Elmentünk utánuk: Grecsóék estje Kőszegen

Grecsó Krisztián egy interjúban nemrég arról beszélt, hogy manapság a szerzőknek igenis ki kell találniuk magukat, fel kell építeniük az „imázsukat", különben elvesznek a befoghatatlan címbőségben. Valahogy muszáj irányítani a befogadói tekintetet. Az irodalmi panteonban a legelőkelőbb helyet elfoglaló nyugatosokat hozza példaként (köztük a ma már sokak által Grecós-elődként számon tartott Móriczot), akik ezt az utat már régen kitaposták, tudták, hogy piaci viszonyok között kell megélniük. (Bár visszamehetnénk egészen Petőfiig.)

Grecsó Krisztiánnak ráadásul szerencséje van, mert nemcsak olvasni öröm, hanem hallgatni is: magával ragadóan, élményszerűen, plasztikusan beszél. Anekdotái úgy csiszolódnak egyre fényesebbé és kerekebbé, mint a kavicsok, amelyeket olyan lelkesen szedünk össze mediterrán tengerpartokon, talizmánnak. (Tényleg: a Grecsó névben megbújik valami görög: „grek".) Ilyen Grecsó-talizmán a Kőszegen is elhangzó „argentin módszer", amelyben a szerző táncos öccse argentin táncostársával hazalátogat Szegvárra a bécsi akadémiáról, és nem lehet őket lebeszélni: a falu megrökönyödésére azonnal megmetszik a szilvafákat, bizonyos argentin módszerrel (mindegy is, hogy az mi), állítólag balettharisnyában.

Mellettünk, Orlai Produkció. Grecsó Krisztián Megyek utánad című regényéből olvas a Jurisics-vár lovagtermének színpadán. Fotó: Pócza Zoltán

(A szilvának lesz még szerepe az esten.) Az egyik Grecsó-fiú tehát író, a másik táncos, innen az édesanyjukhoz intézett együttérző szegvári kérdés, hogy normális gyereke esetleg nincs-e. Hát, ezek szerint nincsen. Viszont Grecsó Krisztiánban így negyven felé is megmaradt valami abból a kamaszos, csillogó szemű bájból, amivel betoppant az irodalomba. Ő a vidéki fiú, akinek sikerült, és aki gáláns természetességgel azt mondja, hogy „mellettem elférsz" – és bemutatja a családját is. Itt kellene föltenni az elmaradhatatlan kérdést, hogy akkor most a sajátjait beszéli-e ki az író, amikor családtörténetet ír. Nem, dehogy – és mégis. Arról a fölismerésről beszél, hogy a családi örökség – mint realitás, genetika és mitológia – olyan batyuban van, amit nem lehet letenni. A szorosan megkomponált Mellettünk-esten Grecsó Krisztián finoman föloldja, összemossa és tovább is bonyolítja „élet és irodalom" kettősségét: azt meséli, hogy a hallgatag nagyapa kettős fogságának történetét csak a család egyik ága ismeri. Vagy fényessé csiszolódott anekdota ez is? Így vagy úgy, egyszerre moderátora és szereplője az estnek, amelynek hangulatát valami furcsa, rokonszenves illedelmesség és elfogódottság határozza meg.

Az író belép, fehér inget visel, mint egy érettségiző diák, leül a színpad szélén a kislámpás-nyugatos kávéházi asztalnál. Olvas. Elsőként a tavaly megjelent Megyek utánad elejéről, amikor a regény még óvodás főszereplője először szembesül azzal, hogy a lány – az valami más. Így utazunk aztán oda és vissza (körbe?) az időben, el egészen a '49-es szilvalekvár legendájáig, amelyben szép paradoxonként csak a hallgatás – és az egyszerű, mindennapi tevékenység – képes mindent elmondani. Persze ezt a hallgatást is el kell mesélni. A felolvasások-mesélések között a mezítlábas tánc és mezítlábas zene „veszi át a szót". Kertész Endre csellón játszik, Döbrösi Laura dallamokat énekel nyelven túli nyelven, mint a madarak (családi szálai Kőszegre vezetnek, működésben az élet nevű rendező). A zenékben és a koreográfiákban rendre fölbukkannak az előzőleg hallott történetek motívumfoszlányai; álmok, emlékek. Így hullámzik el az este az összekapaszkodó, mosolygó, visszatapsolós meghajlásig (a nézőtéren a közönség nagy része nő, erősítjük a kultúrafogyasztási szokásokat firtató statisztikát). Akkor egymás mellett vehetjük szemügyre a Grecsó testvéreket, hogy akaratlanul is fölmérjük: hasonlítanak-e egymásra.

De előbb, mert Vas megyében vagyunk, Grecsó Krisztián nem mulasztja el megemlíteni középiskolás éveinek fontos sikerét, a sárvári diákköltők, diákírók találkozóját, ahol még költőként szerzett babért. Elmondja azt is (mint mindig, ha erre jár), hogy pályája voltaképpen innen indult: elsőként a Vas Népében jelent meg verse nyomtatásban; illetve hát a vers négy strófájából kettő. Eltesszük ezt a fényes kavicsot is, és vigyázunk rá.