Kultúra

2014.07.25. 17:01

Rumi Rajki István tiszteletére emlékparkot hoztak létre, a Cicelle napokon avatják

Rum - Pénteken a helyére került a több tonnás "Ősi szántás" című Rumi Rajki-szobor is a készülő emlékparkban az egykori vasútállomás helyén, a rumi Indóháznál. A parkot a 13. Cicelle Aranyháromszög Kulturális Napok keretében augusztus 1-én 17 órakor avatják.

Merklin Tímea

A szoborparkot méltó emlékállításként régóta tervezte már a település, azóta, hogy szülöttjének, a neves Rumi Rajki Istvánnak a hamvait hazahozatták Budapestről 1993-ban.

A helyére került az "Ősi szántás" című Rumi Rajki szobor a neves művész szülőfalujában készülő emlékparkban. Egy 400 kilométerre lévő műhelyből hozták, hat tonnás süttő mészkőből faragta Módy Péter restaurátor. Fotó: Merklin Tímea

- Húsz éve hiányérzetünk volt - mondta Németh László polgármester. - Évekkel ezelőtt elhatároztuk a szoborpark létrehozását, most nyert hozzá pályázaton 8 millió forintot a Cicelle Aranyháromszög Művészeti és Kulturális Társaság összefogva a Balogh Péter építész elnökletével működő Rumi Rajki Műpártoló Körrel. Rum község önkormányzata is tett hozzá több százezer forintot. Sajnos a szobrász szülőházát nem tudtuk megvenni, eladták idegennek, lebontották, újat építettek a helyére. Az emléktáblát levettük róla, szeretnénk majd a ház előtt elhelyezni.

Rumi Rajki István emlékművére Tóth Lívia textilművész, Módy Péter szobrász felesége próbálja oda a bronz portrét, amit Tornay Endre András gipszmintája alapján öntettek újra, megemlékezve egyúttal a neves kőszegi művészről is. Fotó: Merklin Tímea

A szoborparkba három nagy mű került Módy Péter szobrász-restaurátor munkájának köszönhetően. A bejáratnál egy emlékmű méltatja Rumi Rajki életművét - egy Tornai Endre András által készített bronz portréval, aminek gipszét az özvegytől szerezték meg, és öntették újra Budapesten. Az emlékmű hátulján Rumi Rajki legjelentősebb alkotásainak felsorolása olvasható: a szombathelyi Szent Márton megkereszteli édesanyját című szobortól az USA-beli Ohióban látható Szent István szoborig.

Módy Péter szobrász és Németh László polgármester Rumi Rajki "Dalia" című szobrával a készülő emlékparkban. Fotó: Merklin Tímea

Rumi Rajki István (1881-1941) gazdálkodó szülők gyermekeként született Rumban. Kőfaragó segédből küzdötte fel magát országos jelentőségű szobrásszá. Münchenben, Párizsban, majd Budapesten Stróbl Alajosnál tanult. Tevékenységét Szombathelyen és Budapesten folytatta. Művészete a magyar szobrászat megújításáért küzdő erőteljes "hang". Hang?

A miértre Módy Péter szobrász ad választ, aki a Rumi Rajki "Ősi szántás" című szobrot egy 2,5-ször kisebb makett alapján felnagyította. Amint mondja: "Úgy peng a kő, mint a harang, nagyon nehéz volt faragni ezt az áttört és dinamikus szobrot a Duna-kanyarból való fagyálló süttői mészkőből, ebből van az országház is."

A szobor - amely pénteken a helyére került - két izmos férfit ábrázol, amint nekifeszülnek a faekével a földnek. A mű befoglaló mérete egy 6 tonnás kő volt, amelyből 4 tonnát lefaragtak, a végső méret alig 2 tonna. Az átkötéseket itt helyben kell kifaragni. Nem volt könnyű a szállítás sem, mert a román határ mellett, Apátfalván dolgoztak vele, ott volt akkora műhelye Szigeti Mártonnak, hogy lehetséges volt ekkora tömbökkel dolgozni.

Az egykori rumi vasútállomásból ennyi maradt: az Indóház. Fotó: Merklin Tímea

A készülő Rumi Rajki istván Emlékpark harmadik alkotása a "Dalia" című szobor, amelynek 2,2 méter magas eredetije negyedmagával a szombathelyi rendőrség homlokzatára készült, de onnan levették őket a Csónakázó-tó partjára, majd a város raktárába kerültek. Módy Péter fotók alapján mintázta újra az alakot 1,6 méter magasságban, posztamensre állítva.

- Alázat kell ehhez a munkához, mert nem én találtam ki mondta Módy Péter szobrász-restaurátor. Szép feladat, ugyanazért, amiért egy barokk szobrot is szívesen helyreállítok. A múlthoz képest is meg tudom határozni magam, meg tudjuk határozni magunkat, ha összehasonlításul itt vannak a régi szobrok. És a mintázás közben rengeteget tanulok, ez a saját élvezetem.

Az "Ősi szántás" című Rumi Rajki István szobor már a helyén. Nehéz volt faragni, mert "úgy peng a kő, mint a harang", a hat tonnából négyet lefaragtak, maradt két tonnás a tömb: két izmos férfi egy faekével küzd a földdel. A dinamikus mű átkötéseit helyben kell kifaragni. Fotó: Merklin Tímea

A szoborparkot őriztetik, amíg be nem kamerázzák a területet, nehogy a vandálok megrongálják Rum község új turisztikai látványosságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!