Varga-Körtvélyes Zsuzsa a BDK vendége volt

Olyan átéléssel beszélt a bárónő életének elágazásairól, döntéseiről, meghatározottságairól, hogy nem lehetett véletlen, amikor Nagy Éva könyvtárigazgató egy sokatmondó nyelvbotlással Varga-Körtvélyes Krisztinának szólítva búcsúzott el tőle.

Varga-Körtvélyes Zsuzsa népszerű író, ma már mosolyog azon a „nagy pazarláson", hogy korábbi regényeit a lángokba vetette. Fotó: Merklin Tímea

Zsuzsát Szombathelyen sokan ismerik gyerekkorából, hiszen itt született, itt nőtt fel, a bemutatóra is főleg azok jöttek el, akik még kislányként ismert „földijük" előző könyveit már olvasták. A Radnayak, a Radnayak örökében kötetek jól fogynak a könyvesboltokból, sokan kölcsönzik a könyvtárakból, valószínűleg a Krisztina bárónő is „sikerre van ítélve". Kevésbé ismert fordítói munkája, melynek során nem történelmi regényeket ültet át magyarra, mint szeretné, hanem például pszichothrillert, amilyen feladatot ad a kiadó.

– A mai Neumann iskola úszó és angolos osztályába jártam, az egyik első angolt tanuló csoport voltunk. A Nagy Lajos Gimnáziumban Peresztegi László volt az osztályfőnököm, harmadikban pedig Vígh Kálmán lett a történelemtanárom. Mindez az egész életemet, érdeklődésemet meghatározta, máig nagyon fontos számomra – meséli Zsuzsa. – Az ELTÉ-n történelem szakra jártam, életre szóló barátságokat kötöttem, tulajdonképpen ott nőttem fel. Egyetem után egy budapesti középiskolában kaptam állást, itthon nem volt, ezért ott ragadtam. Elkezdtem a doktori iskolát, de rájöttem, hogy az a világ nem nekem való, férjhez mentem, várandós lettem, halasztottam, azóta is halasztásban vagyok, talán egyszer befejezem. Középiskolás korom óta írok, mindig regényeket, csak ezeket mind elégettem a vonyerci nyaralónk szalonnasütő helyén rakott tűzben...

Arra a kérdésre, hogy hány regény kézirata lett így por és hamu, Zsuzsa azt feleli mosolyogva: hat. Vajon hol volt a fordulópont, amikor úgy döntött, hogy ki kellene már inkább állni a nyilvánosság elé?

– A Szivárvány koldusa című regényem nívódíjat nyert egy pályázaton, akkor éreztem úgy, hogy le kell számolnom a szárnypróbálgatásokkal. A férjem azt mondta, muszáj lenne most már valamit kezdeni a történeteimmel, kiadót keresni. Számos kiadónál köröztettem a kéziratomat, mígnem kiválasztottam azt, akivel azóta is dolgozom. Nagyon korrekt szerződést kötöttünk, eszemben sincs váltani.