Mindig a kék úton

Kamarás István vallásszociológus, olvasáskutató, szépíró – és még mennyi minden. Például az Ordo Joculatorum Dei (az isten bohócai rendje) alapítója. Úgyhogy a neve mellé mindig odakanyarítja a titkos és kedves jelet: OJD. Az aláírása mellől pedig nem maradhat el a bűvös szemüveg (egyik szára a K-ból indul ki, a másik az I-ből). A szemüveg a személyisége része, valahogy úgy tartozik hozzá az a két kerek üveglencse, mint Csehovhoz.

OJD azt jelenti: isten bohóca.

A szemüveg mögül még csillogóbb, még kedvesebb – még okosabb és megértőbb – a mosolya. Szépíróként írt már mesét, regényt, legújabb kötete a tényregény műfaji megjelölést kapta, a címe pedig: Kétfülűek (a Pannónia Könyvek sorozatban). Anélkül, hogy bármit is tudnánk róla, a Kétfülűek talán azt jelzi: a szerző megint valami olyasmit mutat föl, ami természetes kellene, hogy legyen. De nem az. A tényregény szálai a múltba vezetnek: Kamarás István 40 éve csatlakozott ahhoz a gyári munkásokból álló baráti társasághoz, amelynek – a tagjainak – valóságos történetét 2012-ig dolgozta föl. Aztán pedig a fikció világába vitte őket: elképzeli, amint a 65-70 éves emberek animátoruk – vagyis Kamarás István – emlékére végigjárják az országos kék jelzés útvonalát, közben pedig megbeszélik az élet nagy kérdéseit. Föltétlenül induljunk el velük: mindig a kék úton!

Kamarás István másik új kötete (a Pont Kiadótól) olvasmányregény, Utánam, olvasó! címmel. Középpontjában a tanár úr egyik „örök mániája", a Mester és Margarita című Bulgakov-regény, pontosabban a regény hét olvasata. Még pontosabban: maga az olvasó.