Kultúra

2014.10.26. 09:47

Tablet, foci, színház: a 2. osztályos Ujhelyi Barna kapta meg egy budapesti akciómese gyerekhősének szerepét

Szombathely – Nem vagyok én sztár, mondja komolyan és tárgyilagosan Ujhelyi Barna, miközben helyet keresünk a fotózáshoz a Weöres Sándor Színház Krúdy Klubjában. A nagyszínpadon mindjárt kezdődik A dzsungel könyve-előadás, amelyben most ő játssza, vagy inkább éli a kis Mauglit. Máig tényleg megijed egy kicsit, amikor Sir Kán megjelenik a színen. December végén egy budapesti szuperprodukcióban lesz premierje. Bátran áll elébe.

Ölbei Lívia

Minden itt, a WSSz Krúdy Klubjában kezdődött, alig több mint egy éve. Ujhelyiék Gyöngyösfaluban élnek, ahol az óvónéni újságolta el Barna anyukájának, Henriettának, hogy látott egy fölhívást a Vas Népében, miszerint a Weöres Sándor Színház fiúszereplőket keres a Máli néni című előadáshoz, Koltai Róbert rendezésében. Az angyali szőkeségű, kék szemű, élénk eszű és élénk fantáziájú kis örökmozgó már az óvodában is szeretett szerepelni, úgyhogy anyukájával tényleg fölkerekedett, és eljött a Máli néni-castingra: „Túlpörgő gyerek vagyok anya szerint, olyan, mint a Duracell. Nem, sose fáradok el.” A Krúdy Klubban vártak a sorukra azon az őszi délutánon, és az az igazság, hogy Robi bácsi (Koltai Róbert) már a várakozás közben fölfigyelt ezekre a ragyogó szemekre, erre a szőke kobakra, erre az izgő-mozgó elevenségre. Végül pedig Barnát választotta ki a Máli néniben sok kavarodást okozó Gyerek szerepére. Ráadásul rendezőként úgy döntött, hogy másodszereposztás sem kell. És Barna végigcsinálta a szériát: negyvenszer lépett színpadra, jött lázasan is, ha kellett: „Örültem, amikor kiderült, hogy én vagyok a pont jó.” Mindenki nagyon kedves volt hozzá, az első perctől: „Együtt dolgozhattam Nagy Cilivel, Orosz Robival. Kálmánchelyi Zolival együtt öltöztünk. Mari néni (Kiss Mari) a pótmamám lett. Péter bácsit (Kertész Péter) is nagyon megszerettem.” Hogy mi volt a legnehezebb? Hát Péter bácsi ölében, megbújva a takaró alatt: akkor hosszú percekig nyugton kellett maradnia. De ha szépen kibírta, Péter bácsi mindig megdicsérte: „Jó voltál, Barnus.” Különben azt képzelte, hogy tényleg ő az a kisfiú, és már nem is volt lámpaláza.

Henrietta természetesen minden alkalommal elkísérte a színházba, ahogy ma este is végigüli A dzsungel könyvét, oldalt, a szőnyegről; ott van az állandó helye: „Anya a szőnyegfelelős.” Az ő szeme is úgy ragyog, mint egy színházrajongó kamaszlányé, pedig négy gyerek édesanyja. Barna a legidősebb, ő már második osztályos nagyfiú – akinek színházi és általános iskolás pályafutása pont egy időben kezdődött –, aztán következik az 5 éves Botond, aztán a 4 éves ikrek: Petra és Dorka. Mind nagyon büszkék a bátyjukra. Ahogy az osztály, meg az egész Tolnai Sándor Általános Iskola is figyelemmel kíséri Barna szerepléseit. És már azt is látják, hogy amikor látszólag „lóg az iskolából”, akkor valójában fontos dolga van. Nagy szerencse, hogy mindig könnyen és gyorsan pótolja a pótolnivalókat. Erre szüksége is van, mert rögtön a Máli néni után következett az újabb fölkérés, és A dzsungel könyve olyan nagy sikert aratott a múlt évadban, hogy – most már bérleten kívül – továbbra is repertoáron tartja a színház. „A Máli néni után otthon sírtam, hogy mi lesz velem”, mondja Barna, de hát nem kellett sokáig színház nélkül maradnia. Ő az egyik kis Maugli a Dés-Geszti-musicalben: „Kicsit félek is a színpadon, ha jön a Sir Kán (Kelemen Zoltán).”

És ezzel még nincs vége: legújabban fontos szerepet kapott egy budapesti szuperprodukcióban. A Játékkészítő című „családi akciómese” castingjára Koltai Róbert révén jutott el, és bár eredetileg kicsit idősebb fiúkat kerestek, Barna ott is mindjárt mindenkit levett a lábáról. Már megvolt  a klipfelvétel és az olvasópróba – a próbaidőszak most következik. A Játékkészítő premierje december 27-én lesz a Tüskecsarnokban, Magács László rendezésében. A sztori szerint a klasszikus mesehősök (Piroska, Jancsi, Juliska, a Kismalac stb.), akiknek ugye nincs szuperlézerük, ráadásul nem tudnak gombnyomásra szintet ugrani, attól tartanak, hogy végképp kimennek a divatból. Elhatározzák hát, hogy fölkeresik a híres videojáték-készítő mestert (Alföldi Róbert), hogy virtuális változatban „mentse át” őket az utókornak. Tervük megvalósításához Petitől kérnek segítséget. Na, Petit játssza majd Ujhelyi Barna (váltásban a kicsit idősebb Bauer Gergővel). Abszolút jó választás: Barna kezében szinte mindig ott a tablet. Föltéve, hogy nem színpadon van – és nem focizik. Kapusnak és csatárnak is kiváló, a lukácsházi csapatot erősíti. A Játékkészítő olvasópróbája szintén kellemes, megerősítő élményekkel szolgált. Barna olyan színészekkel-előadókkal találkozhatott – és játszhat együtt –, mint Bereczki Zoltán, Király Viktor, Király Linda, Nagy Feró vagy Szabó Győző. Ő a leginkább Bereczki Zoltánra volt kíváncsi, de nem merte megszólítani. Zoltán viszont megelőzte őt, nagy kedvességgel oldotta föl a helyzetet. El ne felejtsük: A Játékkészítőben a szeretett szombathelyi „pótnagypapa”, Koltai Róbert lesz az Öregkirály.

Henrietta azt mondja, most az a legfontosabb, hogy Barna élvezi a játékot – a színház leköti, boldoggá teszi és elvarázsolja. És nem veti vissza a tanulásban. Sőt. Pillanatnyilag természetesen azt tervezi, hogy színész lesz – a szabadidejében pedig focista. Na jó, esetleg annak a magyar válogatottnak a tagja, amely először nyer majd világbajnokságot. Osztunk-szorzunk a Krúdy Klub asztalánál, számoljuk az éveket; majd meglátjuk.

Barnának mindenesetre mehetnékje támad, tudja-érzi, hogy hamarosan itt az idő: pontban hatkor, egy órával kezdés előtt kis Maugliként kell megjelennie a színpadon: „Kisgyatya, tőr, port - és már kész is.” A kedvünkért a kulisszák mögül még kiinteget, aztán mindjárt megszólal a dzsungelzene. A kis Maugli félni fog kicsit, amikor a hatalmas Sir Kán megjelenik a színen. Aztán telnek-múlnak az évek, és a nagy Maugli Sir Kánt, nincs mese, legyőzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!