Bősze János életműve Chicagóból Vasvárra került - Száz évet élt a művész, aki mindig hazavágyott Amerikából

Bősze János a második világháború után sodródott nyugatra. Ahogy a fia meséli, soha nem tanult meg rendesen angolul, mert mindig haza készült költözni, de végül – nehéz szívvel - nem tette meg, mert amikor a 90-es években hazalátogatott, úgy látta, ez a Magyarország már nem az, amit ő ismert. Majdnem 70 évet élt kint. Élete vége felé úgy kereste a kapcsolatot a gyökereivel, hogy 2006-ban szülővárosának, Szombathelynek ajándékozta Szabadságharcosok című szobrát, amit az akkori polgármester, dr. Ipkovich György vett át, és kiállította a városházán.

Tóth Balázs jelenlegi, Kovács Tilda volt vasvári polgármester és az édesapja  életművét nagyvonalúan a városnak ajándékozó Bősze László Washingtonból

A szobornak egy másolatát a chicagói Szent István-templomban helyezték el akkor, egy másik másolatát most Vasvár kapta, miután Bősze László a hegyháti városnak adományozta édesapja életművének egy jelentős részét, nagyvonalúan kifizetve utána az 1,8 millió forintos áfát is. Az ajándékozás hosszú adminisztratív művelete még Kovács Tilda polgármestersége idején indult, ma pedig a jelenlegi polgármester, Tóth Balázs mondott köszönő szavakat, amiért Vasvár ezt a felbecsülhetetlen értéket megkaphatta. Az anyag a kiállítás után a város képzőművészeti gyűjteményébe, a Tretter-házba kerül. Tóth Csaba festőművész és Horváth Péter, a Rumi Rajki Kör tagja működött közre abban, hogy Bősze János hagyatékát Vasváron helyezzék el, ahol biztosan kellően megbecsülik.

Eljött a vasvári kiállításmegnyitóra Bősze János unokahúga, a Kőszegen élő Bősze Éva költőnő, akinek elhangzott egy verse, majd Horváth Péter, a Rumi Rajki Kör képviseletében mondott beszédet. Felidézte Bősze János mesterét, Jaksa Istvánt, családi kötődéseit a Hegyháthoz, Csipkerekhez, rámutatott, hogy az életmű az üvegfestéstől az olajfestményeken át a szobrászatig terjed.

Vasváron az olajfestményekből láthatunk egy szép válogatást, amelynek témái is a szülőföldhöz való erős ragaszkodást mutatják: a belső kis teremben a még itthon készült képek, köztük a magyar parasztember jellegzetes portréi, kívül virágcsendéletek, tájképek.

Varga Jánosné elmondta Bősze László Hazám című versét, amelyből kiderült, hogy a művész fia is erős érzelmeket táplál Magyarország iránt.

Vörös Irénke, aki 12 évig volt Chicagóban a művész Bősze János házvezetőnője és Bősze László

Bősze László 76 éves, Washingtonban él. Megtudtuk tőle: harminc évet dolgozott az amerikai hadseregnél, majd húsz évig a honvédelmi minisztérium stratégiai tervezésében. Nemzetközi biztonsági kérdésekkel foglalkozott, amint mondta, nagyon komplikált feladat volt, mert a saját érdekeiket képviselő különböző nemzetek között kellett kompromisszumokat kötni.

- Három lányom és három unokám van – mesélte kérdésünkre Bősze László. - Édesapám 100. születésnapján mindannyian ott voltunk nála, még táncolt is a dédunokákkal. Azután nem sokkal később meghalt, szépen elaludt.

A Hajdúszoboszlóról érkezett Kövér Irénke 12 évig volt Bősze János házvezetőnője Chicagóban, ahogy meséli, előbb a feleségére, majd János bácsira „vigyázott”. Akkor költözött haza Magyarországra, amikor János bácsit 99 éves korában idősek otthonában kellett elhelyezni Washingtonban. Úgy emlékszik János bácsira, mint aki mindenkit szeretett, mindig hangsúlyozta a magyarságát.

- Nagyon jó a szívemnek látni ezt a kiállítást itt Vasváron – mondta Irénke –, büszke vagyok, hogy a fia idehozta ezeket a képeket. Lacival máig kapcsolatban vagyunk, rendszeresen szkájpolunk. Szinte a húgának tekint. Engem János bácsi is mindenkinek a lányaként mutatott be. Nagyon szerettem.