Életünk Könyvek, avagy a pezsgés szelleme a palackból: „Akkor Hemingway angol nyelven író kubai szerző?”

Hogy ez a sorozat van-e még, bővül-e még, pontosan nem tudni. Mindenesetre hősies és pezsgő, reményteli időkre emlékezett  ezen a ködös őszi estén Pete György egykori Életünk-főszerkesztő, valamint Láng Gusztáv, Tóth Csaba és Gyurácz Ferenc.

Az Életünk Könyvek első darabja egyébként egy Életünk-repertórium volt, amely Nagy Éva, a BDK jelenlegi igazgatója – a jubileumi est házigazdája – szerkesztésében jelent meg; Láng Gusztáv írt hozzá bevezetőt. Három éve az Életünket is a BDK adja ki (a megyei önkormányzat helyett), a folyóirat szerkesztősége ugyancsak a könyvtár épületében kapott helyet.

Fotó: Ohr Tibor

Pete György 1977 és 1999 között működött az Életünk főszerkesztőjeként. A könyvtári esten „a folyóirat másik lábaként" meghatározott Életünk Könyvek-sorozatot ugyancsak ő indította útnak 1985-ben: megjelentek itt a nyugati magyar irodalom, de a grúz kultúra képviselői is,  az akkoriban még tiltott gyümölcsnek számító Hamvas Béla-életmű darabjai. Volt az Életünknek Hamvas-különszáma is.

Vagyis az emlékező esten a 80-as évek második fele, a 90-es évek eleje jut főszerephez: közben egy rendszerváltással, amelynek helyi előkészítésében – mondjuk úgy, hogy a magyar történelmi-irodalmi hagyományokhoz híven – meghatározó részt vállalt az Életünk és köre. Ahogy Pete György hangsúlyozza: az MDF-szervezet az Életünk-székházban alakult meg, onnan szervezték az 1989-es szombathelyi március 15-ét, az ünnepre soha nem látott tömeg gyűlt össze. (Szép idő volt, napsütés.) Az Életünk-székházban élénk, izgalmas élet zajlott akkoriban, irodalmi estekkel, tárlatokkal, beszélgetésekkel.  Járt itt (és interjút adott a Vas Népének is) például Csokits János, Határ Győző; aztán ülhettünk együtt az Életünk-klubban (Forgó-klubban) Kányádi Sándorral, Grendel Lajossal, Nádas Péterrel vagy Konrád Györggyel. Az események megszervezésében persze nagy szerep jutott az Írószövetség nyugat-magyarországi szervezetének; akkor még működött ilyen is. Ja, és az Életünk-szerkesztőség: az az elegáns épület a kávézóval a Fő tér és a Belsikátor (vagy „Forgó") sarkán, amely aztán egy ideig a Művészetek Házaként működött, ma pedig magántulajdonban van, eladta a város. Úgyhogy mindez már tényleg történelem.

Az alkalmi Életünk-tárlóknál: Kertész László és Világos Csaba

Ahogy a „kánon része" az a megállapítás, hogy az 52 éve létező Életünk Pete György főszerkesztősége idején vált országos jelentőségű irodalmi folyóirattá. Mégpedig úgy, hogy nem köteleződött el egyetlen irányzat, szemlélet mellett, ahogyan például a Tiszatáj a „népies", a Jelenkor az „urbánus" vonalat vitte tovább. Itt megjelenhetett minden, ami „szakmai és erkölcsi mércével értéket képviselt". Pete György úgy fogalmaz: „Kimazsolázni mindenhonnan a javát, ez volt az alapvető cél."

Mégis: ha volt „emblémája" a Pete György-féle Életünknek, az a nyugati magyar irodalom szerzőinek rendszeres megjelentetése, kiemelése az ismeretlenségből. Persze nem csak nyugati irányban lehetett tájékozódni: egyáltalán nem volt egyértelmű az sem, hogy az erdélyi magyar irodalom – a magyar irodalom része. (De mehetünk akár körben a határ mentén: Vajdaság, Felvidék stb.) Sőt: Erdélyről se sokat tudott mondjuk egy vasi középiskolás. „Erdély az egy falu?", eleveníti föl tanárnő-felesége egyik első Vas megyei élményét Láng Gusztáv.

Az asztalnál az emlékezők: Gyurácz Ferenc, Pete György, Láng Gusztáv, Tóth Csaba

Az Erdélyből Magyarországra települt irodalomtudós, kritikus – akkoriban a Berzsenyi főiskola irodalom tanszékének vezetője – természetesen sokat tett a kapcsolatok szorosabbra fűzéséért; az Életünk kritikarovatának szerkesztőjeként is.  Az Életünk  értékalapú sokfélesége pedig azért volt számára vonzó, mert természetes és közelről ismerős: a két világháború közötti,  pontosan 1928-tól 1994-ig működő Erdélyi Helikon szellemiségét fedezte fel benne. „A Helikon képes volt összefogni a sokfelől érkezett szerzőket. Az Életünket is jellemző értéktisztelő pluralizmus mint szerkesztési elv közel állt hozzám." Láng Gusztáv egyébként sosem tartotta szerencsésnek az „erdélyi magyar, szlovákiai magyar irodalom" (stb., stb.) megkülönböztetést. Mert ezen az alapon akkor mondhatjuk például  azt is, hogy „Hemingway angol nyelven író kubai szerző".

Tóth Csaba képzőművész egy ásványvizes palack megbontásával szeretné demonstrálni, micsoda pezsgés volt itt – az Életünk körül – az 1980-as évek második felében. A mutatvány  nem sikerül. Akkor nagyon pezsgett, most valami okból nem pezseg. Tóth Csaba azt mondja, „eufóriaként" élte át azokat az időket, amikor a képzőművészek „outsiderként beszivárogtak" ebbe az irodalmi közegbe, és megtalálták a helyüket. Ő maga 1986-ban került a megyei tanácsra  művészeti előadóként, itt kezdődött a kapcsolatépítés. Előtte a  régi plakátok régi Életünk-kiállításokat idéznek – hirtelen ezeket találta meg otthon –, és ezentúl a BDK dokumentációs tárát gyarapítják.  Micsoda neveket sorol: Lőrinczy Huba tanár úr (Márai, Magyar Nyugat – és még mennyi minden), Székely Ákos (éljen az avantgárd!), Váradi Gábor (a képben-formában  gondolkodó operatőr). Van, aki elköltözött; van, aki pályát váltott; van, aki még messzebbre, a megfoghatatlanba költözött el – és már tényleg csak az emlékezetünkben él.

A BDK-előadó bejáratánál tárlókba rendezve a 30 év Életünk Könyveinek jellegzetes példányai, emlékeztetőnek. Pete György szerint ez volt ennek az estének a legfontosabb célja: az emlékezés.