Kultúra

2014.11.06. 13:20

Kevés a hozzájuk hasonló festőkör

Vasszécsény - Az Amatőr Művészeti Műhelyek és Művek égisze alatt az idén másodszor rendezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Irodája a Megyei Képző- és Iparművészeti Tárlatot.

Kálmán György

A rendezvénynek a vasszécsényi művelődési ház adott helyet. Az eseményre a 2000-ben megalakult Őrségi Festőkör ismét meghívást kapott.

A pályázati munkákat, alkotásokat már szeptemberben el kellett juttatni a Nemzeti Művelődési Intézet megyei szervezetéhez. Összesen 41 alkotótól érkeztek be művek, képek, hímzések, kisplasztikák, fafaragások, gyöngyfűzések. A beérkező műveket Rasperger József grafikusművész és Tóth Csaba festőművész bírálták el. Az egyéni nevezők közül képzőművészeti első helyezést ért el, Szabó Rita garfikusművész, Szatmári László Gábor pedig iparművészeti kategóriában lett első. A Tóth László művésztanár által vezetett Őrségi Festőkör képzőművészet csoportos első helyezést ért el.

A kiállításmegnyitón Rasperger József külön üdvözölte az őrségieket, mivel nagyon kevés hozzájuk hasonló képzőművészeti csoport tevékenykedik a megyében. Köszöntötte a tárlatra érkezőket Zsolnai Zoltán, Vasszécsény polgármestere.

A helyszínen lehetőség nyílt szakmai kérdések megvitatására a zsűriző művészekkel.

Az őrségi festőkörösök több alkotással is részt vettek a kiállításon. Festőköri tagok: Tóth László művésztanár, festőkör vezető, Bodoncziné Kisgazda Ildikó, Királyné Gáspár Angelika, Mihály Klaudia, Müller Károlyné, Gorza Katalin, Kósik Bernadett, Kulcsárné Katus Erzsébet és Mihály Gyuláné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!