Jávori Ferenccel, a Budapest Klezmer Band vezetőjével az árok mélyéről föl a tetőre

A Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület népszerű kávéházi sorozatába ezúttal Jávori Ferenc (Fegya) kapott meghívást, megtelt a művelődési ház aulája a fogadására. Az igazat megvallva kérdésekre sem nagyon van szüksége, nagy kedvvel meséli az életét. Bár Fehér László polgármesterrel közösen bizonyítják azt a régi tételt, hogy előbb-utóbb összefutnak a szálak és bizony, kicsi a világ . Jávori Ferenc szülőhelye, Munkács egyúttal Celldömölk testvérvárosa. És ha azt sikerült elérni, hogy Pákh Imre kölcsönadja Celldömölknek nevezetes Munkácsy-gyűjteménye sok becses darabját, akkor még szép, hogy Jávori Fegyát is szívesen látják Kemenesalján. És persze hallják.

A most már világszerte híres és elismert muzsikus bevezetésképpen rögtön odaül a zongorához, és nagyon finom, nagyon mélyről jövő futamokkal alapozza meg a hangulatot. Az első kör végén halkan, mintha dúdolna-emlékezne-könnyezne maga a zongora is, a Szól a kakas már... című-kezdetű népdal dallama száll föl és talál bele a szívünk közepébe.

Jávori Ferenc zenélt és elmesélte az életét az egyesületi kávézóban. A képen Fehér Lászlóval Fotó: Gyuricza Imre

Jávori Ferenc azt mondja, tulajdonképpen igazi csodának köszönhető, hogy most itt ülünk együtt. Csoda, hogy 1946-ban megszületett. (Ezek szerint jubilál az idén: 70 éves.) A papáját 1943-ban munkaszolgálatosként vezényelték a Don-kanyarba, a mamáját 44-ben Auschwitzba hurcolták. A papája kétezer kilométert tett meg gyalog, mire a frontról hazaért, a mamája 45 májusában szabadult: Azok után, amit átéltek, nem azzal foglalkoztak, ami történt, hanem azzal, hogyan legyen tovább. Így aztán 1946. február 4-én megszületett Fegya. A világrajövetelét azzal a cigányprímással, Galambosi Gyulával ünnepelték, akitől sok évvel később ő maga is eltanulta a klezmer alapjait. Fegya négyéves volt, amikor az édesapja megvette azt a régi, rozoga pianínót , amelyen aztán elkezdett kalimpálni a kisfiú. Hatéves volt, amikor édesanyja elvitte a zeneiskolába. A kérdésére, hogy milyen hangszeren szeretne játszani, azt felelte: zongorán. De Spitzer Ödön bácsi azt mondta, válassza inkább a hegedűt, mert azzal könnyebb menekülni , ha úgy adódik. És mert mindez már régen vót (így ejti, ízesen, vót ), megint odaül a zongorához, és eljátssza a Beatlestől a Yesterdayt. Azt mondja, csodálatos gyerekkorra emlékszik, pedig az 50-es, 60-as évek Szovjetuniójában nem volt könnyű az élet. De ő ebből, a családnak köszönhetően, semmit nem érzett. Viszont egyre biztosabb volt abban, hogy a szakmája a zenélés lesz. Ungváron végzett a zeneművészeti főiskolán - közben kocsmákban muzsikált, mert élni kellett valamiből -, 1976-ban települt át Magyarországra (jött a nővére után, aki beleszeretett egy budapesti fiúba). Az Operettszínház zenekari árkában a legnagyobbaknak játszott, de aztán kikívánkozott a fényre. Mert az az árok nem boldogít, a közönség a színpadnak tapsol . Közben Amerikában egyre népszerűbbé vált a klezmer, a zsidó kultúra egyik legnagyobb kincse. Jávori Ferenc 89-ben maga is megjárta New Yorkot, ahol rájött, hogy hát én ezeket a dallamokat hallottam Galambosi Gyulától . Hazajött, és zenekart verbuvált: Ha ők ott, én itt miért ne? A 90-es évek elején még nem volt olyan egyértelmű, hogy valaki zsidó zenét játszik Pesten. 95-ben megjelent az első lemez, de a nagy áttörést (az időközben héttagúra redukált) Budapest Klezmer Bandnek a Madách Színházban bemutatott Hegedűs a háztetőn hozta meg 1996-ban. Pedig kevesen hitték, hogy ezt a monstre musicalt hét zenésszel is meg lehet csinálni. És lám! Cellben is fölhangzik a vágyteli sóhaj, hogy ha én gazdag lennék... Sőt kapunk egy kis Moszkva-parti estéket is, gömbölyödő orosz nyelven.

Úgyhogy most már kihúzzuk valahogy a Budapest Klezmer Band jótékonysági koncertjéig: az Együtt Celldömölk Városért Egyesület szervezésében december 17-én mind a hét klezmermuzsikus föllép Celldömölkön.