Kultúra

2016.03.04. 13:29

Fejünk fölött elrepül a piros kotyogó: T. Takács Tibor kalandjai - avagy a képzőművész, akinek a polgárpukkasztás napi rutin

Szombathely - És akkor fejünk fölött elrepül a nikkel szamovár, csak éppen piros kotyogónak álcázza magát. Ütközés nincs, T. Takács Tibor biztos kezű kormányos.

Ölbei Lívia

A piros kotyogó nem a képzelet szüleménye, hanem sült realitás: kell a kávézáshoz. A kávézás kell a festéshez, a festés kell az élethez, az élet kell a...

Maradjunk annyiban, hogy T. Takács Tibor tenyérnyi szombathelyi műtermében most a kávé a főszereplő, látszólag legalábbis. Nem, nem festéknek használja a feketelevest. Persze, tud róla, hogy akadnak festők, akik kávéba mártják az ecsetet, de őt nem vonzza ez az opció. Ezen a ponton legyen elég annyi, hogy ars poeticája szerint (bár ő valószínűleg sose ejtené ki a száján ezt a komolykodó fordulatot) a művészet, legyen szó „festészetről, kerámiáról vagy színészetről",  mindenekelőtt „csinálás". Mesterség, amihez érteni kell.

Jó, az se árt, ha van mit megcsinálni. T. Takács Tibor nem panaszkodhat (és nem is panaszkodik): állandóan pörög, dőlnek belőle az ötletek. Dehogy akar ő polgárt pukkasztani (legföljebb strandlabdát,  azt is csak a festés kedvéért), egyszerűen úgy jár az agya, hogy elég egy szó, egy pici élmény, egy pöccintés, és máris kifordítja, befordítja, kicsit megbolondítja, a feje tetejére állítja a világot maga körül. Ha ez polgárpukkasztás, legyen. Akkor viszont: „Nekem a polgárpukkasztás napi rutin."

Pedig nincs is polgáribb, békésebb, kedélyesebb foglalatosság, mint a kávézás. De csak addig, amíg át nem böngésszük T. Takács Tibor legújabb, hamarosan kiállításon is látható sorozatát:  „Kávézunk, tehát vagyunk" címmel. Lám, máris jótékony ellentmondás feszül a nagy filozófus alapmondata (Descartes gondolkodik) és a huncut parafrázis között. T. Takács Tibor se polgárt nem pukkaszt (és mégis), se a világot nem akarja megváltani (és mégis). A kávéházi asztaloknál pedig, ha vannak, minden megtörténhet. Ott pattant ki a kávézós T. Takács-sorozat ötlete is, más kérdés, hogy a művész úrnak már új sorozatokon jár az esze. Mindjárt jön a „Borozunk, tehát vagyunk", sőt: a „Szexelünk, tehát vagyunk"- sorozat is.

És miközben a pici műteremben Sinatra szól, aztán rögtön bűbájos orosz (szovjet) gyerekdalok fokozzák a jókedvet, az alkotói gondolatok is hihetetlen távolságokat járnak be egy szempillantás alatt. Ki tudná azt megmondani, hogyan jutottunk el a robogón ücsörgő csészétől a Picasso kalandjai című filmhez, de milyen jó, hogy Tibor megemlíti. Talán a svéd kultuszkomédiában szerepet játszó kockacukor a kávét Picassóhoz kapcsoló láncszem (az abszintról nem beszélve). Mindenesetre ez a szürreális, abszurdba hajló mozi kicsit a T. Takács-működés rejtett zugaiba is bevilágít. Ahogy a maga egyedi, csak rá jellemző, sajátos módján megpöccinti, megcsavarja kellemes, és nagyon is reális kisvilága tényeit és történéseit.

Ha már kisvilág: T. Takács Tibor jól érzi magát Szombathelyen, saját határozott döntése volt annak idején, hogy a képzőművészeti egyetem befejezése után nem marad Budapesten. Szabad ember. Megengedheti magának, hogy ha úgy tartja kedve, behorpadt strandlabdát tegyen meg kávéscsészének, „egy jó buli" után. Így találkozik a reál és a szürreál egy T. Takács-festményen. Ráadásul  most találta meg azt a módszert, amely lehetővé teszi, hogy az élményeket biztos kézzel „tárgyakká fogalmazza át": itt minden konstrukciónak kipróbált, reális alapja van. T. Takács Tibornak, mielőtt megfestené,  nemcsak egy-egy kávéházi kolléga áll/ül modellt (kattan a fényképezőgép), hanem a Síszezon című kép lendületbe hozott főszereplője, a tűzpiros kotyogó is. Igen, igazi napszemüvegben,  kell   az a  síeléshez. A kissé lepirult, ezért napernyő alá húzódó régi  kávéfőző  (eredetije T. Takács Tibor édesanyjáé) pedig nyilván jó  eséllyel pályázik arra, hogy múzeumi műtárgy legyen. De ha T. Takáccsal van dolgunk, nem árt az óvatosság. Nemrég Sárváron még egynémely professzort is képes volt behúzni a csőbe „Évezredek kincsei"- sorozatával: a leletegyüttesként bemutatott  patinás tárgyakat (a „falbaszorult aranygolyótól" az elefánt szemnyomásmérőjéig) egytől egyig ő készítette. Különben a kincsgyártás is folytatódik, elvégre  a művészet a „csinálásban" van. Meg a kávézásban. Meg a borozásban, meg a...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!