Kultúra

2015.01.19. 18:45

Bélyeggyűjteményét mutatná be Gyürki László, pap

Körmend-Horvátnádalja - A megyében élő tudós papok egyike dr. Gyürki László. A Szentföld és Szent Pál kiváló ismerője, több könyv szerzője most új oldaláról mutatkozik be: bélyeggyűjteményeit szeretné megjelentetni.

Némethy Mária

Felsorolni is sok annak a sokrétű, gazdag életműnek a részleteit, ami dr. Gyürki László kanonok, pápai prelátus mögött van. Bárhova került ugyanis, mindenütt hallatlan szorgalommal és ambícióval tevékenykedett. Isten és a nép szolgálata vezette mindenütt. Már újmisés jelmondata is jelezte: Mindent az Evangéliumért teszek, hogy abban részem legyen. (1 Kor 9,23).

Elismerést is kapott bőven. Szülőfaluja, Egyházasrádóc - ahol 1932-ben született, nagyon szegény földműves család öt gyermeke közül elsőként - díszpolgárának választotta, megkapta a Mindszenty Emlékérmet, a Fraknói Vilmos díjat. Nagyon gazdag írói múlt áll mögötte. Kilencszer járta be a Szentföldet. Először 1973-ban, még hátizsákkal. Könyvet írt magyar zarándokok ottani emlékeiről, a Biblia földjéről. Ő Szent Pál legjobb magyarországi ismerője, bejárta a szent útjait, arról is könyvet írt. Fiatalon nemcsak a latin, a görög, a héber és az arámi nyelvet tanulmányozta alaposan, hanem a szír és az arab nyelvvel is megismerkedett.

Ő sohasem unatkozik, tétlenkedik, az időt mindig igyekszik kihasználni, ezért nehéz vállalkozás lenne felsorolni, mi mindent tett az eltelt évtizedek alatt jellemezte Gyürki atyát egy híve.

Igaza van.

Most, 83 évesen is lelkipásztor: Körmend horvátnádaljai városrészének ő a kedvelt plébánosa. Az ottani templomkertben kiépítette a megyénkben egyedüli Házaspárok útját, szobrokat emeltetett, dolgozik. Mint mondja, egy novemberi szemműtétje után - ami hála Isten jól sikerült - , most szemüveg nélkül is tud olvasni.

Dr. Gyürki László rendkívül aktív ma is. Kezdeményezésére épült ki a Házaspárok útja
Fotó: Szendi Péter

Hamarosan új oldaláról ismerhetik meg hívei a tudós papot. Lakásán a szekrények teteje bélyegalbumokkal van tele, garázsából kerültek ide.

- Biblia bélyegen címmel szeretném megjelentetni több mint fél évszázada gyűjtött bélyegeimet. Remélem, hogy a következő hetekben megjelenik - hallom tőle, s elmeséli: még középiskolásként kezdett el bélyegeket gyűjteni, ma már tagja a Gábriel Arkangyal Bélyeggyűjtő Világszövetségnek.

- Motívumgyűjtő lettem, a Bibliával kapcsolatos motívumokra álltam rá. Hatalmas anyag gyűlt össze. Nagyon élveztem esténként a különféle bélyegek tanulmányozását. Szórakozás volt számomra, akármilyen fáradt is voltam, hogy például egy izraeli bélyeg héber feliratát lefordítsam.

Dr. Gyürki László nevetve mondja: neki nincs televíziója, nem is lesz, mert így sokkal több ideje jut egyetlen hobbijára.

- Van még egy másik gyűjteményem is: a carte maximum. Ezek képeslapok, szintén bibliai jeleneteket ábrázolnak. Most rendezem ezt a gyűjteményt, remélem, hogy megjelenhet majd ez is. A nagyközönség biztosan nem igen értené meg másik nagy gyűjteményemet: Szent Pál apostol élete és működése bélyegeken.

Mindemellett dr. Gyürki László most készül egy előadásra is a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének felkérésére.Témája: Batthyány József bíboros és Szily János püspök küzdelme II. József valláspolitikájával. Azt mondja érdekes téma, mert az egyház sokszor volt nehéz helyzetben, akkor is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!