Ágota-napra arról, hogy mi valóban az emberé

„Mondj le nevedről (...) / te te maradsz, akárhogy hívnak is. / Mi az, hogy Montague? Se kéz, se láb, / se kar, se arc, se más, ami valóban / az emberé! Hát legyen más neved! / Mit ér a név? Aminek neve 'rózsa', / az más néven éppoly illatos", próbálja menteni a menthetőt Júlia az erkélyes éjszakában a nagy reményekkel, boldogsággal induló Shakespeare-tragédiában, Nádasdy Ádám fordításában. Rómeó az erkély alatt akaratlanul (aztán akarva) kihallgatja az eszmefuttatást, és előlépve a hallgatózásból, azonnal kötélnek áll. Ők abban a pillanatban még nem tudják, hogy ez azért nem olyan egyszerű. Mit ér a név? A Rómeó és Júlia mintha azt példázná, hogy végzet; hogy ki-ki tényleg nevében hordozza végzetét.

Mintha nevében hordozta volna Kristóf Ágota is. A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium tablóján még ezt a nevet adja ki a kalligrafikus betűgyöngysor a ragyogóan szép, nyílt mosolyú negyedikes gimnazista fotója alatt. Aztán hamarosan változik a sorrend: a kőszegi fiatalasszony férjével és kislányával elhagyja az országot, így lesz belőle - helycsere után még egy helycsere - Agota Kristof. És már az új névváltozatban megmutatkozik a végzetes, évekkel később alkotásba fordított hiány: a név elveszti ékezeteit. És még az ékezet szóban is mennyi minden van: elveszíti díszeit. Ha valami jellemző az író Agota Kristof világára, akkor a telített puritánság, dísztelenség biztosan az.

Kristóf Ágota a Kanizsai Dorottya Gimnázium tablóképén. Fotó: Archív

Agota Kristofot frankofón, francia nyelvű svájci szerzőként tartja számon a világ. Művei fordításban jelentek meg magyarul. Közülük is az első számú A Nagy Füzet, amelynek ikerpárja a szenvedés, a magány és az egymásra utaltság legmélyebb köreibe jut és juttat el. Ha egyáltalán ketten vannak: a Trilógiában beljebb haladva a magyar és franciás változatban is két keresztnevet viselő író elbizonytalanít az egyik (vagy a másik) testvér létezését illetően. Fikció és realitás egyébként is érzékeny viszonyban van Kristóf Ágota/Agota Kristof életében, életművében. A helyismerettel nem rendelkező olvasónak fogalma sincsen arról, hogy hol játszódik a történet (és ebből nem fakad semmiféle hiányérzete), Kőszeg és Szombathely környékén viszont sorra ismerjük föl a konkrét helyszíneket.

Ha közelebb lépünk, eljön annak a fölismerésnek az ideje is, hogy Kristóf Ágota egészen személyes tapasztalait párolta szikár és lüktető, pőre és titkokkal teli irodalommá. De ezen a ponton, a személyes élettörténet küszöbén azonnal meg is torpanunk: ha mindazt, ami fontos volt számára, elmondta a könyveiben, akkor a továbbiakban nincs miről beszélnünk. Mint amikor a Kőszegen nyugvó írónő (Kristóf Ágotaként ment el, és Kristóf Ágotaként tért vissza) legkisebb fia társaságában a gyönyörű és friss, záporral teljes nyárban meg kellett torpannunk A Nagy Füzetben is fölbukkanó kőszegi pinceborozó ajtajában, mert az ajtó zárva volt.
Ágota azt jelenti: jó, nemes, bátor, szerencsés, boldog. Kristóf azt jelenti: Krisztust hordozó.