Tea a forró vasalón

Ne bajlódjunk a műfaji meghatározással (memoár?, regény?, vallomás?), fogadjuk el, hogy ez a majdnem harminc éve (istenem!), őrizgetett történet egyszer csak tényleg kiszakadt. Eredetileg nem is a közlés szándékával, de aztán a kedves barátnő (Sándor Erzsi újságíró) engedélyt kért arra, hogy eljuttathassa a kéziratot a kiadóhoz. Eljuttatta.

Egy kolozsvári születésű kamaszlány az 1980-as évek elején, Romániában; ráadásul egyedül. Ennek a két évnek a története a könyv. A szülők átköltöznek Magyarországra, Johannának viszont dolga van még Bukarestben: érettségi, balettiskola. Hogy aztán visszautasítsa minden balerina álmát, a bukaresti operaházi szerződést, mert hamarosan útra kel ő is. Itt, az útrakelésnél (búcsú Romániától, búcsú a szerelemtől) ér véget a kötet. Azt mondják, egy regénye mindenkinek van: a saját élete. Persze a legtöbben nem írják meg. Sikerre különben is akkor számíthatnak, ha a személyességen túl a történetnek van tágasabb horizontja is. A neves táncos-koreográfus története pont ilyen. A tágabb horizontot a legszűkebb diktatúra adja meg.

Bodor Johannát Szombathelyen sem kell bemutatni: kezdettől szinte állandó munkatársa a Weöres Sándor Színháznak; legutóbb ő koreografálta A dzsungel könyve-előadást amelyben a férje, Mertz Tibor játssza Akelát. (Nagy siker, műsoron marad jövőre is.) Amikor 2011-ben, a szombathelyi Kabaré-előadás főpróbahetében beszélgettünk, Johanna elmondta: abban az értelmiségi környezetben, amelyben felnőtt, egyrészt adódott volna, hogy ő maga is az irodalom, az írás felé orientálódjon, de talán éppen ezért választott valami nagyon mást. És közbejött az a nevezetes este, amikor Karikás Péter híres balerina-felesége, Handl Edit Johannáék nappalijában bemutatott egy ugrást: kecsesen, nekifutásból. Az az ugrás döntötte el az akkor 11 éves Johanna sorsát. A szülei (bár meglepődtek) támogatták. És az írás mégse kerülte el. Most persze könnyű mondani, hogy lám, az alma mégsem esett messze a fájától: a Magyarországon Diurnusként megismert író-publicista, Bodor Pál Johanna lánya épp első kötetével arat zajos sikert. A balerinaságnál talán nincs is alkalmasabb a diktatúrában való létezés megjelenítésére: a balettáncos érzékeny, finom egyúttal kőkemény, erős és fegyelmezett. Ez kell a túléléshez ott, ahol permanens hiány van, gyanú van, félelem, erőszak és árulásveszély.

A Bodor Pálék nappalijában bemutatott ugrás története a WSSz-ben megrendezett könyvbemutatón is előkerül. A szerzőt a Kötelező olvasmány-sorozat állandó házigazdája, Lévai Balázs kérdezi. Jordán Tamás azt mondja: ennyi év után most, Bodor Johanna kötete által értette meg igazán a 80-as évek Romániáját. A könyvből Bánfalvi Eszter és Nagy Cili olvas föl részleteket. Például arról, hogy a nincstelenség kreativitást szül: Johanna rájön, hogy a forró vasaló talpán teát is lehet főzni. Hogy a kimosott, reggelre kővé váló balett-trikó a test melegével szárítható (legfeljebb gőzölög). Hogy hajnalban tejért-kenyérért kell órákon át sorban állni; és könnyen előfordul, hogy az orrod előtt elviszik az utolsót is. A könyvbemutató után Szabó Tibor aki a WSSz megalakulásával kezdett Magyarországon, Szombathelyen új életet erősíti meg az élményt: azt mondja, soha nem felejti azt az érzést, amikor a tej elfogyott és ő kiskamaszként üres kézzel volt kénytelen hazamenni a testvéreihez.

Mertz Tibor pedig azt mondja, nagy utazásra készül a feleségével: azt tervezik, hogy ha lesz rá idejük hamarosan együtt bejárják Johanna felnőtté érésének fontos romániai helyszíneit.