2016.09.22. 15:51
Egy újabb lépéssel beljebb – mutatjuk, milyen lett a megújult körmendi színház
Körmend - Csütörtökön betekinthettünk a készülő színházterem kulisszái mögé. Még néhány hét, és teljesen befejeződnek a munkálatok.
A 21. század követelményeinek megfelelő színházépületet kap Körmend október 28-án, a város ünnepnapján. Bár még számos előkészítő feladat hátra van addig, az már biztos -köszönhetően a kastély miliőjének is-, hogy a térség egyik legszebb teátruma lesz.
-Sokat dolgoztunk azért, hogy a Batthyány-kastély épületegyüttesei megújulhassanak, és nagyon komoly munka van még előttünk is - hangsúlyozta a terepbejáráson Bebes István a város polgármestere. - Kezdődött mindez a vagyonkezelési kérdéseknél, és tart majd egészen az átadásig. Tervezzük a jövőt, amikor a Batthyány kastélynak a további részei is megszépülhetnek, és komplex programot tudnak nyújtani az ide látogatóknak."
A Batthyány-kastély egykori lovardája már tavaly megújult és új elemekkel gazdagodott, azonban az akkori uniós pályázatban nem volt lehetőség a színházi funkció kialakítására. Most abból a mintegy 500 millió forintos támogatásból nyílt alkalom az épület befejezésére, amelye a magyar kormány adott a településnek.
Lecserélték az elavult fény- és hangtechnikai elemeket, megújították a színpadhoz tartozó szociális helyiségeket, valamint a nézőtér fűtő-hűtő és szellőzőrendszere is korszerűsödött.
A színháztér mostantól minden igényt kielégítő, más-más technikai feltételekhez kötött előadások befogadására lesz alkalmas. Így kisebb díszletigényű színházi produkcióknak, könnyűzenei koncerteknek, hangversenyeknek, fesztiváloknak, városi és iskolai rendezvényeknek, valamint filmvetítéseknek egyaránt otthont adhat majd.
A tervezők gondoltak a fogyatékkal élőkre is. A nézőtéren a hátsó sorokban a székek kiszedhetők, így a kerekesszéket használók is látogathatják a színházat, a hallássérülteknek pedig egy speciális eszköz, indukciós hurok valósítja meg az akadálymentesítést.