Kék bútorok a sütőből: a keleti őrvidék és a nyugati őrvidék találkozása a Vasi Skanzenben

A Székely vándor című kiállítást egy szolnoki házaspár, Raskó Lóránd és Raskóné Déri Erzsébet utaztatja az országban: kulturális és személyes misszió ez. Erzsébet gyógypedagógusként a gyermekvédelemben dolgozott, ezért aztán különösen megejtő volt számára a most 38 éves Bálint Zoltán története, aki korán árvaságra jutott, de nem adta föl: 15 éves volt, amikor a székelység jellegzetes tárgyait elkezdte gyűjteni. Raskóék anno autóstopposként ismerkedtek meg vele, és rögtön a szívükbe zárták, fogadott fiukként bánnak vele. A jelenleg körülbelül 7 ezer tárgyat számláló néprajzi gyűjteményből Árkoson látható állandó kiállítás, a vándortárlaton a gyűjteménynek csak a töredékével ismerkedhet meg az érdeklődő, akinek így is gazdag élményben lehet része.

Dr. Horváth Sándor néprajzkutató a WS Színház népszerű színész-házaspárját kérte föl a szombathelyi  tárlatnyitón az otthonos hangulat emelésére. Szabó Tibor és Bálint Éva dalokkal, versekkel, prózával, humorral és szépséggel (pl. Tamási Áron: Ábel Amerikában) készült. Bár Tibor – mint mondja – csak „fogadott székely", Éva viszont Székelyföldön, Gyergyótekerőpatakon született (tessék csak ízlelgetni, a szó maga is gyönyörű).

A skanzen szalafői házában berendezett székely kiállításon Éva rögtön ismerősként üdvözli a gyönyörű, kékre festett ládát. Azt mondja, az ő édesanyjánál, a „sütőben" - vagyis a nyári konyhában – pont ilyen kék bútorok vannak, a családi örökség a 19. század második felétől száll generációról generációra. Éváék titokban azt tervezik, hogy ha egyszer lesz egy parasztházuk, a kék bútorok majd elköltöznek oda. Tibke pedig máig kizárólag azokat a törölközőket szereti, amelyeket Éva nagymamája szőtt, bennük a monogram: „GyA", vagyis György Anna. A sors rendezésében pont a borozós-pogácsázós tárlatnyitóra megérkezik egy autóbusznyi szolnoki kirándulócsoport. Dr. Horváth Sándor közben arra is fölhívja a figyelmet, hogy a székelység maga is sokszínű, és nem csak a vallási különbségek (katolikus, unitárius) miatt. Bálint Éva megerősíti: az ő falujában piros-fekete a népviselet, három-négy kilométerrel arrébb már „bejön" a piros-fekete mellé mondjuk a kék is.

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne", idézi a híres Tamási Áron-passzust Szabó Tibor, az Ábel Amerikában című regényből. A fordulat egyébként nem Ábeltől, hanem a regény egy afroamerikai szereplőjétől való. Amikor pedig az Amerikába érkező Ábeltől arról érdeklődnek az adminisztrációnál, hogy „milyen nemzet a székely", akkor Ábel a tolmácsa lelkére köti: „Mondd meg neki, hogy magyar, csak még annál is jobb".

Így vagy úgy, mégse lehet véletlen, hogy Szabó Tiborék pont Szombathelyen találtak új otthonra: „Hála istennek, jó helyre jöttünk." És nem csak azért, mert Székelyföldön és Vas megyében is „hüttőnek" mondják a hűtőt.

A Székely vándor-tárlat is jó helyen van a skanzen szalafői házában, ahol most a keleti őrvidék és a nyugati őrvidék találkozik. (Köztük ezer kilométer.)