A dal ugyanaz marad

Halász Judit-rajongóként nem volt kérdés, hogy sokadszorra is ott akarunk lenni a koncerten, és ahogyan láttam más családokban is természetes és majdnem kötelező program részt venni egy olyan eseményen, amelynek hatása alól öreg és fiatal sem tudja kivonni magát. Hazánkban kevés olyan kisgyerek van, aki a hetvenes évektől kezdve nem Jutka néni hangján ismerte meg a Bóbitát, a Csiribirit, vagy az Ákom-bákom-verset.

A művésznő tolmácsolásában ismerhettük meg azokat a szövegeket, amelyek így a világ legtermészetesebb módján váltak életünk részévé. Már rég kinőttem a dirndli ruhát, amikor megtudtam, hogy Halász Judit valójában színésznő! Nagy tehetségű és varázslatos. Azt gondolom, hálásak lehetünk neki, hogy közkinccsé vált dalaival azon túl, hogy konzerválta a költészetet, közelebb is hozza egymáshoz a generációk szülötteit. Örülök, hogy ezt egyszer már megmondhattam neki, amikor hosszasan mesélt egy interjúban a versek szerepéről, a dal és a zene fontosságáról és persze arról, mennyi erőt és energiát merít a kis rajongók szeretetéből.

Ma délelőtt megint elmorzsoltam egy könnycseppet, amikor felcsendült a legkedvesebb dalom, amely egy kislányról szól, aki nagyra nőve magával hozta a koncertre a gyermekét. Eszembe jutott, hány kéz lendült a magasba az Arénában, amikor Presser Gábor megkérdezte a rajongóktól: „Ki gondolta úgy, hogy a Kék asszony című dalt róla, neki, vagy hozzá írták?" Akkor ott - velem együtt -, úgy emlékszem: konkrétan ezerötszáz. Így voltam ezzel ma is, hiszen A dal ugyanaz marad című szám közben lepergett előttem a gyerekkorom, ránéztem a mellettem ülőkre, és biztosan tudom, ugyanazt érezték, amit én is.

Régen bulikban találkoztunk, vagy csodás álmokat szőve koptattuk az iskolapadot, most már a gyermekeink táncolnak lábunk előtt a színházteremben s mi csendben figyeljük, mekkorát nőttek megint. Halász Judit dalai így válnak a kollektív emlékezet részévé. Csodálatos személyiségével a világ legtermészetesebb módján szólítja meg a gyerekeket, akik hálásan tapsolnak neki hosszú évtizedek óta. A jól ismert dalok mellett új szerzeményeket is hallhattunk, amelyek felvillantották egy esküvő pillanatképeit, vagy beszéltek egy gyerekről, aki egy messzi mediterrán országból érkezett és folyton azt mondja: Mamma mia! Fantasztikus, hogy egy művész ilyen energiákat képes mozgósítani ennyi színpadon töltött év után is! Élőben énekel, vidáman táncol, pedig a napokban olvastam a közösségi oldalon, hogy nemrég ünnepelte a valahányadik születésnapját és rengetegen gratuláltak neki. Akkor is megtettem és most sem hagyhatom ki: Isten éltesse művésznő, boldog születésnapot, Jutka néni!