Búza Páltól a Maroknyi heroinig - Drogos sztoriba ágyazta Rozán Eszter a saját betegsége kórképét

A szombathelyi Agatha Christie izgalmas, fordulatos cselekményekben bővelkedő regényét nem lehet letenni a könyv első olvasói szerint. A Maroknyi heroin igazi krimi, de közben a szerző, aki nem mellesleg a Vas Megyei Reuma Klub megalapítója, az egyik szereplő által bemutatja a saját betegségét, a reumatoid artritiszt (RA) is. Az Opál nevű angoltanárnő szenved ebben, akinek a barátnője szereti a fiatal fiúkat, az ő jelenlegi barátja egy volt kábítószeres rockzenész, akit meghívnak a gimnáziumba drogprevenciós előadást tartani, aztán a fickót váratlanul meggyilkolják.

Miközben abban a labirintusban bolyongunk, hogy ki mindenkinek állhatott érdekében a zenészt eltenni láb alól, Rozán Eszter beavat minket a reumatoid artritisz (RA) nevű betegség tüneteibe, problémáiba. Miért látta fontosnak, hogy erről ilyen formában beszéljen?

- A betegség sosem csak a betegeket érinti, hanem a családjukat, környezetüket is, és mivel nem ismerik a kísérő jelenségeket, a teendőket, számos fájó félreértés adódik, hitetlenség van a tünetekkel szemben. A betegséget nemcsak Opál saját szemével láttatom, hanem a férje szemével is, hogy éli meg, ő mitől szenved, hogyan hat ki a betegség a szexuális életükre. A nőnek fájdalmai vannak, ezért utasítja vissza a férjét. De vannak apróbb dolgok is, amik az RA-val járnak: például előfordulhat, hogy valaki egyik napról a másikra már nem tudja megfordítani a kulcsot a zárban, nem tud fogat mosni, pedig előző nap még ment. Van úgy, hogy valaki egy hétig föl sem kel az ágyból, aztán pár napra jobban van, és megint visszaesik. Ez mind a betegséggel jár, így mondjuk: „hullámzó" lefolyású. Persze, akinek már súlyos RA-ja van, az nem hullámzik, az már az ízületek komoly és állandó merevségét jelenti. Kétféleképpen támad: vagy hirtelen rohanja le az összes ízületet, vagy lassan-lassan a „hol itt fáj, hol ott fáj" tüneteivel, amit az orvosok sem mindig vesznek komolyan, nehéz diagnosztizálni. Azt szeretném ezzel a könyvvel, hogy az emberek tudjanak az RA-ról, mert a betegek nem csak a fájdalomtól szenvednek, hanem a környezetük értetlenségétől is.

Rozán Eszter

Rozán Eszter betegsége 2004-ben kezdődött. Nem először próbálja feldolgozni a témát írásban azzal a céllal, hogy betegtársait is segítse mentálisan, és a nagyközönséget is bevonja a megértés és elfogadás nagy közös nevezőjébe. A Renoir naplója című munkáját – ez szintén szerepel a most megjelent kötetben – tavasszal mutatták be a Weöres Sándor Színházban. Itt már tolószékben látjuk a  világhírű festőművészt, akiről kevesen tudják, hogy RA-s volt. Amikor már nagyon előrehaladott volt a betegsége, és a csuklóját egyáltalán nem tudta mozgatni, hozzákötötték az ecsetet a kezéhez, úgy dolgozott.

A Szülőföld Kiadó által most megjelentetett kötet két kisregényt és két naplót tartalmaz. Kisregény az Álomház is, amit a Napvilág című, amatőr írók online portálra írt, ahol egyébként már folytatásos regényt is tett közzé. Ezen kívül a Renoir naplója mellé beszerkesztették a könyvbe Kate naplóját is (egy kamaszlány meséli a mindennapjait), ami akkor született, amikor Rozán Eszter két éve Kaposvárra járt biblioterapeuta szakra, és a kreatív írás óra feladatát teljesítette ezzel. Felolvasták, nagy tetszést aratott.

Akinek írnia kell, az már gyerekkorában is ír: Eszter 5. osztályos korában alkotta meg első elbeszélő költeményét Petőfi János vitéze nyomán és hangulatában: „Búza Pál" címmel írt egy hasonló művet ceruzával, füzetbe. Volt még tíz másik olyan füzete 2-8. osztályos koráig, amibe ifjúsági regényeit írta – táborokról, iskolai konfliktusokról, barátságokról, összeveszésekről. Középiskolás korában (a kőszegi mezőgazdasági szakközépiskolába járt 1983-tól 1987-ig) már nem volt annyi szabadideje, hogy regényeket írjon, ezért létrehozott egy színjátszókört, ahol az ő darabjait játszották. Az egyik előadásba még a kiskutyáját is bevette: az okos palotapincsi a próbákon helyt állt, pontosan azt csinálta, amit mondtak neki, de fellépéskor bepánikolt, és helyről helyre kellett vinni.

Rozán Eszter további jelentős műve a Nándor-család című hangjáték sorozat, ami kisebb-nagyobb megszakításokkal 20 évig ment először a Szóköz, aztán a Berzsenyi Rádióban. Mindig figyeli az irodalmi pályázatokat, volt olyan év, hogy hármat pályázott meg, és mindhármat megnyerte. Megjelent számos antológiában, a Napkút Kiadónál pályázat útján például spirituális üzeneteket megfogalmazó haibunokat publikált. Nyolc éve tagja a Napvilág Íróklubnak, amely amatőr írókat foglalkoztat. A Maroknyi heroin című első önálló kötete egy kitörési pont, az amatőrizmusból és a betegségből is.