Kultúra

2016.01.29. 09:36

"A költészet nem egy szertartás” - Beszélgetés Schmuck „Schmucky” Domonkos költővel

Lövő – Egyre kevesebben olvasnak, különösen igaz ez a versek esetében. Mégis vannak olyan egyedi karakterek, akik szembemennek az árral és teljes szívükből, őszinte szenvedéllyel alkotnak, azért, hogy minél több emberrel megszerettessék ezt a különleges művészetet.

Elek Szilveszter

Schmuck Domonkost öt éve kapta el először az ihlet. A 19 éves fiatalember akkoriban színészkedett egy társulatban, a Végtelen Térben, ahol akarva-akaratlanul belecsöppent a művészi folyamatokba. Ennek hatására eldöntötte, hogy ő is szeretne alkotni.

Domonkos hamar rákapott a költészet ízére, röviddel az után, hogy betelt az első füzete, egy másik utolsó lapjait is meghódították a versei. Ahogy szaporodtak a sorok, a fiatalember úgy merült el egyre jobban a költészet világában, emellett pedig folyamatosan nőtt a lelkesedése is. - Ezt inkább átérezni kell, mint elmondani – az egész kicsit utópisztikus, életjeleket szinte nem is adsz magadról, csak írsz.

A fiatalember a költeményeivel „mankót" szeretne adni a nagyközönségnek, lelki segítséget nyújtva nekik ezzel. - Leírom nekik az érzéseimet, és mikor elolvassák egy versemet, látják, hogy azt a problémát már mások is átélték, így nem érzik magukat egyedül.

Domonkos az általa nagyon szeretett Lövőn lakik, és Sopronban tanul, a költészet mellett pedig még énekel is a Bird nevű zenekarban, ezért rengeteget kell ingáznia, azonban az utazás nem jelent problémát a számára, mivel közben is tud alkotni. Számára a költészet nem szertartás – ha ihlete van, rögtön belefog a vers felvázolásába.

A leírtakat hagyja egy kicsit "megülni", majd rövid idő elteltével előveszi, elolvassa és véleményt nyilvánít róla. Ezt követően újradolgozza a vázlatot, és már el is készült egy újabb alkotása.

Az ifjú költő határozottan kijelentette, hogy egyediségének kulcsa az őszinteség. - Nem a témáim polgárpukkasztóak, hanem az a bátorság, amivel elő tudom adni azokat...

Domonkos tehetségét a magyartanárnője, Kotsmár Györgyi fedezte fel, három évvel ezelőtt. A költő már abban az évben benevezett verseivel a Soproni Ifjúsági Pódiumra (SIP), ahol harmadik helyezést ért el. Ez nagyon motiválta őt, úgy érezte, hogy tovább kell jutnia, Orbán Júlia pedig segítséget nyújtott neki ebben.

A fiatalember két héttel a SIP után, az Irodalmi Kávéházban estet tartott. Ezen kívül még két felolvasóesten is bemutathatta a műveit Sopron egyik ismert kávézójában. Büszke arra is, hogy a Sopron Slam Story által megrendezett „Open Mic" nevű versfelolvasó megmérettetésen harmadik lett.

Domonkosnak nincs konkrét célja a költészettel – nem szeretne meggazdagodni, avagy híres lenni, számára már az is nagy öröm, ha valaki elolvassa a verseit és véleményt alkot róluk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!