Kultúra

2014.06.17. 16:06

Megnyílnak a börtöncellák, valós árnyak mozdulnak a sötétben

Szombathely - Boszorkány elhárítással, álomfejtéssel, tűzdobálással és szalonnázással kezdődik a Vasi Skanzenben a „Múzeumok nyári éjszakái” című programsorozat, amely három hétvégével járul hozzá az országos „Múzeumok éjszakája” című rendezvényhez.

Merklin Tímea

Szombathelyen az első éjszaka – június 21-én - egybeesik Szent Iván éjjelével, amikor a Csónakázótó környékén rendez programot a város. Ezt kiegészítendő a Vasi Skanzen is megnyitja kapuit este hattól éjfélig, hogy a látogatókat az éjszaka sötétjében megmozduló valóságos árnyak közé engedje. Lesznek itt ragadozó állatok, de udvarló legények, tolvajoktól, tűzvésztől védelmező bakterek is, szakszerű vezetéssel a szellemek nyomában járhatunk. Lesz álomfejtés, mesemondás szalmabálákon, néprajzi szkeccsek, vetélkedő, előadás a csillagokról a szabad ég alatt, igazi küzdelem a „vörös kakassal” (tűzoltó bemutató), és minden bajok, boszorkányok elhárítására rakják már a galagonyatüskét a kapukra.

Dr. Kaczmarski Balázs (Szombathelyi Törvényszék) és dr. Tilcsik György (Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára) a haranglábnál

A búvárportyák, a tenger alatti bestiárium, a fényfestés élményeit is kínálja a Savaria Múzeum kézműves foglalkozásokban, koncertekben gazdag éjszakai programja 28-án. A Smidt Múzeumban aznap két papírszínházi előadás is lesz az Adria kiállításhoz kapcsolódva, valamint számos tárlatvezetés és gyermekfoglalkozás. Az udvaron álló utolsó szombathelyi villamos helyreállításáért – mert elemi és emberi rongálás áldozata lett az idők során – gyűjtést rendez a Smindt Múzeumért Alapítvány. Megnyílik azon az éjszakán az árnyas és rejtélyes Romkert is, ahol római kori sétákat vezetnek a régészek.

28-án éjjel megnyílnak az egykori vármegyei börtön – a Levéltár régi épülete – cellái is, ötször lesz szakmai vezetés a nyirkos, hideg, sötét járatokban, de szabadon is bejárhatók. A levéltárban olyan ajtók nyílnak ki, amik máskor soha: be lehet jutni a raktárba, és megtekinteni a dokumentumokat az eredeti helyükön, megmutatják az iratrestaurátor műhelyt. Ezek hagyományosan nagy érdeklődésre számot tartó programok, persze az 1830-as években épített dologház és tömlöc megtekintése verhetetlen élmény.

Czenki Zsuzsa, Baki Orsolya, Tanai Ibolya, Sosztarits Ottó (Savaria MVH Múzeum) a Vasi Skanzenben tartott sajtótájékoztatón

A Szombathelyi Törvényszék is bekapcsolódik 28-án új helyszínként a Múzeumok éjszakái programsorozatba. A 125 éves épületet színes, izgalmas programok révén mutatják be. Lesz előadás Brenner János, a meggyilkolt kispap vértanúságáról, vezetéssel lehet megtekinteni az egész bíróságot, az irattárat, a tárgyalótermeket, az értékes régi bútorokat, köztük az egykori főurak hitbizományi szekrényét. Rendeznek interaktív bírósági tárgyalást, ki lehet próbálni, milyen érzés a vádlottak padján ülni, bűnt üldözni, vagy eljátszani az ördög ügyvédjét. A gyerekek számára szökött fegyencek utáni nyomozást szerveznek.

A 80-as évek iránti nosztalgia határozza meg a harmadik múzeumi éjszaka (július 5.) képtári programját, ahol Nyári István: Csirkeragu című alkotása áll majd a középpontban, és mellé természetesen kóstolni is lehet a nevezett ételt. Skype beszélgetés lesz a képen szereplő Kis-Kovács Zsuzsával és Nyári István festőművésszel. A gyerekeket számos retro játék szórakoztatja majd. Az Iseumban mediterrán éjszaka várja a vendégeket 5-én – előadásokkal, zenével, tombolasorsolással, és részt vehetünk egy templomzáró szertartáson isis papjaival és papnőivel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!