Kultúra

2017.01.04. 15:27

Sötétben vagyunk – A Dohány utcai seriff Szombathelyen

Szombathely – Bárkit, bármikor megfoszthatnak az emberi méltóságától. Bárkit, bármikor. Ez a nem múló, súlyos holokauszt-tapasztalat esik ránk, mint a kő – Bánfalvi Eszter hangján – A dohány utcai seriff-előadáson. A Kaposvári Egyetem és a FÜGE közös bemutatója a Weöres Sándor Színházba kapott meghívást. Kikezdhetetlen sötétben kezdődött meg az év.

Ölbei Lívia

„Na és akkor tömegesen szaladtak neki a magasfeszültségű drótnak ott a lányok. És azt mondja nekem az egyik jászapáti barátnőm, hogy ’Gyere, szaladjunk neki a drótnak!’ Mondom: ’Hülye vagy te? Dehogy szaladok!’ Asszondja: ’Mér nem?’ Mondom: ’Ide figyelj! Ha én most nekiszaladok a drótnak, és ezek másnap elveszítik a háborút, engem a másvilágon megüt a guta!’ Aki ezt hallotta körülöttem, mindegyik elkezdett röhögni. Aznap egyetlen öngyilkos nem volt. Egyetlen röhögésért.” (Moller Ágnes – Bánfalvi Eszter)

Színházi előadás – és mégsem. Mohácsi János A Dohány utcai seriffel radikális színházi választ ad a holokauszt ábrázolhatóságának és ábrázolhatatlanságának dilemmájára: kép/telen előadást csinál alkotótársaival. Fokozatosan, lassan és határozottan ránk sötétíti a teret, ülünk körben – mint valami labirintusban – a tökéletes feketeségben, hangok, léptek, surranások között. Egyszer csak elveszítjük az időt (talán a teret is), és nem marad más, csak mi magunk: a sok kis mozaikdarabból összeálló, mindig hiányos, mégis nyílegyenes utat bejáró rettenetes történet. Rettentes, mert megtörtént, és mert megtörtént, bármikor megint megtörténhet. (Nem állíthatjuk persze, hogy így van, mégis: a néhány éve Szombathelyen is bemutatott, Mohácsi János kezén a szimpla vígjátéktól természetesen messzire rugaszkodó Black Comedy játéklehetőségei akár elvezethettek A Dohány utcai seriff alapötletéhez.)

Hogy egy jó színházi előadás lélegző élőlény, nem kérdés: mindig eleven kapcsolatban a világgal, amelyben létezik. A Dohány utcai seriff 2013-ban, nem sokkal a bemutatója után kapott meghívást a Kőszegi Várszínházba, a boltíves földszinti falak közé. Akkor még nem gondolhattunk arra, amire most már igen: Mohácsi János azt csinálja a színházban, amit Nemes Jeles László a Saul fia-filmben. Illetve fordítva: Nemes Jeles László – és a hangmester Zányi Tamás – úgy helyezi el a nézőt a koncentrációs tábor üzemszerűen működő világában, mélyen benne, ahogyan Mohácsi János és a zeneszerző, muzsikusként közreműködő Kovács Márton A Dohány utcai seriff-előadásban. Bizonytalanságban tartás, a töredékesség – ezzel együtt a konok előrehaladás. Előre, de hova. A darab szövegét Mohácsi János és az elképesztően pontosan, „jó helyről” megszólaló szereplők közösen válogatták, személyes visszaemlékezésekből, naplókból, interjúkból, például (az ábrázolhatatlanságot választó) Claude Lanzmann Shoah-filmjének vallomásaiból. A minden ízében zeneműként szerveződő előadást zsidó viccek foglalják keretbe.

Például hogy amikor a zsidókat sárga csillag viselésére kötelezik, Grün azt kérdezi Kohntól: hát te zsidó vagy? Mire a válasz: „Nem, én vagyok a Dohány utcai seriff!” Különösen szép, ahogyan az első megszólaláskor teljes egészében elhangzó viccek később töredékesen térnek vissza: egyrészt fogynak, másrészt a motívumokban árnyalódik, többletjelentést kap, fölidéződik az egész („...nem leszel...”). Az esti (a második) szombathelyi vendégjáték alkalmával tapintható volt a pillanat, amikor a kezdeti nevetgélések után egyszer csak ránk szakad a csönd, mint a kő. A legsúlyosabb a végén, amikor a tér közepén gyertyát gyújtanak, aztán a szereplők összekapaszkodva kiaraszolnak, eltűnnek a térből. Az idő múlásával pedig talán megint az a valahonnan nagyon ismerős, félrenéző, inkább a többséggel tartó, felelősséget nem vállaló, a másikra váró tanácstalan gyávaság akadályoz meg abban, hogy elsőként álljunk föl. Taps nincs, föloldás nincs.

(Szereplők: Bánfalvi Eszter – a WSSz társulatából –, Boros Anna, Deák Péter, Keresztény Tamás, Lakatos Máté/Király Dániel, Lábodi Ádám, Némedi Árpád, Rainer-Micsinyei Nóra, Takács Nóra Diána, Tolnai Hella. Alkotók: Kovács Márton, Mohácsi János. Az előadás 2013-ban elnyerte a színikritikusok díját a legjobb független színházi előadás és a legjobb színházi zene kategóriában.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!