Esti kérdés kontra Testi sértés: Vers nem vész el, csak átalakul

Fűzfa Balázs irodalomtörténészt, egyetemi docenst az elsők között csapta meg a változás szele: gyorsan ráérzett, hogy szemléletváltásra, új módszerekre van szükség ahhoz, hogy a magyartanárok ne a süllyedő Titanic zenekarának, hanem mondjuk a bárkaépítő Noé utódainak érezhessék magukat. A 12 legszebb magyar vers-program a „mentés másként” szellemében a magyar irodalmi kánon 12 remekművének – a Szeptember végéntől a Hajnali részegségen át a Valse triste-ig - újraértelmezésére tett kísérletet 2007 és 2013 között, mindig a versek megszületéséhez, illetve a szerzőkhöz szorosan kötődő „referenciális”, vagyis élményforrásnak tekinthető helyszíneken. A Szeptember végén-konferenciát például a Petőfi életében oly fontos Koltón rendezték meg, a Hajnali részegségért Szabadkára és Újvidékre utaztak az előadók, a Valse triste újraértelmezéséért pedig Weöres Sándor szülőföldjére: Csöngére és Szombathelyre. A program ötletgazdája és mindvégig kézben tartója természetesen Fűzfa Balázs, aki a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában működő Élményközpontú irodalomtanítás-program keretében indította útnak, és vitte nagy sikerre a kezdeményezést. De, ahogy mondani szokta, a kollégák és tanítványok lelkesedése és aktív részvétele nélkül nem ment volna. A sorozat egyik nagy erénye, hogy generációkat hozott össze: a neves kutatóktól a gyakorló tanárokon és PhD-hallgatókon át az egyetemistákig sokakat megmozgatott A 12 legszebb magyar vers-projekt az elmúlt hat évben. Tizenkét vers – az 12 konferencia, valamint 12 konferencia-kötet. És 12 ezer versmondó. Sőt: „nagy versmondó”. Hiszen ebben a programban született meg az ősi-vadonatúj műfaj, az időközben önállósodó „nagy versmondás” is: Jordán Tamás rendszerint több száz diák közreműködésével „vezényelte el” az alkalomra rendelt verset, egy-egy jellegzetes-mágikus helyszínen.

A budapesti Magyarság Házában (a Budai Várban, a Szentháromság téren) frissen megnyílt „Mi, magyarok” című kiállításon folyamatosan pergő kisfilmen éppen a Drégely váránál megvalósult nagy versmondást kísérheti figyelemmel a látogató. Természetesen Arany János verséről, a Szondi két apródjáról van szó, amelyet 2008 őszén olvastak-mondtak-értettek újra A 12 legszebb magyar vers-program előadói, résztvevői. Annak a konferenciának Szécsény és Drégelypalánk adott helyet. És hogy miképpen kerülhetett a Drégely váránál forgatott kisfilm a Magyarság Háza új kiállításának terébe? Mindenekelőtt úgy, hogy Kalla Zsuzsa, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa jól ismeri – és nagyra tartja – A 12 legszebb...-programot, a program szemléletét, szellemiségét; főleg, hogy ő maga is sokat tesz azért, hogy a PIM-ben és máshol korszerű, interaktív, a fiatalok érdeklődését is felkeltő irodalmi tárlatok jöjjenek létre. Ahogy Fűzfa Balázs fogalmaz: ezeken a kiállításokon elsősorban „nem szövegeket tesznek a falra, hanem olvasásra motiválják a közönséget”. Hosszú bujkálása után ismét a figyelem középpontjába került a szerző: „Az eleven embert ismerjük meg, aki szövegekben próbálta rögzíteni a valóságot, amelyben élt.” (Vas megyében ebben a szellemben rendezték be a csöngei Weöres Sándor-Károlyi Amy Emlékház állandó kiállítását.) Szóval Kalla Zsuzsa tudatta Fűzfa Balázzsal, hogy a Magyarság Házában készül a Mi, magyarok című kiállítás, mégpedig a Kosztolányi Dezső által a legszebbnek vélt tíz magyar szóra „fölfűzve”: anya, gyöngy, szűz, ősz, kard, vér, csók, sír, láng, szív. A tárlaton a „gyöngyhöz” rendelték hozzá az irodalmat. Az irodalmi termek témakörei ezek szerint: a magyar irodalom gyöngyszemei (idézetjátékok), aztán a történelmi balladák (irodalom mint közösségi emlékezet), valamint A 12 legszebb magyar vers-program. (Itt átfedés is van, hiszen a Szondi két apródja ide is, oda is kapcsolható.) „Elszédültem a megtiszteltetéstől”, kommentálja Fűzfa Balázs a pillanatot, amikor arról értesült, hogy milyen formában élhet tovább a szombathelyi projekt, amely 2013-ban lezárult ugyan – de valahogy tényleg nem tud, nem akar véget érni. (Finnországban például doktori disszertáció született A 12 legszebb...-ről.) Bár a „Mi, magyarok”-tárlaton való megjelenés bizonyos értelemben mégis olyan jelentőséggel bír, mint „a zárókő egy boltíves kapu tetején”.

A várbeli kiállításon a konferencia-kötetek és az eredeti versszövegek mellett „a 12 legszebb...” slam poetry-változatban is megjelenik: Fűzfa Balázs tanítványainak átiratában, hangzó és olvasható formában. Így lesz Babits Esti kérdéséből Testi sértés, a Szeptember végén című Petőfi-örökzöldből Szemeszter végén. Vers nem vész el, csak átalakul. A kötelező, és talán kissé álszent áhítat meg piedesztál eltűnése pedig minden ellenkező híreszteléssel szemben csak jót tehet az irodalomnak. A „Mi, magyarok”-tárlat elsősorban úgyis a fiatal közönségre számít. Az épület ráadásul Fűzfa Balázs számára ugyancsak az (egyetemista) ifjúkort idézi: ő maga harminc évvel ezelőtt pont itt, ezek között a falak között volt kollégista – mert amikor az Eötvös Kollégiumot épp átépítették, muszáj volt felköltözni ide, a Várba.