. A borítón egy hőmérő Fahrenheitben mutatja a hőmérsékletet: 56 fokot. És felette ott a Szabadság-szobor. Ez egy teljesen digitális munka. Lassan tíz éve lesz, hogy megtanultam bánni a számítógéppel. Az alapokat a párom tanította nekem, aki könyvtáros-kutató, majd onnantól fogva gyakorlatilag magamat képeztem. Ma már honlapokat is építek, főleg művészeknek.

Tarpataki Károly festett „hagyományos" képeket is galériáknak, de ezeket ma már nem nagyon veszik. Gondolt hát egyet, és elkezdte átfesteni őket. Fotó: Rózsa Melinda

– A végzettsége szerint Ön...?

– Matematika-rajz szakos tanár vagyok. Szombathelyen végeztem, a főiskolán.

– A rajz szakból nem következik automatikusan, hogy valaki művész is lesz.

– Én előbb állítottam ki Szombathelyen a grafikáimat, mint ahogy főiskolás lettem. Érettségi után nem vettek fel rögtön. Elmentem dolgozni a Művelt Nép könyvesboltba, a Király utcában volt... De előtte kirakatrendező is voltam az élelmiszer kiskereskedelmi vállalatnál. Most nem nagyon látni élelmiszer-kirakatokat, mert egyszerűen letapétázzák. Akkor bizony az üvegpolcokra fölraktuk ilyen-olyan gúlába a befőtteket... volt egy hangulata. A Savaria mozi földszintjén sokáig megvolt az a kis dohánybolt, ami az első önálló dekorációs munkám volt. Olyan jól sikerült, hogy tíz év után csak levésni lehetett a mennyezetet... A Savaria Múzeumban ásatási munkásként dolgoztam, Velemben és Szombathelyen. Időnként segítettem a régészeknek a helyszínrajzokat elkészíteni. Főleg nyugdíjasok voltak körülöttem, lestem-hallgattam éjjel-nappal a frontbeszámolókat a második világháborúról. Lehetett tőlük tanulni, munkáról, hozzáállásról is, emiatt köll aggódni, amiatt nem köll... Be lehetett szerezni egy kis bölcsességet. Bár, a bölcsességet meg kell élni, addig az ember csak okoskodik.

– Szóval hogy is indult a művészi pálya?

– Már a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban bekapcsolódtam az iskolaújság szerkesztésébe, karikatúrákat csináltam, ennek kapcsán figyeltek föl rám először. És volt egy iskolatársam, a Szűcs Pista (Szendi-Szűcs István képzőművész – a szerk.), akivel nagyon jó barátok lettünk, bírtuk egymás hülyeségeit. Mentes Vilmos segítségével, aki nagyon haladó szellemű tanár volt, létrejött egy kiállításunk, egy nagy folyosótárlat. Ez még a kísérletező korszakom volt. Nagy siker volt, írt róla a Vas Népe... Közben kapcsolatba kerültem a Vasi Műhellyel, és én, mint egy kisinas, elnézelődtem közöttük, a nagyok – Vértesi Péter, Simon Iván, Marosfalvi Antal, Várnai Vali és a többiek – között. Később már rendszeresen írtak rólunk, és a sportházban is minden évben megkaptuk a kiállítási lehetőséget. Szombathelyi viszonylatban rangot jelentett a sportházban kiállítani.

– És akkor a főiskola...

– Nagyon jó csapat, évfolyam voltunk, olyan dolgokat csináltunk, ami a városnak is tetszett, elfogadták. Én már az utolsó évben kikerültem tanítani Kőszegszerdahelyre, helyettesítőnek. Nagyon jól éreztem magam, a rajzon meg a matekon kívül tanítottam oroszt, kémiát, biológiát – mindig azt, amit kellett. Állandónak nem akartam azonban ottmaradni, inkább egy homályosan körvonalazódó művészi karriert szerettem volna kialakítani, ez volt a távolabbi életcélom. Bejöttem Szombathelyre, akkor kerültem a TIT-be, annak köszönhetően, hogy a jövendőbelimnek, aki aztán később a feleségem is lett, az édesapja ott dolgozott. Így lettem klubtitkár, programokat szerveztem, termeket rendeztem be. Mondhatni, hogy az volt az első lakberendezői tevékenységem. Közben meg rajzolgattam, kaptam városi megrendeléseket is. Benne voltam abban a „flowban", hogy örömmel csináltam ezt is, azt is, amazt is. Aztán a TIT-ben megszűnt az állásom, hogy pontosan miért, azt már én sem tudom. Átmentem a GYIVI-be, ahol hivatásos pártfogója lettem nyolcvanvalahány veszélyeztetett vagy bűnelkövető fiatalkorúnak, szerte a megyében, akikre figyelnem kellett. Havonta egyszer körbejártuk a családokat. Közben elváltunk, és itt is letelt az egyéves szerződésem, de nem is volt ez igazán a nekem való munka. Nem igazán tudtam belül kezelni ezt a sok szerencsétlen sorsot. Ott álltam állás nélkül... végül kiváltottam a szellemi szabadfoglalkozásút, a megyében másodikként.

– És irány Budapest?

– Nem sokkal később egy barátom révén hozzászegődtem egy drágakőcsiszolóhoz, aki aztán munkát is adott a műhelyében, meg egy ideig szállást is. Így kerültem a fővárosba. Ez csoda különleges szakma volt, másfél évig csináltam. Egyszer felmerült, hogy kellene porcelánt festeni. Kimentünk valahova Csepelre, vettünk egy kis használt fogtechnikai kemencét, eszközöket, porcelángyárban is volt ismerősünk, szóval elkezdtem festeni kis medálokat, ékszereket, plaketteket. A festett porcelánjaim alapján felvettek a Művészeti Alapba, így hivatásos képzőművész lettem. Közben én már hosszú évek óta jártam a mártélyi képzőművész táborba. Egyszer csak jöttek a filmesek – ott forgattak valahol a környéken –, hogy kellene nekik plakát. Másnapra kész volt. Velük utaztam vissza Budapestre, kapcsolatban maradtunk, így kerültem a filmgyárba berendezőnek, amit nagyon szerettem csinálni. Nagyon jó volt, mert beszerzéseket is kellett intéznem, töviről hegyire akkor ismertem meg Budapestet. Csak pont mire megtanultam az utcákat, jött a rendszerváltás, és mindent átneveztek... Nem mellékesen, akkoriban még albérletről albérletre jártam.

– Mikor állapodott meg?

– Amikor elmentem egy kiállításmegnyitóra az FMK-ba. Beléptem egy terembe, ott állt egy hölgy. Összenéztünk, odamentem hozzá, bemutatkoztam és kész... Késő estig jártuk a várost, rengeteget beszélgettünk, többször hazakísértem, eljöttünk a kapuig, majd ismét vissza a körútig többször, közben be nem állt a szánk, majd végleg hazakísértem. Azóta együtt vagyunk.

– Itt, a nyolcadik kerületben?

– Igen, ebben a lakásban, és itt, a felső szinten, nyugalomban, nagyon jó körülmények vannak ahhoz, hogy dolgozzak, alkossak. A lakást sokban én alakítottam át, én terveztem.

Akkor jöttem rá, hogy ez engem nagyon érdekel, hát megtanultam ezt is. Felvettek a Lakberendezők Országos Szövetségébe, azóta a képzőművészet mellett lakberendezőként is dolgozom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!